Philippa Gregory: A Boleyn örökség

Ha nem tudnám, hogy VIII. Henrik tényleg elfogyasztotta azt a hat feleséget, azt mondanám, milyen ócska szappanoperát írt már ez a csaj. A másik Boleyn lány vetélkedő nővérei, a számtalan Henrik ágyába mászó udvarhölgy, válás, boszorkányperek után írni még egy könyvet a király ágyába mászó udvarhölgyekről, válásról, boszorkányperekről rókabőr kategória. Lenne, ha nem tudnánk, hogy mindez, ha nem is pont ilyen formában, de megtörtént. Boleyn Anna utóda, Jane Seymour gyermekágyi lázban halt meg, miután megszülte a király egyetlen fiát, őt követte Cleves-i Anna és Howard Katalin párharca a király kegyeiért. Az ő történetüket meséli el a könyv.

A másik Boleyn lány kellemes meglepetést okozott azzal, hogy a várakozásaimmal ellentétben nem csak egy romantikus regény volt, a szerelmi csatározások mellett nagy szerepet kaptak benne az udvari intrikák, politikai sakkjátszmák, az udvaroncok mindennapjai. A folytatás ehhez képest picit csalódás. A hangvétele egész más, sokkal lektűrösebb, valamint a három különböző elbeszélőnek köszönhetően az egész szétesőbb. Itt is központi szerepet kap a főúri családok vetélkedése a hatalomért, főleg a Howard család fejének, az Annát vérpadra küldő nagybácsinak az aljas kis játszmái, aki újabb unokahúgát tálalja fel tálcán a királynak. Ami nem tetszett, hogy itt valahogy minden sokkal direktebb, minden ki van mondva, ami az előzőben csak sejtetve volt. Itt már nyíltan a szemünkbe mondják, hogy ezek a lányok csak tenyészkancának kellenek, hogy örököst biztosítsanak, és ezzel erősítsék a család pozícióját.

Egyébként végig volt egy olyan furcsa érzésem, hogy a hangnem és a stílus színvonalesése valahogy kifejezi a női szereplők jellemét is. Mert azt be kell vallani, hogy a regény három elbeszélője közül egyik sem, sem Cleves-i Anna, sem Howard Kitti, sem az előző részből itt maradt Jane Boleyn meg sem közelíti az előző regény főszereplőit, Boleyn Annát, Mary-t vagy Aragónia Katalint. Nincs közöttük egy igazi nagyformátumú egyéniség sem, aki úgy eluralná a regény minden oldalát, mint Anna az előzőben.

Cleves-i Anna egy naiv, ártatlan, ám erős nő, aki a zsarnoki bátyja uralma alól menekülne egy politikai alkuk révén létrehozott házasságba, de szerencséjére vagy balszerencséjére, nem nyeri el a király tetszését, ezért néhány hónap után Henrik elválik tőle. A többi feleséghez képest olcsón megússza, kap egy birtokot, és Angliában élhet egyedül, független nőként ami akkoriban nagy szó. Sorsa engem Mary-ére emlékeztet, hiszen végül neki is sikerül kiszabadulnia a királyi udvarból, és önálló életet élni.

Howard Katalin tizennégy évesen, igazi ostoba kis libaként kerül a királyné udvartartásába, ahol az ekkor már teljesen őrült, ötven éves, kéjenc Henrik teljesen belehabarodik. Félreállítja feleségét, hogy elvehesssen egy totálisan nem királynénak való, üresfejű kislányt. Kitti az egészből semmit nem ért, csak azt látja, hogy a király bolondul a testéért, ajándékokkal halmozza el, mindent megkap, ami valaha olyannyira csodált unokanővéréé, Boleyn Annáé volt. Csak néha gondolkodik el Anna sorsán, de úgy hiszi, fiatalsága és nagybátyja szeretete majd megvédi a királytól. Azé a nagybácsié, aki Annát is vérpadra küldte. A legszomorúbb tán épp Howard Kitti sorsa, mert míg Boleyn Anna egy okos, intelligens nő volt, aki magának harcolta ki a pozícióját, és csak magának köszönhette végzetét is, Kitti egy ostoba kis fruska, semmin sem jár az esze, csak magakelletésen, és haszonleső nagybátyja tényleg mint egy darab húst viszi a király elé. Aztán, amikor a tizenhat éves királyné cseppet sem elítélhető módon visszataszító, vén férje helyett egy fiatal apród karjaiban keresi a boldogságot, gondolkodás nélkül kivégezteti.

A regény harmadik főszereplője Jane Boleyn, aki az első rész végén férje, George és Anna ellen vallott a házasságtörést vizsgáló perben, és ezzel mindkettőjüket halálra ítélte. Jane, az őrült, betegesen féltékeny feleség soha nem szabadul Anna és George emlékétől, kísértik minden percben, miközben az épp aktuális királynét szolgálja. Persze a Howard nagybácsi parancsára, akinek mindig jól jön egy lojális udvarhölgy, aki bárkire képes terhelő vallomást tenni, amíg saját céljait szolgálja. Cleves-i Anna ellen is terhelő vallomást tesz, és bátorítja Kitti házasságtörését, amivel aláírja a királyné halálos ítéletét. Igazi alattomos kígyó, akit utolsó percéig nem éltet más, csak a Boleyn Anna iránti féltékenység. Végül aztán őt is eléri a Boleynek végzete.

A könyv folytatásmivolta egyébként leginkább abban látszik, hogy minden egyes sorát áthatja Boleyn Anna emléke. Ő a kiindulópont, mindig. Mindenki rá akar hasonlítani, vagy tőle akar különbözni, az ő emléke határozza meg a nők sorsát Henrik mellett. Tényleg nincs a történetben még egy olyan egyéniség, mint Anna, és ha hihetünk a történelemnek, tán nem volt Henrik mellett sem. A könyv címe lehetne akár Boleyn Anna öröksége is. Mindent összevetve tetszett. Ha nem is olyan jó, mint az első, egy érdekes, izgalmas romantikus történelmi regény, egy érdekes, izgalmas korról.

Korábbi kommentek: