George Eliot: Büszkeség és ártatlanság

George Eliot egyik leghíresebb regénye, a The Mill on the Floss magyarul már többször megjelent A vízimalom címen, a Lazi Kiadó azonban most új címen, a romantikus regényeik sorába illeszkedő köntösben adta ki újra. A regényt ismerők számára a döntés furcsának tűnhet, ám nem teljes egészében a kiadó okolható érte, a regényből készült 1997-es BBC-filmváltozatot hozta be kis hazánkba ezen a címen a forgalmazó, ezután pedig érthető, hogy a könyvkiadó a film címét adta az új kiadásnak. Ennek ellenére sajnos azt kell mondjam, öngólt is lőhetnek vele, mert erről a címről szinte mindenki Jane Austen és követőinek világára asszociál, márpedig George Eliotot fényévek választják el a romantikus lányregényektől. Félő, hogy a köntös és a cím miatt épp azok nem fogják levenni a könyvet a polcról, akik igazán értékelnék, akik meg leveszik – mert biztos olyan, mint a többi angol romantikus – azok könnyen csalódhatnak.

A Büszkeség és ártatlanság egy testvérpár, Maggie és Tom Tulliver története, idilli gyerekkoruké, családi tragédiákkal tarkított kamaszkoruké, és felnőttkori elhidegülésüké. Maggie és Tom a kis angol kereskedőváros, St. Ogg’s mellett fekvő dorclote-i malom tulajdonosának gyermekei. A Floss folyó partján lévő malom és a családi kúria annyi angol regényhez hasonlóan itt is mintha saját személyiséget kapna, a családi büszkeség megtestesítőjévé válik, amíg birtokolják, a malom ad tartást a családnak, amint elvesztik, a malom válik az elveszett idill jelképévé. A testvérek gyerekként imádják egymást, különösen Maggie csüng egyszerre félelemmel és szeretettel bátyján, a család kis kedvencén.

Tom apja reménységeként nő fel, az egyszerű gazda lehetőségeit meghaladva próbálja iskoláztatni fiát, hogy az többre vigye, mint ő, hogy befogadja az előkelő társaság, hogy a család hírnevét öregbítse. Tom azonban cseppet sem kivételes képességű gyerek, nem fűlik a foga a tanuláshoz, nem akarja sokra vinni, bőven megelégedne azzal, ha a malomban élhetné le életét, gondtalanul vadászgatva kopói hadával. Nem úgy húga, Maggie, aki lány létére túlságosan okos, túl nyitott, érdeklődő, a család kis fekete báránya. Bár apja imádja, anyja és annak nővérei nem győzik hangsúlyozni Maggie hibáit. Túl barna a bőre, túl fekete és sűrű a haja, túlságosan vakmerő, ahelyett, hogy békésen kézimunkázná át a délutánokat, ahogy egy rendes lányhoz illik, ő a szabadban futkározik, összesározza magát, és nem átall olvasni sem, lány létére. Később, a családra zuhanó szerencsétlenségek idején sem ájul el és bízza magát mások – bátyja, nagynénjei – gondoskodására, ahogy az elvárható, hanem saját kezébe akarja venni élete irányítását. Szegény Maggie, jócskán megelőzte korát függetlenségre való hajlamával.

Tom és Maggie gyerekkorának túl hamar véget vet az apa üzleti érzékének teljes hiánya és pörösködésre való hajlama, s miután elveszt egy újabb pert, elveszti a malmot is, és a család a csőd szélére kerül. Elárverezik mindenüket, az apa a legádázabb ellensége alkalmazottjaként kénytelen tovább dolgozni, a még csak tizenöt éves Tom munkába áll, hogy a család adósságát csökkentse. Pár év múltán elveszítik apjukat is, és míg Tom és anyja elfogadja  a rokonok támogatását, Maggie a várostól távol vállal állást.

Mikor immár felnőtt nőként hazaérkezik, a viszontlátás örömét megkeseríti a Tom és közte felbonthatatlanul meglévő ellentét, mégpedig Maggie és a család ellenségének fia közti vonzalom miatt, amit bár maga mögött hagyott, el nem felejtett. Maggie és Philip kapcsolata az egész rokonság és az egész város életét felbolygatja, ám koránt sem annyira, mint egy másik vonzalom, ami végül minden balszerencsénél nagyobb csapást mér  a családra. Maggie az érzelmei és a becsületről alkotott elképzelései kereszttüzébe kerül, döntései következményeképp pedig minden addiginál nehezebb helyzetbe sodorja magát. A legjobb szándékok vezetik, mégis a lehető legrosszabbat cselekszi.

Maggie igazi tragikus hősnő, aki rendkívüli lánykából lesz nem kevésbé rendkívüli fiatal nő, azonban körülményei, társadalmi helyzete, és a kor, amelybe született, arra kárhoztatják, hogy újra meg újra elbukjon. Hatalmas kettősség feszül benne: egyfelől nem tudja elfogadni a korlátokat, melyek közé be akarják szorítani, lázad, menekül előlük; másfelől jó szándékú és hiányzik belőle az az önzés, ami a saját boldogulását a szerettei érdekei elé helyezné. Hiányzik belőle minden, amit a korabeli társadalom egy nőben értéknek tart, azonban van benne természetes jó szándék és igazságérzet.

Nem úgy Tomban, aki igazán ellenszenves és korlátolt felnőtté válik. Az a fajta ember ő, akit a megpróbáltatások megkeserítenek, és képtelenné tesznek mindenfajta emberi gesztusra. Csak a kötelesség és a bosszú élteti, a család becsületének és apja emlékének ápolása közben észre sem veszi, hogy mindaz, amiben hisz, semmit nem ér, ha nincs mellette szerető család. Mégis Tom az, aki sikert ér el, akit a társaság csodál, akit a nagynénik és nagybácsik elismernek.

Miközben Eliot a két testvér történetéről mesél, lefest egy kort, egy társadalmat, amit nagyon is jól ismert, ami őt magát is oly sokszor és sokféleképpen kitaszította, megtagadta botrányos élete miatt. Egy társadalmat, amiben a látszat mindenek felett áll, amelyben egy hölgynek illik sápatagnak lenni és elájulni bármilyen kis megpróbáltatástól, amelyben a családtagok segítik egymást, de minden teázás alkalmával egymás orra alá dörgölik, hogy ki mennyi terhet vállal a másikért, és ki mennyit szán a végrendeletében családtagjai megsegítésére. A mindig mindent jobban tudó és mindenbe beleszóló nagynénik időszaka ez, amikor egy maroknyi unatkozó, házsártos vénasszony pletykás nyelve döntött sorsok felett, amikor egy ferde pillantás, vagy egy túlságosan kacéran pöndörödő hajtincs elég volt ahhoz, hogy valakit egy életre megbélyegezzenek.

Bár Maggie és Tom története szívbemarkoló, fordulatos és rendkívül jól megírt tragédia, a kötet igazi erénye Eliot vitriolos társadalomkritikája, kiszólásai az olvasók felé, melyekben maró gúnnyal és szarkasztikus humorral ecseteli a szereplők és a kor szokásait, nem hagyva kétséget afelől, hogy a maga módján mindenkiről megvan a véleménye. Ezek a részek emelik a könyvet messze a romantikus lányregények fölé, nem véletlenül írta róla Virginia Woolf, hogy minden tökéletlensége ellenére egyike annak a néhány angol regénynek, amely felnőttek számára íródott.

Kiadó: Lazi

Fordította: Szinnai Tivadar