2008. április 20., vasárnap

Neil Gaiman: Amerikai istenek

A szerző a Csillagpor óta nem teljesen ismeretlen itthon – angolul olvasók és képregényfanok között volt némi kultusza, főleg a zseniális Sandman-sorozat okán -, de azt kevesen tudják, hogy az egyik legfontosabb könyve megjelent itthon, Juhász Viktor értő és érzékletes fordításában. Talán piszokság, hogy első ajánlómban pont egy jelenleg nehezen beszerezhető könyvet tolok a figyelembe, de az Agavénál fogadkoznak, hogy a szerző munkái sorra a magyar olvasók elé kerülnek majd, így remélem, a kiadói kitartás hamar beharangozóvá változtatja ezt az ismertetőt. (Addig marad a könyvtár, meg az antikváriumok :-))
 
Vegyük tudomásul, istenek járnak közöttünk. Életre mi hívtuk őket, mert hittünk bennük, áldoztunk nekik, és magunkkal visszük őket a fohászainkban és a félelmeinkben, ha új hazát keresve tengereken túlra tévedünk. Erejük a hitünkből táplálkozik, tehát akiket egyre inkább csak a kulturhistorikusok ismernek, akikre alig emlékszik valaki, azok vegetálnak csak világunk szélén, csavargók, koldusok, piti szélhámosok, erőtlenül és fáradtan. De nemcsak ők vannak jelen. A hit furcsa képesség, és új isteneket teremt a technika korában. Új és mohó isteneket, akiknek most áll fenn a csillaga.
 
Főhősünk, Árnyék, a piti bűnöző és szerető férj épp most szabadul a börtönből. A felesége – akit annyira vágyna látni, meghalt autóbalesetben, mellesleg a legjobb barát farkával a szájában. A gyökértelen és céltalan férfit megkörnyékezi a magát Szerda úrnak nevező, jólöltözött idegen. Akiről hamar kiderül, nem mindennapi munkaadó. Odin ő, a félszemű, akinek csatamezőnyi holtakat áldozott régente az idő, aki most nincs épp ereje teljében, és aki mértéken felül érdekelt a kibontakozó istenek közti konfliktus alakulásában. Laura – Árnyék holt neje -, egy véletlen ajándéknak köszönhetően élőholtként támad fel, kísérve és óva a látszatra kissé mamlasz férjét. Kibontakozik az istenek harca, és Árnyék a dolgok fókuszában – fokozatosan megértve a maga szerepét – dönteni kényszerül.
 
Nem, nem a világot menti meg, hál’ istennek idáig nem fajul a történet, de olyan remek feloldást, mint itt, ritkán olvastam. Gaiman könyve egymásra pakolt rétegeiben egyszerre egy feszes tempójú thriller, igényes szépirodalom érzékletesen ábrázolt, élő szereplőkkel és erős ecsetvonásokkal odakent, hiteles mellékalakokkal, fura, szubjektív Amerika-bédekker, a veszteség, a gyász fájdalmának és feldolgozásának hiteles története, és világ-mitológiai gyorstalpaló. Többfenekű könyv, ami mégsem esik szét ennyi írói szándék terhe alatt sem. Egész világot teremt – írnám, de ez a világ itt van körülöttünk, csak épp más optikán át rajzolódik ki a könyvben. Ha el kéne helyeznem a szerzőt az irodalmi horizonton, ő lehetne az evolúciós láncszem a Stephen King-i profiiparos-mentalitás időnként majdnem-szépírói teljesítménye és például az Umberto Eco-i kriminek álcázott kult-bölcseleti szépirodalom között.
 
Ezt itt mind utólag sütöttem ki, amíg a könyvet olvastam, addig „csak” olvastam és emésztettem. És ez majdnem a legnagyobb dicséret. 


Kiadó: Szukits
Fordította: Juhász Viktor

Korábbi kommentek:

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...