2014. február 21., péntek

Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint: Lifelover



Duó. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire elég. Amint két egészen jól megkülönböztethető attitűd egymást kiegészíti a színpadon, meg a stúdióban. És foghatóan másképp a színpadon, az élő zene varázslatában, mint a megörökítés gesztusában. Különböző zenei olvasatok – ugyanazokon a zseniális alapokon. Egy nagyon kedves zeneértő barátom szerint a honi jazzéletből Harcsa Veronika van a legközelebb ahhoz, hogy valamilyen besorolhatatlanul egyedi csúcspontot képviseljen – nos, én csak zeneszerető vagyok, de az életszeretővel szerintem Veronika felért egyfajta csúcsra; Gyémánt Bálint szintén elengedhetetlenül egyedi, formát játékosan bontó gitárja társaságában. Hogy aztán onnan, fentről milyen horizont és még milyen csúcsok látszanak, azt nagyon nehéz volna elképzelni innen – de a duó (Veronika számos zenei projektjének egyikeként) koncertezik, dolgozik; bizonyára látják maguk előtt, amit én nem. Attól nem kell tartani, hogy magukat ismétlik majd – ezen az egy hangzóanyagon is olyan bátran annyifélék… ha valamiért szurkolok, hát ezért: őrizzék meg a kíváncsiságukat, amivel táplálják ezt a bátor zenei kísérletezést.

A koncert után hallgatva a felvett anyag hatalmas előnnyel indulhatna – pedig, ha nem is gyökeresen, de más élmény. A koncertek zene-élményéhez képest az album szinte visszafogottnak tűnik. Egy interjúban Veronika elmondta: ügyelnek rá, hogy ne „mondják” kétszer ugyanazt egymásnak, a pontosan egymásra hangolt kompozíciót rengeteg helyen színezheti az egymásban való bizalomra épülő improvizáció. De az a visszafogottság-érzet nemcsak az élő koncert közegében könnyebben és messzebbre szabaduló improvizációk szolidabb voltából fakad. Maga a duó-forma követeli, hogy élőben előttünk épüljön fel a „rögzített hangra kibontakozó szóló” a mindkét játszó által alkalmazott loopolás által; előttünk és lépcsőzetesen a különböző ritmikai elemek, dobogás és taps – mindezt a stúdiólemez mintegy készen nyújtja át. Van, ahol mindez a dal előnyére válik, mint a nyitó „Lifelover”, a „Perilous” vagy a „Go On Swimming” esetében – egyébként is elképesztően izgalmas ritmikai és szólisztikus betétekkel telivarázsolt dalokról lévén szó. De van, ahonnan nekem picit hiányzott a koncerten megismert, játékot feltáró, komótosabb, lépcsőzetes zenei egymásra épülés.

Azt eddig is sejtettem (angoltudás híján főleg a Lámpafény album néhány hangulati és értelmi csúcspontot szövegismétléssel kiemelő megoldásából), hogy minden dallambeli és hangszeres bravúrja ellenére Harcsa Veronika meglehetősen szöveg-centrikus zenét csinál – most, hogy vettem a fáradságot, és lefordíttattam a szövegeket, talán jobban megértettem azt is, miért szeretett bele Kassákba. (A már említett interjú alapján a következő magyar nyelvű albumán Kassák-verseket zenésítene…) A szövegezés belső ritmusokra épülő, mégis igen szabad attitűdje hasonló – és az igényesség is. Ezek a dalszövegek bőven megállják a helyüket versként. S tény, teljesen más összkép rajzolódik egy-egy számhoz így, a dallamvezetés sugallta hangulatokat számos esetben ironizálja szét a szöveg; hogy ne mondjam, az egész lemezt átszövi a hol szövegben, hol a zenei megoldásokban fellelhető ironikus felhangú ellenpontozással való játék. Talán a hatodik dal csak a kivétel: a „Huddle Yourself Up”. Az alkotók egyik barátjának súlyos betegsége ihlette szám talán a legbelsőségesebb megszólalás a lemezen – és mintha nem is követelné az attrakciót.

Hogy mit értek irónián? Már a legelső dal a maradéktalan ritmikai összhang állapotából mesél egy kapcsolati összhang hiányáról. Teljes tartalmak épülnek elénk szövegből és zenéből. Egy párkapcsolat állapotrajza, ahol a testi összhang jár együtt a mentális diszharmóniával... Ott a második, ahol a moha és zuzmó (ugye, milyen csábító?) létforma-pozícióiból fáj az ének dalszöveget az „egymástól való félelemről való lemondásból kinövő egyértelmű szerelemről”. Maga a dallam helyez minden elhangzó szót ironikus idézőjelbe.

Szinte minden szám egy külön világ – zenei értelemben is. Mindegyik túlnyúlik az egy szál gitár kíséret kamara jellegén – mindegyik máshogyan. Nagyon sokszor az énekből épül „ritmusszekció”, de akad, hogy az ének szinte hangszerként definiálja önmagát. Van, ahol a melankolikus hangulat minimalizálja a zenét, mint a „rémesen költői” – iróniával átitatott „Moss and Lichen”-ben. Ami mintha átfolyna (szinte gyerekdal-szerű, mókás egyszerűséggel) a „Stop Haunting”-ba, hogy aztán dalon belül átcsapjon egy gyönyörűen ritmizált, sanzonhangulatú játékmódba, aláfeküdve a szöveg ritmikáját ihletetten felmutató éneknek. Ugrálunk stílusokon és hangulatokon gyakran dalon belül is – olyan hangulatokkal játszva, amikkel annak idején Joni Mitchell, vagy a nagyon fiatal Kate Bush – s utoljára talán Tracy Chapman élt; de mindezt a bárhova hallatlanul egyedi útjaira csavarva el.

Tudatosan eljátszanak a számok zenei és hangulati egymásra épülésével is. Érezni egy koncepciót az egész mögött – miközben ha két szóval kéne jellemeznem az album dalait, ez jut eszembe: fegyelmezett zabolátlanság. Mondhatnám, hogy olyan idegen ízekkel is fűszerez a páros, mint a Mark Knopflerre hajazó ritmikájú, gyönyörűen kipengetett, hangulatos gitármenetek a „Saying No”-ban (ami az egyetlen Quartet-feldolgozás a lemezen, nem mellesleg: mélyen átértelmezi az eredeti zenei hangulatot). Vagy akár egy kis seattle-i grunge a „Lacs” című dalban. S olyan otthonos megoldásokkal is él, mint Veronika jellegzetes kódái, az érzelmi csúcspontokba illesztett, énekelt fékek, az együtt-ritmizálás. Mondhatnám, de inkább ezt mondom: úgy látszik e duónak semmi sem idegen, ha az általuk elképzelt dal-egész szolgálatába állítható. Olyan ez az album, mint prizmán át a fény: Veronika és Bálint így bontja ki a szemünk láttára, a fülünk hallatára belőle a maga zenei szivárványát.

Félelmetes az összhang a két előadó között – s a koncertek ismeretében félelmetes az egymás iránti bizalom mértéke. Azt hiszem, e nélkül tényleg nem születhet meg egy ennyire erős hatású produkció. Sok, sok türelmet kívánok nekik – és türelmetlenül várom a következő bármit, amiben együtt, avagy külön szerepelnek. Mert Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint elérte, hogy bármit hallani akarjak, amivel kapcsolatba hozhatóak.




Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...