2011. június 18., szombat

Rachel Caine: Élőhalottak bálja

A Morganville-i vámpírok sorozat első kötete, Az Üvegház felemás élményként maradt meg bennem: sorozatkezdetnek tűrhető volt, ám önálló regényként nem állta meg a helyét, és nagyon vártam, hogy a folytatás mit tesz hozzá az abban még éppen csak felvázolt világhoz. Szerencsére az Agave Kiadónak nem szokása félbehagyni a sorozatait, így immár mindannyian meggyőződhetünk arról, hogy A Morganville-i vámpírok vajon a történet előrehalatával egyre jobb lesz-e – mint például a Vámpírakadémia – vagy megmarad azon az iskolás szinten, ami a nyitó kötetet jellemezte.

Az Élőhalottak bálja percre pontosan ott veszi fel a történet fonalát, ahol Az Üvegház végén az megszakadt: hőseink egy rendkívül drámai pillanatban kénytelenek szembesülni egy rakás pszichopatával, akik azért érkeztek a texasi kisvárosba, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljanak a vámpírokkal. Hogy kik ők, s miért tértek vissza, arról nem lehet anélkül beszélni, hogy el ne árulnánk a történet fordulatait – legyen elég annyi, hogy nagyszabású leszámolás van készülőben. Természetesen Claire Denvers most is az események középpontjában találja magát – hogy hogyan került oda, az viszont továbbra is rejtély.

Miután Claire és barátai – a szívdöglesztő Shane, a gót Eve és a titokzatos Michael – megszabadulnak a rájuk törő pszichopatáktól, kezdetét veszi egy őrült, a kisvárosi westernek hangulatát idéző ámokfutás: gyilkosságok, vádaskodások, közszemlére tett kivégzésre váró elítéltek, rögtönítélő vámpírbíróság, a háttérben intrikák, mocskos kis üzletek, évszázados titkok. Komolyan mondom, egy ponton az volt az érzésem, hogy több hülyeség már nem fér egy könyvbe.

Mégis, minden hibája ellenére egy hangyabokányival ugyan, de jobb volt, mint az első rész. Kezd kialakulni az a felépített világ, amit annyira hiányoltam abból, kicsit többet megtudunk a vámpírok társadalmáról, és arról, hogyan és miért is épült fel ez a kisváros, és számos rejtélyre választ kapunk – más kérdés, hogy a helyükre szinte rögtön újabbak kerülnek. A szereplők mélységet kapnak, megtudunk ezt-azt a múltjukról, és így, hogy némelyiküket közelebb érezhetjük magunkhoz, már nem is annyira idegesítő ez a kis társaság – kivéve a főszereplőt.

Lehet, hogy a korommal van a baj, és biztos, hogy nem én vagyok a célcsoport, de hogy én még ilyen idegesítő főhőssel nem találkoztam, az biztos. Claire egy hisztis, okoskodó, logikátlanul gondolkodó kis hebrencs, az a tipikus „mindig történik vele valami” kiscsaj – a legtöbbször persze maga keresi a bajt, és mászik bele még egy kicsit mélyebbre. A sorozat legnagyobb rákfenéje (eddig) hogy halovány sejtelmünk sincs, miért is olyan fontos ez a lányka a vámpíroknak, hogy mindenki őt akarja a saját táborában tudni. Semmit nem tudunk róla, csak azt, hogy okos, fiatal, és sokat sír. No meg, hogy időnként elpáholják – már nem annyiszor, mint az első kötetben, mintha beilleszkedett volna a lelkem, vagy csak megtanult gyorsabban futni, de még mindig többnyire össze van törve.

A cselekmény ezúttal viszonylag pörgős, nem annyira lassú és komótos, mint az első kötetben, akció követ akciót, némi nyomozással és egy-két mágikus kiruccanással, a hangulat pedig még jobban illik a poros texasi kisvároshoz, mint eddig. Nehézkes, fullasztóan meleg, pattanásig feszült – leginkább menekülnénk belőle, és vennénk egy hideg zuhanyt. A mellékszereplők, akik szép számmal vonulnak fel, mind egysíkúak – vagy nagyon gonoszok, vagy nagyon manipuláltak. Egy kézen meg lehet számolni, hány pozitív szereplő tűnik fel, a többiek mind pszichopaták, hatalommániások, szadisták – jellemfejlődést várni tőlük úgy tűnik, felesleges, ez nem az a sorozat lesz.

Olyan az egész, mint egy kisiskolás fantasy-rajongó túlfűtött képzeletének gyümölcse: minden túlságosan sarkított, túl gonosz, túl perverz. Mintha nem lennének árnyalatok, sem motivációk, csak sikítozó lányok, szexi fiúk és elvetemült gonoszok, akik azért elég bambák ahhoz, hogy néhány tizenéves átjárjon az eszükön. A borítóra nyomott ajánlás kivételesen telibe talál: a Twilight-rajongó tinilányok valószínűleg szeretni fogják, bizonyos kor felett azonban csak saját felelősségre fogyasztható!


Kiadó: Agave
Fordította: Totth Benedek

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...