2015. március 4., szerda

Pierce Brown: Vörös lázadás

Meg kell mondjam, fogalmam sem volt, mit várhatok ettől a könyvtől, amikor belevágtam. A megjelenés híre nagyjából egybeesett rácsodálkozásommal a sci-fi műfajára, így hát mondhatni gondolkodás nélkül rácuppantam – ide nekem az oroszlánt is, ugyebár. Az első vélemények olvastán aztán igencsak elkámpicsorodtam – valahogy nekem az elején kimaradt az az információ, hogy főhősünk egy kamasz, ennek minden (lehetséges) vonzatával. Konkrétan bepánikoltam, hogy „komoly” sci-fi helyett valami „komolytalan” YA-t kapok (már megint). Ezért is tologattam magam előtt, néha bottal megpiszkáltam, belelapozgattam, elnézegettem a borítóját, de csak nem akaródzott belevágni.

Mígnem odáig jutottam, hogy csak nem tűrt halasztást, mert elkezdték hírelni a második részt. Ami manapság, sorozatokat oly könnyedén félbeszakító korunkban minimum figyelemreméltó – már önmagában a tény is, hogy jön a folytatás, hát még, hogy ilyen hamar. No, csak el kéne olvasni…

És milyen jól tettem! Mert ez más, tényleg nagyon más, mint amire számítottam. A legkevésbé sem YA (hálistennek), de nem is mondanám véresen komoly sci-finek. Műfaji kevercs, mint mostanság a legtöbb jó könyv (mármint a „műfajinak” tekintett alkotások közül) – disztópia, sci-fi, iskolaregény, fejlődéstörténet, kiforgatott hatalmi játszma jól sikerült egyvelege.

Valamikor a távoli jövőben a tizenhat éves Darrow a Mars mélyén éli – mit szépítsük? – rabszolgaéletét. Darrow a Vörös kasztba tartozik – bányász, aki soha (soha!) nem láthatja a napfényt. A föld alatt születik, a föld alatt nő fel, a föld alatt lesz szerelmes, ott születnek a gyermekei, akik aztán szintén egész életüket a vörös bolygó végtelen tárnáiban töltik. Nemzedékek óta abban a hitben áldozzák rövid életüket a héliumbányászatnak, hogy ezzel elősegítik az emberiség elmenekülését az élhetetlenné vált Földről, és hozzájárulnak a Mars felszínének lakhatóvá tételéhez. Naná, hogy egy napon kiderül, hogy az egész egy gigantikus átverés, és felettük a bolygó él és virul – gigantikus városokban, luxuskörülmények közt, elképesztő technikai fejlettséggel körülvéve tengetik mindennapjaikat az Aranyak, a színekre épülő kasztrendszer csúcsán trónoló kiváltságosak és az őket kiszolgáló többi szín. Akik közül még az utolsó utáni megvetett szolga is luxuséletet él a bányák mélyében robotoló aljVörösökhöz képest.

Túl nagy titkot nem árulok el azzal, hogy előbb-utóbb fellázadnak, ugye? S hogy-hogy nem, lázadásuk kulcsfigurája Darrow lesz. Az a Darrow, aki valójában mást sem szeretne, mint békében éldegélni imádott feleségével, sok kis bányászt nemzeni és megnyerni a klánok versenyét, amely után emelt fejadag jár. Ám amikor kedvesét elszakítják tőle, minden felfordul körülötte. És bár mindent elkövet, hogy hősies önfeláldozásával egy legyen a sok névtelen mártír közül, a sors másképp akarja, és hirtelen azon kapja magát, hogy félúton van afelé, hogy beépüljön a gyűlölt kasztba, és belülről rombolja le a fennálló rendszert. Darrow-nak Arannyá kell válnia, és ez bizony nehezebb, mint bárki gondolná – és fájdalmasabb, mint amit az olvasó jóízűen olvas. És még csak aztán jön a java.

