2012. május 3., csütörtök

Kapaszkodom beléd - Japán szerelmes versek


Egy szerelmesek kezébe álmodott gyűjtemény japán verseket tartalmazó kötetét lapozom, „szép verseket a szép köntösben”. Valaha nem szerettem ezeket a kötetkéket: kereskedőkre jellemző előítélet, hogy enyhe ellenérzéssel kezelik az ilyen sorozatokat; engem annak idején e kötetkék oly sokszor személytelen, kézenfekvő alibi-ajándék volta zavart. Pedig elég kinyitni például ezt a kis könyvet, elég belelapozni, hogy múlt korok intim személyessége simogasson a versekből, idegenségében, távoliságában is ismerős érzések. A szerelem úgy látszik, minden nyelven  hasonló fájdalmakat és örömöket, kínokat és pajzánságokat énekeltet – még ha az éneklés módja markánsan különbözik is.

Mert a japán vers célja jobbára a pillanat rögzítése; de úgy, hogy e pillanatba az élet teljessége beleférjen. Rövidke verseik: a 31 szótagos tanka, a 17 szótagra rúgó haiku, a hatsoros szedóka is az öt és hétszótagú sorok váltakozásán nyugszanak – a szigorú, szószegény versi keretben utalások és másodlagos jelentések hordozzák hát a mondanivaló nem elhanyagolható részét. Amit aztán hallatlanul nehéz átültetni egy másik – más belső logikájú - nyelvre, egy olyan kulturális közegbe, amelynek asszociációs „játéktere” teljesen különbözik a japánétól. Jól érzékelteti e különbségeket a szerkesztő, Baranyi Ferenc e kötet előszavában, példát adva arra is, hogy kell rövid ámde kellően informatív bevezetést fűzni egy verscsokorhoz. Baranyi a maga fordításai mellé bátran válogat japán verseket átültető költőink munkáiból, Kosztolányin és Faludy Györgyön át egészen Fodor Ákosig – akaratlanul is áttekintve ezzel a magyarítások, fordítások változó „divatjait” is.

Faludy – aki nemcsak az átültetések tekintetében tekintette mesterének Kosztolányit – egyszer így fakadt ki a fordításait firtatókra: „verset fordítok, nem versformát!” Érdemes e kötet egy versén megmutatni, mire gondolhatott. Nukada, a zaklatott sorsú császári hitves költeményét a kedves jöttére való várakozásról így interpretálja Kosztolányi Dezső:

Várakozás

Várok reád. A vágy epeszt.
Te jössz, te jössz. Hallottam ezt.
Te vagy. Hisz ösmerem e neszt.
Nem, bús szívem, kora öröm.
Csupán az őszi szél gonosz
játékát űzi, az motoz
a könnyű bambusz-függönyön.

Nukada jobbára tankái által ismert, de e költemény eredetileg egy haiku, amelynek nyersfordítása körülbelül így néz ki: „Imbolygott a bambusz rolók házam, az őszi szél fújt.” Formahűen valahogy így szólhatna:

Várakozás

A bambuszfüggöny
libbent házam ajtaján –
csak az őszi szél.

Az eredeti, a számunkra csak egyfajta japán kultúra-ismeret birtokában felbontható, rengeteget az utalásokra bízó haiku Kosztolányinál egy alapvetően saját-kultúrabeli eszközökkel operáló saját-verssé lesz – a maga nyelvi gazdagságával teremtve meg voltaképp ugyanazt a tartalmat, hangulatot. Sokáig járt ezen az ösvényen a fordítás, míg néhány költőnk a japán vers személetét is magáévá nem tette – s ezáltal magáévá a formát. Nézzük, hogy fordítja Fodor Ákos Macuo Basót, a legnagyobb tisztelettel övezett japán haikumestert:

Kis Szajhavirág
kecses szárán ólomsúly
minden harmatcsepp…

Nyílik az asszociáció magától, a virág látványa, a fiatal szajha látványa, a pillanat látványa, amiben benne lakik annak múlandósága is, a virág-lány árnyéka az öregasszonyé, az öröm harmata öregít, a virág tavasz-jelző képébe csomagolva az ősz – sokáig lehetne sorolni. És itt megjelenik az a szókimondó jelleg is, az azonos időszak Európájához képest szokatlanul őszinte, tabumentes nyelvhasználat, amely a japán költészetet a kezdetektől jellemezte, a maga formai keretében az a természetesség, ami Faludy-nál még pajzán attrakció:

Egész éjjel szeretkeztem, Most virrad:
kolomp, harang, a tűzhelyen tej forr.
Nem vagyok fáradt. Folytatni szeretném.
Mondjátok: mit tesz az ember ilyenkor?

Szeretnivaló kötet ez, versszerető embernek igazán sokrétű ajándék. Már nem is értem, mi taszított benne annak idején…


Kiadó: General Press
Szerkesztette: Baranyi Ferenc
 

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...