2008. június 29., vasárnap

Narnia krónikái: Caspian herceg

C. S. Lewis Narnia-sorozatát A Gyűrűk Ura mellett a fantasy-irodalom egyik alapkövének szokták tekinteni. A hétkötetes regényfolyam valóban óriási népszerűségnek örvend világszerte, és számtalan későbbi alkotó kölcsönzött belőle (még Rowling is bevallotta, hogy Lewis volt az elsődleges mintája a Harry Potter-sorozat megalkotásakor). Arról azonban előreszeretettel megfeledkeznek, hogy a Narnia-sorozat, bár valóban fantasztikus elemekkel, és mitológiai lényekkel van tele, valójában gyerekmese, a szó szoros értelmében, és mérföldekre van az erőszakos, naturalista, öldöklős fantasy-zsánertől. Lewis gyerekeknek írta történeteit, a nyelvezet gyermeki, a cselekményszövés, a konfliktusok feloldása az utolsó rész (A végső ütközet) kivételével végig a „minden jó, ha jó a vége” kitétel mentén zajlik. Ez a megfilmesítés során nem kis feladat elé állította az alkotókat.

Három éve, amikor az első rész, Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény mozikba került, világszerte kritikusok és nézők egyaránt az alkotók szemére vetették, hogy gyermeteg Disney-mesét faragtak egy úgymond „ős-fantasyból”. Pedig a filmváltozat ízig-vérig hű volt a könyvhöz, Lewis gyermeki ábrázolásmódjához. Csak épp a véres, grandiózus csatajelenetekhez szokott közönség mást várt. Egy újabb Gyűrűk Urát. Hát nem azt kaptuk, és én ennek akkor örültem. Örültem, mert kifejezetten üdítő volt, hogy jó értelemben vett mesét láttam a vásznon. Manapság, amikor az animációs filmektől is azt várjuk, hogy a gyerekeket kísérő felnőtteket is ugyanúgy szórakoztassák, és kétpercenként tartalmazzanak valami „felnőtt” poént, kikacsintást, ritka, hogy igazi gyerekekhez szóló fantasztikus történeteket lássunk. Mert néha igenis szükség van a „minden jó, ha jó a vége” érzésre.

A második film, a Caspian herceg azonban letért az első film által megkezdett útról, és a nézői igények kielégítésére sokkal véresebb, keményebb, „felnőttebb” film lett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a könyvek is egyre komolyabbak, a cselekmény egyre veszélyesebb, de a filmkészítők azért jó néhány lapáttal rátettek erre. Végig érezni a filmen az első résztől való elszakadás szándékát. A csaták keményebbek, véresebbek, mindkét oldalon esnek áldozatok, a gonoszok a realista ábrázolásnak hála ijesztőbbek. /Persze felnőtt szemmel. Egy gyereknek nyilván ijesztőbb a fehér boszorkány, míg én, felnőttként jobban tartok egy gonosz, ravasz, törtető katona-politikustól. Más a célközönség…/

A történet persze maradt ugyanolyan meseszerű, mint volt. Narniában 1300 év telt el a Pevensie-testvérek uralkodása óta, azóta az ősi Narnia szinte teljesen elveszett, a birodalmat gonosz telmarinok hajtották uralmuk alá, akik közül a leggonoszabb, Miraz király meg akarja ölni unokaöccsét, a trónörökös Caspiant. A herceg menekülni kényszerül, a vadonba téved, ahol Narnia elveszettnek hitt őslakosaival visszahívják a fénykor nagy királyait. A négy testvér Londonból /ahol csak egy év telt el/ hipp-hopp a teljesen megváltozott és elvadult varázsbirodalomban találja magát. Természetesen Caspian segítségére sietnek, és válogatott kalandok során át végül elűzik a gonosz telmarinokat, és visszaállítják Narnia rég volt dicsőségét.

A Caspian herceg mint film és mint fantasy is jól működik, nagyon jól szórakoztam rajta, tökéletes kikapcsolódást nyújt két órára. Kicsit mégis sajnálom, hogy elveszett az a gyermeki báj, ami az első részt jellemezte. Mint film, ez jobb, viszont mint adaptáció, az első tetszett jobban.

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...