Képzelj el egy hajdan hatalmas, virágzó birodalmat,
melyet elhagytak az istenei. Képzeld el a kizökkent hiteket, a megroggyant
lelkeket, a szétcsúszott valóságokat. A csodák minden percben jelen lévő hiányát. Képzeld el, hogy a hajdani
nagyság összes árnya ott lappang a sötét sikátorokban, miközben az egykori
rabszolgák kéjjel torolják meg évszázadok során felhalmozódott sérelmeiket az
isteneik nélkül könnyedén leigázott egykori rabszolgatartókon.
Ez Bulikov.
A hajdan az egész világot uraló Kontinens
fővárosa, a hat istenség által hat részre szabdalt földrész középpontja, az istenek
találkahelye. A világ közepe. Ahol jó néhány évtizeddel a minden természetfelettit
elpusztító Villanás után már csak csontvázak emlékeztetnek az egykori
nagyságra. Semmibe vezető grandiózus lépcsők, összerogyott templomok, önmagukba
csavarodott utcák – a különböző istenségek által uralt valóságok egymást kioltó
romjai. És hallgatás. Leszegett fejek, elhallgatott múlt, feltáratlan
történelem, megtorlás, nyomor, kilátástalanság.
Ebbe a Bulikovba érkezik diplomata-álcájában
Shara Thivani, hogy kinyomozza a Szajpúr által a Kontinensre küldött
történészprofesszor meggyilkolásának rejtélyét. Vajon kinek lehetett oka
eltenni láb alól a világ tán legnevesebb történészét, aki a Kontinens múltját
hivatott feltárni? Hát, úgy nagyjából mindenkinek, aki él és mozog Bulikovban.
A gyűlölet, mely az egykori rabszolgákból elnyomóvá váló szajpúriak felé árad,
szinte tapintható – és csak súlyosbítja hogy míg a Kontinens lakói számára
saját múltjuk, saját isteneik, saját csodáik tiltottak, említésük is súlyos
következményeket von maga után, egy betolakodó szajpúri professzor szabadon
vájkálhat bennük. Ki ne akarná megtorolni a sértést? Ki ne érezné elnyomatása
vérlázító szimbólumának hogy nem elég, hogy városaikat lerombolták, csodáikat
eltiporták, isteneiket elűzték, még a történelmüket is el akarják rabolni? Kinek
ne lett volna oka meggyilkolni a
történészt?
Shara persze hamar rájön, hogy egy
gyilkossági nyomozásnál sokkal több várja Bulikovban. Romos utcák mélyén
megtörő valóságok, rejtélyes eltűnések, politikai szarkavarások, titkos
szekták, itt-ott fejüket felütő csodamaradványok. No meg egy régi, kínos
szerelem. És bár szívügye a mentorának tekintett professzor halálának
kinyomozása, ráadásul meg kell felelnie feljebbvalói nagyon is összetett,
politikai szempontokat mindenek felé helyező elvárásainak, mindezzel együtt is magukkal
ragadják a múlt fel-feltűnő árnyai, míg egy idő után mindennél fontosabb lesz
feltárni valami mást. Ami sokkal nagyobb, fontosabb, értékesebb és
veszélyesebb, mint holmi gyilkosságok és politikai szempontok. A múlt egy
darabját, ami tán mindent felülírhat. És amit talán jobb lenne mégis
feltáratlanul hagyni.
Robert Jackson Bennett a tavalyi Horzsolások
után ezúttal is azzal nyer meg, amihez talán a legjobban ért: a világépítéssel.
Bulikov, elveszett isteneivel lenyűgöző, grandiózus vízió – Shara vájkálása
történelmükben maga a kánaán fantasy-rajongóknak. Miközben a történet maga egy
itt-ott azért kiszámítható krimire hajaz, jócskán megbolondítva politikai
intrikákkal és vallásfilozófiával. Ami egyébként a regény legérdekesebb része
lehet mindenkinek, aki történetesen nem
annyira fantasy-rajongó, mégis kezébe veszi a könyvet. Hol gyökereznek a
csodák? Mi alakítja a hitünket? Az istenek formálnak a képükre minket vagy mi
formáljuk a képünkre saját isteneinket? Mi történik, ha elhagynak minket és mi
történik, ha mi elhagyjuk őket? S vajon meg tudunk-e birkózni akár mi, akár az
isteneink hiteink ellentmondásaival?
Bennett okosan kérdez és szerencsére nem
rág a szánkba kész válaszokat. Ezzel együtt is eme könyve jóval hagyományosabb
fantasy, mint például a Horzsolások
(ami ugye jószerivel besorolhatatlan műfajilag…). Ami önmagában nem baj – hátha
így nagyobb sikerrel talál utat az olvasókhoz. Én ugyan nem szerettem meg
annyira, mint az előző könyvet, de hibátlan világépítésével, lenyűgöző
atmoszférájával, a történet döccenőiért bőven kárpótoló történelemben való
vájkálással és remekül megrajzolt, szerethető-utálható szereplőivel mindenképpen
megérdemli a figyelmet. Azért meg külön köszönet a szerzőnek, hogy végre egy fantasy-főhősnő,
akiről nem az jutott először eszembe, hogy ez a fickó is csak azért írt női
főszereplő köré regényt mert egész kamaszkorában rá volt izgulva
fantasy-képregények hiányos öltözetű amazonjaira. Azért meg pláne, hogy hagyta
pont olyan szépen elillanni a romantikus szálat, ahogy kell… No és Vo utolsó
monológja – ezért még egy szívecskét is idetolnék, ha olyan szívecskézős típusú
blogger lennék.
Csak így tovább, kedves Robert! Várom a
folytatást…
Kiadó: Agave
Fordító: Huszár András
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése