2008. június 30., hétfő

Erőszakik

Muszáj leszögeznem a legelején, hogy ilyen béna, elcseszett magyar címet rég láttam. Túl azon az aprócska tényen, hogy szerintem ilyen szó nincs is, a film egészéhez sem illik, teljes, tökéletes mellényúlás. Ennyit elöljáróban.

Egyszer régen olvastam egy kritikus tollából, hogy az angoloknál jobban senki nem tud viccet csinálni a halálból. Ezt a filmet látva tökéletesen igazat kell adnom neki. Az Erőszakik - In Bruges - vérbeli angol gengszterkomédia, teli fekete humorral, nevetséges karakterekkel, nevetséges szituációkkal, véletlenül bekövetkező tragikus eseményekkel. Igazi térdcsapkodós vígjáték. Nagyjából az első perctől az utolsóig harsányan kacagott az egész mozi. Aztán mikor vége lett, és kijöttünk a vetítésről, és elkezdtünk gondolkodni a látottakon, rájöttünk, hogy nem is vígjátékot láttunk. Hogy ez az egész egy zseniálisan megcsinált, a komédia álarcába öltöztetett tragédia.

Két igazi lúzer londoni bérgyilkos, Ray és Ken egy nagyon balul sikerült megbízás után a főnökük utasítására Bruges-be utazik, hogy eltűnjenek szem elől, és ott várják főnökük utasításait. Hogy miért épp Bruges-be, és egyáltalán hol a f*szban van az a Bruges? Ez a film egyik központi kérdése… Belgiumban van, tündéri kis középkori városka, ahol mintha megállt volna az idő. „Mint egy kib*szott tündérmese” – mondja a romantikus lelkületű, ám kőbunkó és nagyon kegyetlen gengszterfőnök, miután kiderül, azért küldte a két bérgyilkosát Bruges-be, hogy a végzeteset hibázó Ray-nek legyen még egy szép emléke, mielőtt megöleti, kivel mással, mint legjobb barátjával, Kennel. Persze semmi sem úgy alakul, ahogy azt a főnök eltervezte, kezdve ott, hogy Ray-nek marhára nem tetszik az unalmas kis mézeskalácsváros, ezért jobb híján felderíti a város sötét oldalát, és drogfüggő, rasszista, kurvázó törpékkel, meg elbűvölő, turistákat fosztogató drogdíler csajokkal tölti az idejét, míg Ken szófogadó turista módjára várost néz. Megjósolhatatlan, groteszk szituációk követik egymást, egészen a kétértelmű befejezésig.

A film legnagyobb erényei a remekül megírt dialógusok és a zseniálisan kidolgozott karakterek. A rendező, Martin McDonagh sikeres angol drámaíró, akinek ez az első mozifilmje, bár pár éve már nyert egy rövidfilmes Oscart. A drámaíró múlt a film minden percén érződik. Rég láttam-hallottam ennyire jól megírt, pergő, élettel teli párbeszédeket, ennyire működő szituációkat. A szereplők egytől egyig egyéniek, élnek a vásznon, persze ez a forgatókönyv mellett a remek színészgárdának is köszönhető. Az abszolút főszereplő Colin Farrell, akit én sose szerettem, de itt valami hihetetlenül jól hozza a bunkó ír parasztgyereket, talán mert valójában az is. Bérgyilkostársa Brendan Gleeson, aki sok-sok mellékszerep után végre kiélheti magát egy főszerepben, szintén fantasztikus alakítást nyújtva. A nyálcsorgatás-faktor nálam a gengszterfőnököt játszó Ralph Fiennes, aki még mindig a világ legdöglesztőbb pasija. Neki nagyon jól állnak az őrült gonoszok, de itt tényleg kitombolhatta magát a kattant, nevetségességig eltúlzott gyilkos szerepében.

A mellékszereplők is egytől-egyig remek karakterek, a turistákat fosztogató, nagyon dögös és nagyon jófej drogdíler csajszi, a drogfüggő amerikai törpe színész, akinek mindennemű politikai korrektséget nélkülöző beszólásai a film gyöngyszemei, a beszari neonáci, aki csak szeretne bérgyilkos lenni, vagy a kötelező darabként felbukkanó orosz fegyverkereskedő. És persze ott van a mesebeli Bruges városa, ami kvázi a színészekkel egyenrangú főszereplője a mozinak. A valóban tündérmesébe illő városka és a cselekmény brutalitása közti ellentét a film egyik fő mozgatórugója.

A vicces szituációk, a zseniális beszólások, az elbaltázott akciók felszíne alatt valójában csupa elcseszett életet látunk, hőseink mind vesztesek, félrecsúszott figurák. A film legkomolyabb és legkomorabb része, amikor Hieronymus Bosch festményeit látva megelevenedik előttünk Ray baklövése, ahonnan az egész cselekmény indult, és a festmények allegóriájaként elénk tárul a kezdő bérgyilkos vívódása, önmarcangolása. Érdekes, mert látszólag kilóg a film szövetéből, viszont utólag visszagondolva, az egész film ezt a belső vívódást járja körül, csak épp szájbarágós dráma helyett a komédia eszközkészletével.

Nagyon jó film, valóban lehet rajta hangosan röhögni a moziban, idézgetni az aranyköpéseiből, aztán hazafelé elgondolkodni az élet nagy kérdésein. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti a politikailag inkorrekt beszólásokat, a halállal való viccelődést, a groteszk szituációkat, egyszóval a jófajta angol humort.


Korábbi kommentek:


Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...