Merlin
Oldtime, minden oknyomozó újságíró abszolútuma, akit csak a valóság
érdekel, akinek a „személyes átélés” a riporteri módszere; egykor
forradalmak, hadjáratok, elemi csapások rettenthetetlen, világhírű
krónikása – akinek módszere okán legalább annyi ellensége lett, mint
rajongója – pályája alkonyán felajánlja a „New History” magazin
szerkesztőjének, hogy riportsorozatot készít a másvilágon, és vissza is
tér onnan, hiszen megszerezte az ehhez szükséges igazolványokat. Mr.
Smith, a legendás szerkesztő – miután kényszerűen meghajol a tények
előtt, miszerint Oldtime erre valóban képes, és valóban rendelkezik
útlevéllel a túlnanba – kapva kap a soha vissza nem térő alkalmon. Így
jön létre - Karinthy Frigyes tolmácsolásában - a világszenzáció: a
Mennyei riport!
Gyönyörűen
gonosz szöveg ez, az a Karinthy által annyiszor megjárt irodalmi
határmezsgye, ahol a humor irónia-mértéke a valósággal szinte fájdalomig
kegyetlen játékot játszik, ahol valójában minden hamis gesztus, hitbeli
álszentség és tudományos gőg kegyetlenül tollra tűzve fonnyad el a
kinevettetés megalázó gesztusában – kicsit kevésbé bonyolultan: ahol a
humor tényleg nem ismer tréfát. Itt nem a király, hanem a modern ember
valóság és túlnan-képe „meztelen”, s miközben nevetünk, valahol
borzongató érezni, mennyire aktuális így csaknem száz év után ez a
szöveg, a közvélekedés hány cifra ostobasága maradt ugyanúgy köztudatban
azóta – hogy mennyire nem lettünk se okosabbak, se bölcsebbek, se
igazabbak annál az - innen nézve nyilvánvalóan – önáltató, illúzióiba
menekülő nemzedéknél, akiknek az író a művet szánta.
Gyönyörűen
gonosz szöveg, hiszen a túlnan szintjein csavargó riporter, akinek
„Vergíliusa” Diderot (hogy a matéria buzgó hívei is kapjanak valamit) a
túlnan-tudat lépcsőfokain azért Karinthy meggyőződéseivel találkozik.
„Maga személyesen szeretne beszélni az élőkkel…akarom mondani,
halottakkal, ahogy önök hívják…” mondja Diderot az éppen átcsöppent,
kissé még zavarodott riporternek, aki még nem érti, leginkább önmagával
van elszámolni valója. Ahogy Karinthy szerint mindenkinek. Beszélni
kell, kérdezni is, és kételkedni – hiszen az szüli a kérdéseket. De a
belénk települő rögeszmére – akárhogy fogalmazod meg kérdésként – nincs
adekvát válasz.
Karinthy
válaszai – persze hogy – nem rejtenek „titkokat”. De a nézőpontjában
annyi bölcsesség lakik – és oly kevés rögeszme –, amennyi humor; nem
először fog el az érzés: megírta az annyira óhajtott Nagy Enciklopédiát,
csak szerteszórta a műveibe a „címszavait”, és humorba csomagolta a
maga megszenvedett, keserű pirulaként lenyelendő, gyógyító igazságait.
Legszebb válasza a sok közül, hogy milyen a „nem ismert tartomány”, a
túlnan, a túlvilág: olyan, amilyennek csak szeretnéd! Rajtad áll,
embernek fia, te szegény halálra ítélt, hogy átlépve mit találsz –
találsz-e egyáltalán bármit is. Az evangéliumokkal szólva: mindenkinek
hite szerint adatik. Karinthyval szólva: az szent humorba áztatott
fantázia nevében!
Kiadó: Kossuth
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése