2016. január 22., péntek

Paolo Bacigalupi: Hajóbontók

Poalo Bacigalupi az első általam olvasott regényével jött, látott és meggyőzött, még úgy is, hogy A kételygyár hamisítatlan YA – nem is tudtam megállni, hogy gyorsan kézbe vegyem a másik rövid, könnyed ifjúsági művét, a Hajóbontókat. Nagyjából ugyanarra az élményre számítottam, pepitában, ehhez képest meglepett, hogy mennyire mást és jobbat kaptam: ha ott azt írtam, Bacigalupi nagyon tud írni, hát itt aztán bebizonyította, hogy de mennyire… Most már tényleg nincs más hátra mint A felhúzhatós lány, és ha minden jól megy, idén érkezik egy újabb felnőtt sci-fi regénye, a The Water Knife is. Alig várjuk!

Mindig érdekes, ha egy ifjúsági regény fülszövegében olyasmit olvasok hogy „húsbavágóan kegyetlen kaland” – mert hát valljuk be, a zsáner az utóbbi években azért erősen kilúgozódott, a kegyetlen az esetek többségében kap némi cukormázat, a húsbavágó meg némi romantikus színezetet, oszt’ kész is a kegyetlen tinirománc… Bacigalupi regénye a kivétel, ami erősítheti a szabályt (persze ne legyünk már ennyire gonoszak). Ez itt valóban húsbavágóan kegyetlen világ, mocskos, cseppet sem trendi, nem romantikus, nem csillogó – ez a nyomor, a napról napra való túlélés, a gyerekeket (is) gátlástalanul felfaló rozsdás olajtanker-roncsok világa, ahol az élet értéke aprópénzben mérhető, a sors és a babonák irányítanak a sötétbe burkolódzó alagutakban, a tisztesség, a lojalitás, a család, a szeretet már rég jelentésüket vesztett fogalmak.

Ebben a világban próbál boldogulni Vézna, a tizenéves suhanc, aki kis termetének és fürgeségének köszönhetően játszi könnyedséggel járkál ki-be a partra sodródott olajszállító hajók gyomrában, eladható fémekre vadászva, melyek aztán újabb pár nappal elodázzák az éhenhalást. Egészen addig, amíg túl nagyra nem nő és drogosként, szervdonorként vagy ketrecharcosként nem végzi, mint az apja. Hogy hány éves Vézna, nem tudjuk – e világban senkit nem érdekel. Valahol a part menti bungalók ezrei között él, papírok, nyilvántartások, iskolázás, gyógyszerek, valamirevaló társadalom nélkül. Csak a brigádja van és az apja, aki bár ne lenne… No meg az álmai a vízen karcsú testtel repülő klipperekről, melyek olykor átszelik az öblön túli vizeket.

Aztán egy nap, egy gigantikus városromboló vihar után zátonyra futott klipperre lel egyetlen kvázi-barátjával… A hajón látott mesés gazdagság egy életre megválthatná őket, ám akad egy bökkenő: egy még épp élet és halál határán lebegő lány. Aki megfoszthatja őket talált kincsüktől – vagy épp egy jobb jövő felé vezetheti őket. Ha megölnék, minden gondjuk megoldódna – leszámítva persze azt az egyet, hogy hogyan rejtenék el felfedezésüket a part hiénái elől. De vajon képesek rá? Vagy a tisztesség és a becsület még mindig jelentenek valamit, akkor is, ha az ember állatként él, a világ által elfeledve, egy valaha volt metropolisz utolsó utáni romjai mellett, az olajtól fuldokló tenger partján, és még a saját apja is gondolkodás nélkül eladná egy üveg piáért?

Nem tudunk meg sokat arról, hogyan jutottunk idáig – de amit felvázol Bacigalupi, az épp elég. Városromboló viharok, melyek romba döntötték New Orleanst, majd az utódját, majd az utód utódját; partra vetett hajók tömkelege, melyekből még évtizedek múltán is szivárog az olaj a tengerbe; kutya-tigris-ember génekből összemixelt zsoldosok, akik a fényévente a szegénynegyedbe tévedő gyárosokat védik; elképesztő gazdagság és luxus a puccosok klipperein, miközben milliók tengődnek partra vetett halként a zavarosban – fájdalmasan könnyű elképzelni, hogyan is juthatunk idáig. Ebben rendkívül erős az író, úgy vázol fel néhány ecsetvonással társadalmi- és klimatikus katasztrófákat, hogy egy percre sem jut eszünkbe megkérdőjelezni a világát.

Ugyan némi romantikus vonzalom itt is befigyel (tuti hogy Bacugalupi lúzer gimisként szerelmes volt egy menő csajba vagy valami hasonló, annyira fetisizálja ezt a csóró gyerek – gazdag lány kombót), szerencsére sokkal-sokkal visszafogottabban, mint A kételygyár esetében; ráadásul itt sikerült távol tartania magát a divatmárkák és a Starbucks túltengésétől (mondjuk ebbe a világba azért nehéz is lett volna beilleszteni őket): a Hajóbontók világa pont annyira mocskos, rozsdás, fojtogató, amit ez a történet megkövetel (a gazdag csajszi meg csak alkalmazkodjon és belezzen angolnát térdig dzsuvában). Baromi erős az atmoszféra, kárpótol is a sztori vakvágányaiért (szerencsére nincs sok) és a szokásos „néhány tini minden felnőtt segítség nélkül szembeszáll a legrosszabb rosszfiúkkal” felállásért. És muszáj megemlítenem, hogy a borító ezzel az engem egy éhes tátott szájra emlékeztető hajóronccsal zseniálisan támogatja ezt a hangulatot.

Szóval Bacigalupi még mindig elég jó. Nekem pedig most már tényleg nincs választásom, következzék A felhúzhatós lány


Kiadó: Ad Astra
Fordító: Horváth Norbert

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...