2010. június 29., kedd

Rövidre vágva # 3 - Vámpírok és egyéb rémségek

Újhold

Most hogy mindjárt bemutatják a harmadik részt, és már világszerte táboroznak a mozik előtt a sikoltozó tinilányok, rittyentek egy pár sort a széria előző részéről, az Újholdról. Na nem mintha megérdemelné, de épp azért. Aki rendszeresen olvassa a blogot, az tudja, hogy finoman szólva nem vagyok a sorozat rajongója, az Újholdat könyvben történetesen halálra untam. Nem gondoltam volna, hogy alul lehet múlni Miss Meyer második kötetét, de Hollywood rám cáfolt. A filmhez képest a könyv maga a Kánaán. Nem is értem, hogy ennyi pénzből hogy tudtak egy ilyen elbaltázott dögunalmat összehozni, mint ez a film. Az, hogy Bella végeérhetetlen szenvedését a könyvbeli „ürességet” szolgaian másolva a lányt hosszú perceken keresztül körbeforgó kamerával és a közben múló hónapok vászonra való kiírásával ábrázolják, szerintem egy filmes nyári tábor szintjét sem üti meg. Az, hogy a színészek nem játszanak, hogy Kristen Stewart nem képes hitelesen szenvedni, mert nem elég tehetséges hozzá (vígjátékban lehet hogy jó, nem kéne a drámát erőltetnie), hogy Rob Pattinson a komoly és önmarcangoló vámpírt úgy játssza, mint egy székrekedés elleni tablettát reklámozó színész, Taylor Lautnernek meg túlfehérítették a fogát, mind eltörpül amellett, hogy ennek a filmnek egyszerűen elszúrták a forgatókönyvét. Unalmas, unalmas, unalmas, és ennél nagyobb hibát nem nagyon követhet el Hollywood. De hogy csillogjon egy kis fény az alagút végén, az első hírek szerint az Eclipse film jobban sikerült. Meglátjuk.

Rémségek cirkusza

Nem olvastam Darren Shan nagyon sok kötetes vámpíros ifjúsági sorozatát, és a filmet látva nem is jött meg a kedvem hozzá. Van ennek is nagy rajongótábora, kikiáltották ezt is „új Harry Potternek”, egyértelmű volt hát, hogy előbb-utóbb film is készül belőle. Az első híreket olvasva és határtalan optimizmussal én valamiféle Carnivale-szerű horrorcirkuszra számítottam, hát persze, hogy nem azt kaptam, hiszen ez egy ifjúsági fantasy. Amelynek története picit szerintem el lett nagyolva, de ez legyen a legnagyobb problémánk, a lényeg úgysem a kezdet. Darren, a tizenéves srác egy balul sikerült pókrablás után a pókgazdi vámpír szolgája lesz, hogy megmentse barátja életét, aki aztán persze hogy ellene fordul, és beáll a gonosz vámpírok közé (nem, nem strigák). Ez tipikusan olyan film, ahol a sztori tök mellékes, a lényeg a cirkuszbeli rémségek megjelenítése lett volna, de az meg nem lett sem elég fantáziadús, sem elég félelmetes, sem elég látványos. A vámpír vérszegény, a majomlány túl gyermeteg poénokat eredményez (az zavar, hogy farkam van?), a szakállas nő meg nem lehet eléggé döglesztő egy korhatáros filmben, nem is tudom, minek oda Salma Hayek. Egyszer nézős filmnek jó volt, de nem nagy szám. Nem tudom, hogy folytatják-e, mindenesetre nem bánom, ha nem.

Villámtolvaj – Percy Jackson és az olümposziak

Még egy sok részes ifjúsági fantasy sorozat, ezúttal Rick Riordan tollából, amit szintén nem olvastam, és bármily fájó, ehhez sem hozta meg a kedvem a belőle készült film. Percy Jackson tök átlagos new yorki srác, iskolába jár, menőzik, van egy legjobb barátja, meg egy enyhe diszlexiája, lepukkant lakásban él anyjával meg annak bunkó pasijával. Aztán egy szép napon derült égből villámcsapásként kiderül, hogy ő valójában Poszeidón fia, aki leugrott az Olümposzról (melynek bejárata az Empire State Building tetején van, jaj!) egy kis kalandra a mamával, egy csomó mitológiai szörny őt keresi, Zeusz pedig azt hiszi, ő lopta el a villámát, és ha nem akarja, hogy a görög istenek háborút indítsanak az emberek ellen, vissza kéne szereznie. Percy pikk-pakk egy félisteneket kiképző táborban találja magát, amit benépesítenek a tanulók, hiába, ezek a görög istenek nem nagyon tartóztatják meg magukat. Követi ide a szériatartozék dilis haver, akiről kiderül, hogy valójában szatír, csajra is lel Pallasz Athéné lánya személyében, és hármasban elindulnak megkeríteni Zeusz villámát. Vicces kis road movie indul, keresztül az amerikai kontinensen, míg el nem érnek Hollywoodba, az alvilág bejáratához és Hádészhoz. Hádész a híréhez képest egész jó fej, és a film legnagyobb poénja is neki meg Perszephonénak köszönhető, nem is kellett volna visszamenniük az Olümposzra. Persze minden jó ha jó a vége, istenek, gyerkőcök egymásra találnak, a villám visszakerül Zeusz-Sean Beanhez, aki utána már nem néz úgy, mintha puszta kézzel akarná kinyírni Középfölde összes orkját, a világ megmenekül. A legjobb a filmben az a kis mitológiai gyorstalpaló volt, ami ugyan sántít, és tök nagy hülyeségek is vannak benne, de legalább az amerikai tinik is kapnak valami homályos vázlatot arról, hogy voltak ezek a görög istenek. Csak aztán nehogy az Empire State Buildinghez zarándokoljanak megkeresni őket :)


Korábbi kommentek:

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...