2012. május 28., hétfő

Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől

Két évvel ezelőtt már egyszer elbűvölte a Park Kiadó az olvasókat egy bájosan bugyuta című és borítójú romantikus regénnyel – ez volt a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság. Amikor megláttam a könyvfesztiváli megjelenések közt Katarina Mazetti A pasi a szomszéd sír mellől című könyvét, volt egy kis déja vu-érzésem. Fura cím, idétlen borító (itt egyenesen egy, az olvasóra kikacsintó tehénnel), rendhagyó love story, ráadásul az egyébként általam nagyra tartott skandináv irodalom berkeiből – kihagyhatatlan csemegének ígérkező könyvet sejttettek.

A skandináv irodalmat manapság nagyrészt a csapból is folyó krimijeikkel azonosítjuk, esetleg lélekboncolós drámáikkal; de mindenképpen sötét, depresszív, elfojtott indulatokkal terhes légkört és nagyjából nulla életörömöt várunk a kies északról érkező regényektől. Na de romantikus, hovatovább, vidám történetet? Azt aztán nem! Márpedig Katarina Mazetti megmutatja, hogy a svédeknek van humoruk – még ha kicsit keserű és jobbára ironikus, akkor is. Engem leginkább az angol humorra emlékeztet, ráadásul a történet és a karakterek is olyanok, mintha egy vidéki angol komédiából pattantak volna elénk.

Mert hát ki hallott már olyan love story-ról, ami egy temetőben veszi kezdetét (és nem, nem zombis…)? Desireé és Benny napra nap két szomszédos sír mellett üldögélnek közös padjukon, és gyászolnak – ki így, ki úgy, miközben magukban füstölögnek a másik pofátlanságán. Mert hát micsoda dolog már megzavarni valakit, amint épp a létező legmagányosabb tevékenységet végzi – azaz próbál kicsikarni magából valami „illendő gyászt”, mint a férjét eltemető Desireé, vagy próbálja édesanyja sírjából kiolvasni a választ az élet nagy kérdéseire, mint a harmincegynéhány évesen „árván” maradt Benny…

Persze az ilyen és hasonló extrém helyzetek gyakran a legjobb kiindulópontot jelentik a nagy egymásra találáshoz – nincs ez másképp itt sem. Elég egy lopott pillantás, egy idétlen vigyor, hogy a két magányos harmincas hormonjai táncra keljenek, és ripsz-ropsz egymás karjaiban kössenek ki. Ásó, kapa, nagyharang – lehetne, ha ez nem egy „földközeli szerelmi történet” lenne, ahogy a borítón is olvasható. Desireé és Benny ugyanis tűz és víz. A nő igazi kékharisnya, rémségesen művelt és kifinomult könyvtárosnő, aki minimalista stílusban berendezett hófehér lakásában mereng Lacan-on és tudományos módszerrel próbálja kisakkozni, mikor és mennyi szexadagra van szüksége ahhoz, hogy a hormonjai békén hagyják, de ne kelljen megosztania magányát hosszú távon senkivel. A férfi ezzel szemben igazi tőrőlmetszett paraszt, aki huszonnégy tehénnel osztja meg napjait, állandóan istállószagot húz maga után, anyja halála óta még csak ki sem takarított, és a szofisztikáltság csúcsát a keresztszemes hímzésben látja.

Közhely, de mint a legtöbb közhely, igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást – csak aztán együtt élni nem nagyon tudnak. Desireé és Benny úgy vonzzák egymást, mint mágnes a vasat, ám kölcsönös kompromisszumképtelenségük okán az ágyon kívül nem nagyon tudnak mit kezdeni egymással – Desireé operába cipelné és fagyasztott húsgombóccal etetné párját, míg Benny azt várja, hogy a nő segítsen neki a gazdaságban és várja gőzölgő házi koszttal. Mindketten szélsőségek, akik mintha csak azért sem lennének hajlandóak közelíteni az álláspontjukat – és noha bosszantóak és nem egyszer istenesen elküldenénk őket a fenébe, sajnos épp ettől lesznek életszerűek.

Mazetti eszméletlen humorral (de tényleg, régen röhögtem ennyit hangosan egy könyvön), ugyanakkor őszintén ír arról, milyen hülyék is tudunk lenni a párkapcsolatainkban. Ebben nagy segítségére van a forma, hisz a történetet Desireé és Benny felváltva meséli el, így jól nyomon követhetjük, hogy ugyanazok a történések, elhangzott szavak, reakciók mennyire mást jelentenek a férfinak és a nőnek. Ráadásul nem kímél minket, bizony korántsem egyértelmű, hogy boldogan élnek, míg meg nem halnak – romantikusabb lelkű olvasók a könyv második felében bizony átkozhatják az írónőt azért a sok negatív fordulatért. Azért kétségbeesésére sok okunk nincs, a vége elegánsan nyitva marad, teret engedve a folytatásnak, ami Családi sírbolt címen hamarosan magyarul is olvasható lesz. Kíváncsian várom (meg a borítóját is…).


Kiadó: Park
Fordította: Kertész Judit

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...