Amennyire nehezen indul be a regény eleje (mert valljuk be, Darrow fennköltsége, Rómeót megszégyenítő áradozása élete szerelméről, majd az egész drámával felérő elsiratása e szerelemnek némiképp fárasztó és idegen ettől a közegtől), annyira magával ránt, amint elkezdődik a fiú úgymond „beépülése”. Hát még, amikor kezdetét veszi a „kiképzés”, ami új szintre emeli a hatalmi elitet képző bentlakásos iskolák fogalmát. Előszeretettel hasonlítják a Végjátékhoz és Az éhezők viadalához – előbbit nem olvastam, úgyhogy nem tudom megítélni, utóbbihoz kegyetlensége és az egymást gyilkolászó tizenévesek okán valóban hasonlítható, de gondolatiságát tekintve jóval komplexebb, mint Katniss Everdeen forradalma. Önmagában az ötlet is remek, hogy holmi tankönyvekből eltanult elmélet helyett dobjuk ki a vadonba az elitnek szánt emberanyagot, hadd gyilkolják egymást halomra, hogy kiderüljön, ki a legtalpraesettebb, legjobb stratéga, vagy épp a legintrikusabb politikus – de ami igazán olvasmányossá és bizonyos pontjain letehetetlenné teszi, az a megvalósítás. Körömrágva olvassuk Darrow vesszőfutását a szomszéd ház birtokáért, miközben észre sem vesszük, és szép lassan iskolai feladatból belecsúszunk egy valóban vérre menő háborúba. Persze ez egy olyan „iskola” esetében, ahol a felvételi utolsó fordulójaként utolsó vérig kell küzdeni a szabad helyért, melyre mindig ketten ácsingóznak, nem annyira meglepő.

És itt jön a képbe az a fránya YA kérdés… Szerintem már sokunknak tele van a bakancsa azzal, hogy minden második (műfaji) regény főhőse tizenhat éves. Nem csoda – az utóbbi években annyi YA-szeméttel etetett minket a könyvkiadás, hogy mostanra még a műfajt eredendően kedvelők is felbüfögték az újabb „ínyencfalatokat”. Ebben az esetben viszont a szereplők kora nagyjából helyénvaló. Egyrészt, mert a Vörös bányászok ritkán élnek sokáig – épp ezért korán házasodnak, korán válnak szülővé, korán ülnek életveszélyes fúrópajzsok irányítófülkéjébe. Tizenhat évesen egy aljVörös már meglett férfi, feleséggel, felelősséggel, szereppel a klánban. Darrow nem kamasz, hanem egy – a mi szempontunkból nézve torz – társadalmi berendezkedés fiatal felnőttje. Ez a torz berendezkedés persze jól jön, amikor az Aranyak közé épülve be kell őt juttatni egy iskolába, hogy magakorabeli gyilkológépekkel vegye fel a versenyt. Mert itt bizony a kiváltságosok gyermekei is „korán érnek”.

Disztópia, sci-fi, iskolaregény, fejlődéstörténet, kiforgatott hatalmi játszma jócskán nyakon öntve a római mitológiából kölcsönzött elemekkel – akárhogy is olvassuk, ugyanoda jutunk: egy kegyetlen elnyomásra épülő társadalomban az jut legmagasabbra, aki a legkegyetlenebb – vagy aki el tudja hitetni, hogy ő a legkegyetlenebb. Mint társadalomkritikus sci-fi, lehetne egyébként saját korunk elé tartott görbe tükör is: mert ugyanígy választódik ki a hatalmi elit a mi fényes huszonegyedik századunkban is, még akkor is, ha gyilkolászás helyett „csak” átvitt értelemben gyalogolnak át egymáson az aspiránsok. Persze mindemellett – és elsősorban – ez egy veszettül szórakoztató regény. S hogy meddig jut Darrow világmegváltó küldetése során? A hamarosan érkező folytatásból kicsit tán többet is megtudhatunk…


Kiadó: Agave
Fordító: Török Krisztina

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...