Előrebocsátom,
hogy imádom a musicaleket, szeretem Tim Burton filmjeit, és kb.
bármiben megnézném Johnny Deppet. Úgyhogy ez a filmecske elég nagy
helyzeti előnyből indult nálam. A végeredmény mégis kissé felemásra
sikeredett.
Mint
minden Tim Burton filmben, a hangulat itt is több mint tökéletes. A
gótikus horrorokat idéző látványvilág, az omladozó, lepusztult
díszletek, a szinte fekete-fehér kép, amit csak néha törnek meg színek,
főleg a vér vöröse, nekem nagyon bejön. Az a kis színes, cukormázas
epizód pedig, ami mintha a Charlie és a csokigyár kimaradt jeleneteiből
készült volna, fergeteges volt :-) Nagyon szimpatikus dolog Tim
Burtontől, hogy ilyen jóízűen ironizál önmagán...
Johnny
Depp és Helena Bonham Carter pedig pont ebbe a miliőbe való színészek.
Mindkettejüknek annyira jól áll a szerep, mintha rájuk öntötték volna.
Maximálisan elhiszem róluk, hogy totál őrültek. A mellékszereplőkre sem
lehet panasz, főleg drága kedvencem, Alan Rickman tett még hozzá sokat
az összképhez. A két fiatallal, a babaarcú szöszi lánnyal és a szintén
babaarcú fiúval viszont nem tudtam mit kezdeni. Egyrészt, egyikük sem
győzött meg színészi tehetségéről, másrészt, számomra teljesen kilógott
az önmagában teljesen jól működő sötét kis horrormeséből ez a nyálas
love story. Szerintem felesleges volt.
Ami
nem igazán tetszett, az a zene. Én tényleg szeretem a musicaleket, de
ez valahogy nem jött be. Gyakorlatilag egyetlen dallamot sem tudok
felidézni a filmből. Mindemellett a színészek jól énekeltek, ezt el kell
ismerni. Lehet, hogy nagyon jó zene ez, tudom, hogy Sondheim-nek elég
nagy kultusza van, de nekem nem tetszik. Hát ez van.
A
történet meg a tanulság (ha van) szerintem nem fontos, itt a lényeg
tényleg a játékon, a hangulaton, az atmoszférán van. Mint súlytalan
horrormese kiváló szórakozás a film, komolyan venni szigorúan tilos!
Korábbi kommentek:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése