2010. június 29., kedd

Richelle Mead: Vámpírakadémia

Mikor az Agave megjelentette a Vámpírakadémia sorozat első részét, eléggé rápörögtem, hogy ez nekem kell, mert épp vámpíros korszakomat éltem, ráadásul Agave, és mindenhol jókat írtak róla, készült hozzá fasza kis honlap is, minden annyira klassz volt körülötte. Akkor nem vettem meg, a lelkesedésem is kissé alábbhagyott, most viszont úgy alakult, hogy a könyvtárban rám kacsintott a polcról, úgyhogy lesz ami lesz alapon kihoztam. Most azt kell mondjam, nem bánom, hogy nem vettem meg, így legalább nincs akkora kényszerem arra, hogy beszerezzem a folytatásokat is.

Azt mindenképpen a könyv javára kell írni, hogy végre végre végre nem a szexi vámpírpasiba szerelmes béna halandó csajszi alapfelállás érvényesül. Történetünk két főszereplője a mora uralkodó család leszármazottja, Lissa, és az ő dampyr testőre, Rose. Lissa és Rose a történet elején még bujkálnak, miután halált megvető bátorsággal megszöktek a szigorúan őrzött Szent Vlagyimir vámpírakadémiáról, mígnem egy nem kissé vonzó orosz testőr visszazsuppolja őket a falak közé, ahol persze még nagyobb bajba keverednek, mint kint a veszélyes világban.

Kapunk egy vázlatosan kidolgozott világot, erős a gyanúm, hogy a többi (sok) kötet hivatott jobban megmagyarázni hogy akkor itt most hogy is vannak a dolgok, mert hiányoltam ezt-azt. Azt megtudjuk, hogy a vámpíroknak két faja él(?) ebben a világban: a morák, akik nem ölik meg az áldozataikat, és tudnak varázsolni, és a strigák, akik gonoszak, mert gyilkolnak. A morákat védik a félig vámpír - félig ember testőrök, a dampyrok. A mora és a dampyr ifjúság együtt tanul a Szent Vlagyimir akadémián, közéjük tartozik Lissa és Rose is, akik között egy rendkívül szokatlan kötelék van, Rose érzi Lissa hangulatait, érzéseit, ezért is lesz ideális testőr számára. És akkor itt jönnek a kérdések. Nem igazán világos, miért is kell a moráknak dampyr testőr, aki ugye félig ember, és csak sok-sok év kemény kiképzés után veheti fel a versenyt a strigákkal, miért nem használják egyszerűen a mágiájukat és harcolnak maguk? Akkora baki ez egy ilyen történetben szerintem, ami eléggé megnehezíti a sztori élvezetét. Hiányoltam még a vámpírvilág kicsit részletesebb leírását, nem tudjuk, hogy alakultak ki az uralkodócsaládok, miből élnek, hogy rejtik el magukat az emberek elől, hol élnek ha már nem a suliban. Az viszont tetszett, hogy nem a szokásos „elájulunk mennyire hatalmasok, lenyűgözőek, tekintélyt parancsolóak” vagytok stílusban ábrázolta őket az írónő, hanem korrupt kavarógépekként, az uralkodócsaládok folyton áskálódnak egymás ellen (meg a gyerekeik), a választott királynő meg egy hülye picsa a szereplők szerint.

És persze a vámpíroskodás, a testőrködés és a kavarás közben tombolnak a hormonok, mindenki pont úgy viselkedik, mint a tizenhét évesek egy nyári táborban, bulik, pia, flörtölés rogyásig, míg meg nem jelenik az ellenállhatatlan Dmitrij, hogy rendet vágjon és megrezegtesse hősnőnk kicsi szívét.

Úgy tűnik, most lett elegem a vámpírhisztiből. Sokáig húztam, és alapvetően bírom a vérszippancsokat, a True Blood sorozat simán beszippantott a rajongói táborába, de lassan annyi vámpírvilág és annyi sorozat van, hogy kezd bennem összefolyni, hogy mi mivel és ki kivel. Nem mondom, ha leülök és végiggondolom, nyilván el tudom őket különíteni, de olvasás közben végig az járt a fejemben, hogy „ez olyan, mint ebben a könyvben…”, „ezt már olvastam itt…”, „jé, ez a szereplő meg erre hasonlít…”. Nincs is ezzel baj, mert hát szinte mind egy kaptafára készül, a történet, a szereplők, az őket körülvevő világ kidolgozottsága viszont el kéne vonja a figyelmem az ezerszer látott sablonokról. Hát itt sajna nem vonta. Nem mondom, hogy rossz a könyv, és azt sem hiszem, hogy a hiba az én készülékemben van, egyszerűen rosszkor találtunk egymásra. Az is lehet, hogy kicsit többet vártam a lelkesedés meg a kiadó miatt, és kevesebbet kaptam. Mert például Az éjszaka háza ennél szerintem gagyibb történet, viszont attól meg oly keveset vártam, hogy a pozitív csalódás jelentősen felhúzta az értékelést. Így jártunk, most ez nem jött be. Nem fogom mindenáron levadászni a folytatásokat, de mivel Amadea szerint azok jobbak, el sem zárkózom előlük. Majd ha bent lesz könyvtárban…


Kiadó: Agave
Fordította: Farkas Veronika

Korábbi kommentek:

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...