2013. március 31., vasárnap

Babiczky Tibor: Levegővétel, A jóemberek

Verseskötetet versben idézve elemezni – játszottam már ilyet, de soha nem éreztem ennyire helyénvalónak, mint Babiczky Tibor esetében. Megindító dolgai vannak. Fiatalon öreg, érett, kegyetlen és szigorú – csak nézem a maga-fajta teherviselőket, azokat, akik nem fordítják el a tekintetüket, ha szúr-sikolt beléjük a látvány, és nem irigylem az ehhez kimért bátorságot és lelkierőt. Remélem, kedvet tudok csinálni hozzá, hogy kézbe vegyétek a verseit… 


Egy Levegővételre 

Irigykednék rád ismeretlenül
Ennyi gazdagságod egy lélegzeten -
szinte irritál.

Üres kert? Drótkerítés? Egy pillanat darabokban?
Kihajtogatja önmagát és szétterül
bennem, ami benned kiabál.

Ahol csupa mozdonyzokogás a kert:
ott találkozunk, egykor volt balatoni nyárban,
hol éppen hosszú tél következik;

lassú beszéded a szívembe zártam,
de mint egy tőrt - hisz úgy szúr, úgy sajog,
ahogy saját kínommal szövetkezik.

Még akkor is, mikor vitatkozom,
valaki bennem neked ad
igazat:

„Nézd, elsötétült – mondod – az álom elhagyott”.
Álmomban szívritmusra verdes
lihegő aranymadarad. 


A jóemberek margójára 

Nem tudom, hogy pontosan ki vagy,
de nehéz lehet ekkora bugyor
érzékenységgel dermedni e kort –
széllel bokázó, rászáradt vigyor
a humorod, alkalmasint ha csurgat
egy kis szódát az égett alkoholba,
a whiskybűz amint ajakra fagy;
ahogy angolszász múlton ballag át,
s ahogy a sírvers követi a balladát.

Jóember vagy? Akár a hőseid?
A mennyre sáros, a pokolra bufla?
Bitó-érett gyümölcs, ha rásegít
rossz választás a furcsuló napokra?
Mint egy kései, keserű Robert Burns,
akit nőstényöl immár nem vigasztal –
kinek szállongó pipafüst az erkölcs,
sötétjében nincs arca a holdnak,
bánatvölgyébe nem jön el a holnap?

Valahogy gyászolsz. Lehet, előre minket?
Nem tudhatom személyes gyászodat –
Csak érzem kékes szájjal s kékülő tagokkal
hová vonszol e vers-bitó-vonat –
hogy távoli, hangás angol múlt-sarak
göröngye szárad bakancsos lábadon,
hogy magad elől nem rejt e szó-vadon
zabáltan itt lógsz pucéron és vakon
kinek máját kutyák, szívét a madarak –

Azt remélem, hogy hamar felébredsz,
hogy nemcsak álmodban, ha lámpa gyúlt,
s hogy önmagába temeti a múlt,
amit – hisz látom – engedni képtelen vagy.
Egy rozsföld mellett majd a rozsbeszéd –
remélem, majd egy új tavaszra éleszt,
s mit nem felednél, végül semmivé lesz.
De addig túl Szépasszonyon, Holdon, ördögön,
minden leírt sorod köszönöm! 



S ahol egy-egy verse indított hozzáfűzésre-vitára: 
 

Olvassatok verseket!
 

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...