A
legtöbb bibliofilnek felcsillanhatott a szeme, amikor tavaly
karácsonyra megjelent Jean-Claude Carriére és Umberto Eco
beszélgetőskönyve, a Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől –
részben a két beszélgető személye, részben a fülszöveg által ígért
téma, az e-könyvek térhódítása és a nyomtatott könyv jövőjének
lehetséges irányai miatt. Nehéz ma ennél aktuálisabb témát találni,
hónapról hónapra felbukkan a sajtóban a „Jaj, vége a könyvnek!”
felkiáltás, konferenciákon tartanak okos(nak szánt) előadásokat a
könyvkiadás jövőjéről, a kiadók és a forgalmazók meg hol árháborúznak,
hol homokba dugják a fejüket a jelenség kapcsán – ám legtöbbször csak
ezerszer elhangzott frázisokat puffogtatnak, az igazi válaszok a könyv
jövőjét firtató kérdésekre máig hiányoznak.
Vajon
ki lehetne alkalmasabb ezen kérdések megválaszolására két öreg,
agyonművelt, jellegzetesen európai értelmiségi fickónál? Umberto Ecot
nyilván senkinek nem kell bemutatni, lehet a könyveit szeretni vagy nem
szeretni, de érdemes odafigyelni arra, amit mond, Jean-Claude Carriére
első blikkre tán nem annyira ismert, de ha utánanézünk, és meglátjuk,
hogy ő írta többek között A nap szépe, A medence, A burzsoázia diszkrét bája vagy A lét elviselhetetlen könnyűsége forgatókönyvét, rögtön isszuk szavait.
Nagy
kár, hogy nem azt kapjuk, amire számítottunk. Sok mindenről szó esik
ebben a kétségkívül nagyon érdekes könyvben, de amiről nem, az az
e-könyv. Eco és Carriére sokat sápítoznak a digitális technikák
térnyerésén, az adathordozók gyors elévülésén, az alkalmazkodás kvázi
lehetetlenségén, de igazán mintha nem vennék komolyan az e-könyvet
(legalábbis, mint a papíralapú könyvet érintő fenyegetést). Ugyan a
beszélgetéseket vezető Jean-Philippe de Tonnac időről időre megpróbálja
kérdéseivel visszaterelni a beszélgetés fonalát az e-könyvekhez, de bár
ne tenné. Bevallom, fogalmam sincs, ki ez a Jean-Philippe de Tonnac, de
kérdezőként finoman szólva nem brillírozik, inkább csak újra meg újra
feleslegesen megszakítja az anekdotafolyamokat.
Eco
és Carriére válaszok helyett sokat és folyamatosan dicsőítik a könyvet,
ami mindkettejük véleménye szerint mai, papíralapú, borítók közé kötött
formájában tökéletes, mint a kerék – felesleges rajta változtatni. Ez a
beszélgetéssorozat nemes egyszerűséggel dicshimnusz mindannyiunk közös
szenvedélyének tárgyához, a könyvhöz. S mivel ez egy
szerteágazó és kimeríthetetlen téma, a könyv, az írás, az olvasás, a
gyűjtés kapcsán el-elkalandoznak még számtalan irányba, csaponganak,
nosztalgiáznak és okoskodnak.
Olyan
olvasni ezt a beszélgetést, mintha kisgyerekként ülnénk két öreg,
agyonművelt nagybácsink mellett, akik a borospince/kávézóterasz/könyvtár
(tetszés szerint behelyettesíthető) hangulatos kis asztalánál ülnek
naphosszat és osztják az észt. Mi meg tátott szájjal hallgatjuk, mert
egyszerűen jó hallgatni, és egy idő után teljesen érdektelen, hogy mit
mondanak, hogy igazuk van-e, hogy tényleg olyan okosak-e vagy csak azt
hisszük, mert annyira élvezzük. Sziporkázó humoruknak köszönhetően még
azt is megbocsátjuk, hogy legtöbbször olyan könyvekről beszélnek,
amikről a könyvtár szakosokon kívül valószínűleg senki sem hallott.
Szó
esik itt az ősnyomtatványokról, azok gyűjtéséről, a gyűjtők
megpróbáltatásairól és a pénztárcakímélő zsákmányolás fortélyairól; több
tízezer kötetes könyvtárak elhelyezési problémáiról (na, ez az a pontja
a könyvnek, ahol szabadon választható szitkokkal illethetők a
beszélgetők – biztos megbocsátanák); a tolvajoktól való félelemről és az
évtizedek munkájával összegyűjtött könyvtárak halálunk utáni sorsáról.
De szabadon elmélkednek a különböző művek értékállóságáról, az
ostobaságok és téves eszmék fontosságáról (Eco például ezen könyvek
mániákus gyűjtője); az el nem olvasott klasszikusokról – nyilván sokak
szívéről gördül le a kő, amikor Eco bevallja, hogy sokadszorra se bírt a
Hiúság vásárával; és megállapítják, hogy a kultúrát teljességében
befogadni lehetetlen.
Végső
soron annyi érdekességet említenek, hogy nem is baj, hogy az
e-könyvekről kevés szó esik. Mert egyvalamit leszűrhetünk a
beszélgetéssorozat végére: a kultúra, az ismeretek rögzítésének vágya
mindig megvolt az emberben, és előreláthatólag meg is marad. A forma meg
igazából másodlagos – még akkor is, ha a maga nemében tökéletes.
Kiadó: Európa
Fordította: Sajó Tamás
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése