2017. május 10., szerda

Enki Bilal: Párizsi Randevú (Harmadik felvonás)

Ami egy teljesen jól követhető gondolatmenet mentén varrt cyberpunk történetnek tűnt az első kötetben és ami a második kötetben teljesen váratlan fordulatot vett egy emberiség múltját átfogalmazó rejtély feltárásával, az a Párizsi randevúban szinte teljesen szétesni látszik az önmagát is lebontó Művészet jegyében. Sűrítetthalál-kitörés, meg Brutális Csend… Holeraw művészetéhez mérve minden Art Brut híg lötty, szódás laza koktél. A három egykori szarajevói árva elveszteni látszik egymás nyomát. Nike átéli Holeraw gyilkos búcsúját Warhole-önmagától – orgyilkosság megint, a visszatérő elem, a szervező erő; ezúttal (ahogy egyébként e bolygó minden mitológiájában szokásos) egy „istenfiú” lövi szét az „atya” egyébként is foszladozó fejét…

Hogy aztán Nike (maga?) is áldozatul essen a „művész” egy újabb indulatkitörésének. Az ál-Nike December 32-i megmagyarázhatatlan eltűnése óta Leyla rémálmokban látja szerelmét egy ismeretlen sivatag vörös homokján heverni – de ez a rémálom is egy implant, egy beültetett szkenner gonosz tréfája… s ez a tréfa a lányt újfent az űrbe kényszeríti. Amir és Szása a szabad csempészet kitérője után Branko Blitva ökomenikus focicsapatánál köt ki, Amir mint harmadik számú férfi cserekapus, Szása mint testőr – a Multiconfessional Mixte Danube Ironfly FC alkalmazottaiként utazva egy kiselejtezett repülő izraeli anyahajó fedélzetén. A klub ugyanis kihívta az összes OO (Ortodox Osztályú) európai klubcsapatot az Európai Vallásközi Bajnokságban.

Itt már tényleg figyelni kell, és egészséges távolsággal kezelni a ki-kicsodát. Az orgyilkos momentum egyre nyilvánvalóbb összekötő kapocs a Sasfészekben őrzött lelet, az ősi áldozat és a három szarajevói árva közt, akiknek a szüleivel egykor szintén orvlövészek végeztek (Amir lövész apja saját magával – egy távolról saját magára leadott öngyilkos lövéssel, bármit jelentsen is ez). Warhole az igazi (igazi?) Nike testére nőtt parazitaként menekül (menekül?) Holeraw-önmaga elől – Nike-ot használva „élő szimatként”, hogy a többiek nyomára akadjon. Leylát kétszer is elrabolják, valójában egyszer sem bánja. Amir pedig egyre nagyobb aggodalommal figyeli Szása megváltozását - az Obscurantis Order által (Holeraw által) elindított, úgy látszik megállíthatatlan folyamatot Branko hajóján - a szerb férfi hajóján, aki egykor, a háborúban a bosnyákokkal tartott. Itt tényleg figyelni kell, pedig a kötet végéig széttartó történetben mintha nem volna meg a találkozás lehetősége, sem a találkozás vágyáról való lemondás lehetősége, egyéb rabságokról (randevúkról) nem is beszélve.

Ezek az egymást kergető, egymás után szaglászó körök nyitják Bilal látomását világgá. Ahol logikus, hogy a focirajongás a fanatikusok terepe – tehát a fundamentalizálódó világban a vallási fanatikusoké. Ahol viszont értelemszerűen kénytelen rejtőzni az a tudomány e fanatizmus elől, amely képes elutazni a Marsra. Ahol a túlfinomultság kellő tálalással a tömeggyilkosságot is képes művészetnek tekinteni, happeningnek, ahol a test átformálása immár nem ismer határt – pontos, csattanós pofon ez minden hatást feszegető fluxus, performansz, koncept és body art babaarcán: ilyen, amikor tényleg nem ismer határt a művész. Ahol egymás mellett, közös erővel vonja kérdőre a kétféle vallási fanatizmus a szkepszist, csak azt látva: hitetlen, a gesztusban rejlő egyéb ellentmondásokat nem. S ahol az életünk valóban egy szállodai szobában megejtett, egész falas képernyőn lebonyolított kukkolásra hasonlít, ahol a saját egyik lehetséges, lenyűgöző életünket figyeljük.


Van egy felfogás, nem tudom mennyire helyes: mindig a vége dönti el, hogy mennyit ér a történetünk. Ott ér-e véget, ahol minden kérdés nyitott, vagy ott ér véget, ahol nincs több kérdés. Ne feledjük el, a legnagyobb hazugság, ha hisszük, ott ér véget: a válaszokban. Hiszen miféle nagyképű, hamis vég az, ami nem kezdet? Itt a végtelenben pörgő porgolyón... Hiszen még mindig nem tudjuk, voltaképp ki az, aki a némán feltett kérdésekre válaszol.

2 megjegyzés :

Planet Susannia írta...

Enki Bilal fantasztikus rajzoló. Teljesen lenyűgöz a képi világa. Nekem a történet nem is létezik, ha belenézek a könyveibe, csak a vizualitás érdekel. Láttad a munkájából készült Immortal című filmet? Az volt az első, ahol emberi figurákat komputerrel manipuláltak. Agytágító élmény.

shizoo írta...

Igen, A szörny ébredéséről írt szöveget így is vezettem fel, előbb láttam, mint a képregényeket és idegen nyelvű csatornán (úgy aztán tényleg csak a képek vihettek...). Az egy nagy álom, hogy meglegyen a Nikopol trilógia is rajzolt formában... de túl sok ilyet hordozok, már nem helyezek rá súlyt :)

Istenek és mitológiák szerelmeseinek kötelező...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...