A szerző a Csillagpor óta
nem teljesen ismeretlen itthon – angolul olvasók és képregényfanok
között volt némi kultusza, főleg a zseniális Sandman-sorozat okán -, de
azt kevesen tudják, hogy az egyik legfontosabb könyve megjelent itthon,
Juhász Viktor értő és érzékletes fordításában. Talán piszokság, hogy
első ajánlómban pont egy jelenleg nehezen beszerezhető könyvet tolok a
figyelembe, de az Agavénál fogadkoznak, hogy a szerző munkái sorra a
magyar olvasók elé kerülnek majd, így remélem, a kiadói kitartás hamar
beharangozóvá változtatja ezt az ismertetőt. (Addig marad a könyvtár,
meg az antikváriumok :-))
Vegyük tudomásul, istenek járnak
közöttünk. Életre mi hívtuk őket, mert hittünk bennük, áldoztunk nekik,
és magunkkal visszük őket a fohászainkban és a félelmeinkben, ha új
hazát keresve tengereken túlra tévedünk. Erejük a hitünkből táplálkozik,
tehát akiket egyre inkább csak a kulturhistorikusok ismernek, akikre
alig emlékszik valaki, azok vegetálnak csak világunk szélén, csavargók,
koldusok, piti szélhámosok, erőtlenül és fáradtan. De nemcsak ők vannak
jelen. A hit furcsa képesség, és új isteneket teremt a technika korában.
Új és mohó isteneket, akiknek most áll fenn a csillaga.
Főhősünk, Árnyék, a piti bűnöző és
szerető férj épp most szabadul a börtönből. A felesége – akit annyira
vágyna látni, meghalt autóbalesetben, mellesleg a legjobb barát farkával
a szájában. A gyökértelen és céltalan férfit megkörnyékezi a magát
Szerda úrnak nevező, jólöltözött idegen. Akiről hamar kiderül, nem
mindennapi munkaadó. Odin ő, a félszemű, akinek csatamezőnyi holtakat
áldozott régente az idő, aki most nincs épp ereje teljében, és aki
mértéken felül érdekelt a kibontakozó istenek közti konfliktus
alakulásában. Laura – Árnyék holt neje -, egy véletlen ajándéknak
köszönhetően élőholtként támad fel, kísérve és óva a látszatra kissé
mamlasz férjét. Kibontakozik az istenek harca, és Árnyék a dolgok
fókuszában – fokozatosan megértve a maga szerepét – dönteni kényszerül.
Nem, nem a világot menti meg, hál’
istennek idáig nem fajul a történet, de olyan remek feloldást, mint
itt, ritkán olvastam. Gaiman könyve egymásra pakolt rétegeiben egyszerre
egy feszes tempójú thriller, igényes szépirodalom érzékletesen
ábrázolt, élő szereplőkkel és erős ecsetvonásokkal odakent, hiteles
mellékalakokkal, fura, szubjektív Amerika-bédekker, a veszteség, a gyász
fájdalmának és feldolgozásának hiteles története, és világ-mitológiai
gyorstalpaló. Többfenekű könyv, ami mégsem esik szét ennyi írói szándék
terhe alatt sem. Egész világot teremt – írnám, de ez a világ itt van
körülöttünk, csak épp más optikán át rajzolódik ki a könyvben. Ha el
kéne helyeznem a szerzőt az irodalmi horizonton, ő lehetne az evolúciós
láncszem a Stephen King-i profiiparos-mentalitás időnként
majdnem-szépírói teljesítménye és például az Umberto Eco-i kriminek
álcázott kult-bölcseleti szépirodalom között.
Ezt itt mind utólag sütöttem ki,
amíg a könyvet olvastam, addig „csak” olvastam és emésztettem. És ez
majdnem a legnagyobb dicséret.
Kiadó: Szukits
Fordította: Juhász Viktor
(Ez a bejegyzés volt az első, ami részemről a Könyvvizsgálók blogra született. A jubileumi, bővített kiadás kapcsán írtam róla újra - ha a könyvet ajánlom, inkább azzal a bejegyzéssel teszem, időközben talán kicsit jobban fókuszban tudom tartani, miről is beszéljek, és hogyan.)
Korábbi kommentek:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése