Poalo Bacigalupi az első általam olvasott
regényével jött, látott és meggyőzött, még úgy is, hogy A kételygyár hamisítatlan YA – nem is tudtam megállni, hogy gyorsan
kézbe vegyem a másik rövid, könnyed ifjúsági művét, a Hajóbontókat. Nagyjából ugyanarra az élményre számítottam,
pepitában, ehhez képest meglepett, hogy mennyire mást és jobbat kaptam: ha
ott azt írtam, Bacigalupi nagyon tud írni, hát itt aztán bebizonyította, hogy
de mennyire… Most már tényleg nincs más hátra mint A felhúzhatós lány, és ha minden jól megy, idén érkezik egy újabb
felnőtt sci-fi regénye, a The Water Knife
is. Alig várjuk!
Mindig érdekes, ha egy ifjúsági regény
fülszövegében olyasmit olvasok hogy „húsbavágóan
kegyetlen kaland” – mert hát valljuk be, a zsáner az utóbbi években azért
erősen kilúgozódott, a kegyetlen az esetek többségében kap némi cukormázat, a
húsbavágó meg némi romantikus színezetet, oszt’ kész is a kegyetlen tinirománc…
Bacigalupi regénye a kivétel, ami erősítheti a szabályt (persze ne legyünk már
ennyire gonoszak). Ez itt valóban húsbavágóan kegyetlen világ, mocskos, cseppet
sem trendi, nem romantikus, nem csillogó – ez a nyomor, a napról napra való túlélés,
a gyerekeket (is) gátlástalanul felfaló rozsdás olajtanker-roncsok világa, ahol
az élet értéke aprópénzben mérhető, a sors és a babonák irányítanak a sötétbe
burkolódzó alagutakban, a tisztesség, a lojalitás, a család, a szeretet már rég
jelentésüket vesztett fogalmak.
Ebben a világban próbál boldogulni Vézna,
a tizenéves suhanc, aki kis termetének és fürgeségének köszönhetően játszi
könnyedséggel járkál ki-be a partra sodródott olajszállító hajók gyomrában,
eladható fémekre vadászva, melyek aztán újabb pár nappal elodázzák az
éhenhalást. Egészen addig, amíg túl nagyra nem nő és drogosként, szervdonorként
vagy ketrecharcosként nem végzi, mint az apja. Hogy hány éves Vézna, nem tudjuk
– e világban senkit nem érdekel. Valahol a part menti bungalók ezrei között él,
papírok, nyilvántartások, iskolázás, gyógyszerek, valamirevaló társadalom nélkül.
Csak a brigádja van és az apja, aki bár ne lenne… No meg az álmai a vízen
karcsú testtel repülő klipperekről, melyek olykor átszelik az öblön túli
vizeket.
Aztán egy nap, egy gigantikus városromboló
vihar után zátonyra futott klipperre lel egyetlen kvázi-barátjával… A hajón
látott mesés gazdagság egy életre megválthatná őket, ám akad egy bökkenő: egy
még épp élet és halál határán lebegő lány. Aki megfoszthatja őket talált kincsüktől
– vagy épp egy jobb jövő felé vezetheti őket. Ha megölnék, minden gondjuk
megoldódna – leszámítva persze azt az egyet, hogy hogyan rejtenék el
felfedezésüket a part hiénái elől. De vajon képesek rá? Vagy a tisztesség és a
becsület még mindig jelentenek valamit, akkor is, ha az ember állatként él, a
világ által elfeledve, egy valaha volt metropolisz utolsó utáni romjai mellett,
az olajtól fuldokló tenger partján, és még a saját apja is gondolkodás nélkül
eladná egy üveg piáért?
Nem tudunk meg sokat arról, hogyan
jutottunk idáig – de amit felvázol Bacigalupi, az épp elég. Városromboló
viharok, melyek romba döntötték New Orleanst, majd az utódját, majd az utód
utódját; partra vetett hajók tömkelege, melyekből még évtizedek múltán is
szivárog az olaj a tengerbe; kutya-tigris-ember génekből összemixelt zsoldosok,
akik a fényévente a szegénynegyedbe tévedő gyárosokat védik; elképesztő
gazdagság és luxus a puccosok klipperein, miközben milliók tengődnek partra
vetett halként a zavarosban – fájdalmasan könnyű elképzelni, hogyan is juthatunk idáig. Ebben
rendkívül erős az író, úgy vázol fel néhány ecsetvonással társadalmi- és
klimatikus katasztrófákat, hogy egy percre sem jut eszünkbe megkérdőjelezni a
világát.
Ugyan némi romantikus vonzalom itt is
befigyel (tuti hogy Bacugalupi lúzer
gimisként szerelmes volt egy menő csajba vagy valami hasonló, annyira
fetisizálja ezt a csóró gyerek – gazdag lány kombót), szerencsére sokkal-sokkal
visszafogottabban, mint A kételygyár
esetében; ráadásul itt sikerült távol tartania magát a divatmárkák és a
Starbucks túltengésétől (mondjuk ebbe a
világba azért nehéz is lett volna beilleszteni őket): a Hajóbontók világa pont annyira mocskos,
rozsdás, fojtogató, amit ez a történet megkövetel (a gazdag csajszi meg csak alkalmazkodjon és belezzen angolnát térdig
dzsuvában). Baromi erős az atmoszféra, kárpótol is a sztori vakvágányaiért
(szerencsére nincs sok) és a szokásos „néhány tini minden felnőtt segítség
nélkül szembeszáll a legrosszabb rosszfiúkkal” felállásért. És muszáj
megemlítenem, hogy a borító ezzel az engem egy éhes tátott szájra emlékeztető
hajóronccsal zseniálisan támogatja ezt a hangulatot.
Szóval Bacigalupi még mindig elég jó.
Nekem pedig most már tényleg nincs választásom, következzék A felhúzhatós lány…
Kiadó: Ad Astra
Fordító: Horváth Norbert
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése