2014. október 13., hétfő

Bécsy Ágnes: Virginia Woolf világa



„E kötet olvastán néhol konkrétan a sírás kerülgetett amiatt, mennyire hiányos a magyar Woolf-kiadás – s ezáltal mennyire torz valójában a mi képünk (is) Woolfról. Akit angolszász nyelvterületen nem csupán regényíróként ismernek, hanem kora legnagyobb esszéistájaként és kritikusaként is. Hogy vajon okkal-e, annak megítélésében minimum nehézséget okoz a The Common Reader címen megjelent kritika-gyűjtemények magyar kiadásának teljes hiánya, valamint hogy az angolul hat kötetben összegyűjtött esszékből csupán egy válogatáskötet jelent meg nálunk, A pille halála címen, még a nyolcvanas években (manapság gyakorlatilag hozzáférhetetlen). És akkor az öt kötetre rúgó naplókról és a hat kötetbe gyűjtött levelezésről szó se essék. Arról pláne ne, hogy – bár van nekünk is kiváló Woolf-monográfiánk Bécsy Ágnes tollából (Virginia Woolf világa) – magyarul nem olvasható sem Quentin Bell megkerülhetetlen Woolf-életrajza, sem Hermione Lee kilencvenes években megjelent, átfogó, a kritika által szinte egyöntetűen a legjobbnak tartott munkája az írónőről.” 

Nem is olyan régen írtam e sorokat Alexandra Harris meglepően alapos és okos, ugyanakkor olvasmányos Virginia Woolf-életrajza kapcsán. Mivel a Harris-könyv után nem bírtam magammal, és amúgy is a Woolf-polcom felé vettem az irányt, adta magát, hogy újraolvassam Bécsy Ágnes remek monográfiáját – ideje is volt már, jó néhány éve vettem kézbe utoljára, és ha a regények esetében mindig izgalmas, hogy az évek múlásával, az egymást követő újraolvasások alkalmával miképp hatnak ránk, képesek-e megújulni bennünk, befogadókban, úgy egy félig-meddig tudományos mű esetében duplán az. Persze joggal lehet azt mondani, hogy ez balgaság, hisz az irodalomtörténeti alapvetések nem változnak, Woolf jelentősége nem változik, a művek elemzése nem változik – ám változom én, az olvasó-befogadó, aki nagy valószínűséggel egészen mást olvasok ki egy Bécsy-elemzésből ma, mint tíz éve, mást értek meg belőle, másképp látom Woolf műveit, sőt, ha lehetek ily szerénytelen, jó eséllyel ütköztetem a saját meglátásaimat az elemzőével.

Az előzőekben írtakból következik, hogy – mivel amúgy is hajlamos vagyok kedvencek újraízlelése előtt izgulni, vajon továbbra is kedvenc marad-e – voltak kétségeim olvasás előtt. Részben mert amikor először olvastam a Woolf világát, jószerivel semmit nem tudtam Woolfról és a regényeiről (afféle sorvezetőként vettem ki a könyvtárból a Saját szoba és az Orlando után, igen, részben azért, mert nem mindent értettem meg elsőre azokból); részben mert e monográfia 1980-ban íródott, jelentősen más – jelentősen lefojtott – irodalmi-politikai légkörben, és ha az nem is okozott fejtörést, hogy vajon Bécsy irodalmi meglátásai érvényesek-e még (persze hogy azok), az már igen, hogy vajon mai szemmel olvasva kiüt-e a szövegen bármiféle átpolitizáltság.

Szerencsére kétségeim ezúttal is alaptalanok voltak. Bécsy Ágnes monográfiája ma is maradéktalanul megállja a helyét – olyannyira, hogy alig akartam elhinni, a kötet megírásakor a szerző még erősen hiányos anyagból dolgozott, hisz a teljes naplók és levelezések akkoriban még angolul sem voltak elérhetőek. Ami igen, azt viszont Bécsy remek érzékkel és nagyon alaposan dolgozza fel, nem csupán érdekes és alapos életrajzot adva a kezünkbe, hanem a Woolf-művek korrekt és mélyreható elemzését is. (E szempontból jóval többet ad egyébként a már említett Harris-könyvnél.) Mindezeken túl átfogó képet nyújt a századelő londoni kulturális forradalmáról, a Bloomsbury-kör működéséről, a tagok irodalmi, művészeti, politikai munkásságáról – ez az egy pont ahol némiképp érződik a szocialista irodalompolitika által elvárt kritika, de szerencsére a szerző okosabb annál, hogy túlságosan mélyre hatoljon az ingoványos talajon. (Nagyon zárójeles megjegyzés: nem tudom, vajon a kor, a politika vagy a mainál azért mindenképpen prűdebb társadalmi berendezkedés számlájára írható-e, hogy Bécsy még csak érintőlegesen sem említi a Woolf mentális egészségére és művészetére is jelentős befolyást gyakorló fiatalkori családon belüli zaklatásokat – noha ekkor már olvashatók voltak a Moments of Being önéletrajzi írásai, melyekben Woolf maga nyíltan ír minderről. [Félreértés ne essék, hibásnak tartom azt a felfogást, amely az írónő depresszióját és személyiségzavarát egyértelműen a zaklatás számlájára írja – ugyanakkor a teljes elhallgatásnak sem vagyok híve.] De hangsúlyozom, nem tudom, miért maradt ki egy az egyben ez a terület a monográfiából – lehet, hogy akkoriban egyszerűen „nem lehetett erről beszélni”.)

Lehetett viszont a művekről, de még hogy! Úgy gondolom, egy hasonló vállalkozás esetében a legnagyobb erény, ha kiállja az idő próbáját – és e monográfiának ez sikerült (legalábbis nálam). Ami a regények első olvasásakor sorvezető volt, most „aha” élmények kiváltója, ugyanakkor inspirációs forrás lett – sokadik olvasás után is egyet tudok érteni vele, meg tud lepni, újabb gondolatokra tud sarkallni, anélkül, hogy egy percre is unalmassá válna (ahogy az „irodalomtankönyvek” idővel azzá tudnak válni). Jólesik kézbe venni, jólesik egy-egy regény után elolvasni a vonatkozó részt, jólesik vitázni vele és jólesik, hogy nem száraz elemzés, hanem Woolfhoz minden tekintetben méltó, olvasmányos, élvezhető, csevegő szöveg. Ezzel együtt nem ajánlanám Woolffal való ismerkedésre – az írónőt eddig nem ismerőknek azért praktikusabb a Harris-könyvvel kezdeni. Ez a monográfia inkább a regényekkel párhuzamosan történő ismerkedésre, ízlelgetésre, tanulmányozásra való. Arra viszont nagyon!

(Persze ehhez nem lenne hátrány, ha elérhető lenne a könyvesboltokban, de sajnos - hasonlóan a Saját szobához és A pille halálához - ez is leginkább online antikváriumokban, előjegyzésre, szép hosszú várakozási idővel...)


2 megjegyzés :

Susannicon írta...

Úgy látom, időről időre azonos radarral dolgozunk; néha ti is azokat a dolgokat érintitek hirtelen, amire én is fókuszálok épp.
Szombaton elajándékozott Mrs. Dalloway-emet pótoltam éppen és gondolkodtam, hogy itt az ideje megint (negyedszer is) újraolvasni.
A Bécsy könyv megvan nekem is, sőt nemrégiben volt a kezemben. Épp azon gondolkoztam, hogy fogom-e én ezt még újraolvasni, vagy csináljak inkább helyet vele a polcon valami újnak és adjam tovább valakinek, akinek a hasznára válhat.
Most rávettél, hogy belenézzek én is... Így megy ez.

Ilweran írta...

Örülök :) mindenképpen érdemes újra, ahogy öregszem, egyre többet "érzek meg" Woolfból és ezzel együtt egyre több gondolatot inspirál a Bécsy-könyv is...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...