Két azonnal kedvenccé váló sci-fi után Kim
Stanley Robinson akkora pofont adott az olvasói önérzetemnek, hogy a fal adta a
másikat. És még csak nem is bántam. Mert ugyan van abban valami fantasztikus,
ha egy szerző mindig megbízhatóan hozza ugyanazt, szoktam is szeretni, de valljuk
be, az igazán lenyűgöző az, amikor egy kedvenc úgy tud meglepni egy egészen más
zsánerben, hogy csak szedegetjük az állunkat a földről, miközben a minőségből
cseppet sem adunk alább. Sőt! Persze noha A
rizs és a só évei gyökeresen más, mint az Aurora vagy a 2312, ez
sem szól másról, mint az ember örök vágyáról a megismerésre, határaink soha
véget nem érő feszegetéséről, vagyis rólunk,
emberekről. Legyen az sci-fi vagy gigantikus alternatív történelem,
Robinson figyelmének fókuszában az ember, a ma
embere áll – a „hogyan csinálhattuk volna másképp” pont azt szolgálja, mint
a „hogyan csináljuk majd háromszáz év múlva”: hogy vegyük végre észre, mennyire
rossz úton járunk a jelenünkben…
Vajon
mi történt volna, ha a 14. században Európa 99%-át kiirtja a pestis? – teszi fel a
kérdést a fülszöveg. Az általunk ismert világ lehetősége az enyészeté, a keresztény kultúra megsemmisül, a néhány
túlélő európai ember egzotikummá válik. Kontinensünk kultúráját és politikáját
a betelepülő iszlám és buddhista népcsoportok formálják. Az Újvilágot Kína
fedezi fel, a világpolitika alakulását az ázsiai kontinens két szuperhatalma
határozza meg, a függetlenedési mozgalmak élére pedig a harapófogóban szorongó India
áll. De milyen jövő vár egy olyan világra, amelyből hiányzik jelen korunk egyik legmeghatározóbb kulturális-politikai-vallási
viszonyítási pontja, a kereszténység?
Ugyanaz, mégis más. Robinson tíz fejezeten
(gyakorlatilag tíz különálló novellán) keresztül gondolja végig az emberiség
elmúlt hét évszázadát, kitérve a legfontosabb szellemi csomópontokra – és arra
jut, hogy sajnos-szerencsére ugyanoda jutnánk. Determinista felfogása persze
vitatható, vitatják is sokan, de hát ha alternatív történelmet játszunk, el
kell fogadnunk, hogy ez egy játék. Akár
így is történhetett volna. A hódítások kora, a forradalmak, a tudományos
felfedezések reneszánsza, a különböző tudományágak kialakulása, a világháborúk,
az emberiség elpusztítására alkalmas tömegpusztító fegyverek, a
világkereskedelem és a gazdasági fellendülés egyaránt megkapják a maguk
alternatív játékát, ahogy a liberalizálódás, az egyenjogúsági mozgalmak és a ma
környezettudatossága is, mi pedig nem győzünk álmélkodni a szerző fantáziáján
és alaposságán.
Pláne, amikor észrevesszük apró játékait.
A tíz fejezet mindegyike más és más hangnemben íródott, mintha Robinson a kor
kultúrájára nem csak a történettel, de a hangvétellel is reflektálna – nem mondom,
hogy maradéktalanul sikerült, de akadt néhány rész, ahol élvezettel lubickoltam
a jellegzetes elbeszélési módban (az alkimista története például e szempontból
kiemelkedő). Gyakran éri az a vád, hogy nem „eléggé” regényszerű, nem elég
irodalmi – ha az irodalmiságot a könnyen olvashatósággal és a gördülékenységgel
azonosítjuk, valóban nem: ez a szöveg közelebb áll az esszék stílusához,
gyakran szakítja meg saját történetét filozofálgatással, eszmetörténettel, gondolatkísérletekkel
(és olykor fiktív tudományos cikkekkel, ami rögtön eszembe juttatja a 2312
fiktív vendégszövegeit), nem kevés nyitottságot követelve az olvasótól – hogy a
nyitottság elég-e vagy feltétlen szükséges az átlagnál valamivel nagyobb
műveltség, arról nem nyitnék vitát. Nem árt, ha valakinek vannak ismeretei az
elmúlt hétszáz év történelméről és tudománytörténetéről, valamint otthon van a
buddhizmus és az iszlám fogalomkörében, de nem gondolom, hogy elengedhetetlen
lenne a vallástörténet beható ismerete. Nyilván hozzáad az élményhez, de ennyi.
Az más kérdés, hogy el is vehet – ha valaki a „tájékozottság” leple alatt
mindenáron bele akar kötni a szerző minden egyes gondolatkísérletébe,
megteheti. Csak nem biztos, hogy érdemes, mert megfosztja magát egy remek könyv
élvezetétől.
Számomra egyébként az alapvető próbatétele
ennek az egész gondolatkísérletnek az volt, hogy működik-e a keresztény-zsidó
kultúrkör mint alapvető viszonyítási pont nélkül? Tudja-e eme viszonyítási pont nélkül, más színben, önálló világformáló erőként láttatni
velem, mint a keleti vallások iránt nem igazán érdeklődő, azokra mindig egy más
kultúrkör piszkos lencséjén keresztül tekintő olvasóval e vallásokat? Tudta –
ennél nagyobb dicséret szerintem nem kell. Ahogy látszik a fentiekből, olvasópróbáló
mű, de megér minden ráfordított percet.
Már csak azért is, mert a tíz különálló
történet mellett egy olyan, az egész hétszáz éves utazáson átívelő keretet
kapunk, ami egyszerre lenyűgöző és valahol mélyen ijesztő. Eleinte két, később
több lélek korról korra történő újjászületésén keresztül ismerjük meg az egyes
időszakokat és kapunk képet arról, valójában mily csekély is az egyes ember és
mégis mily jelentős minden tette. Robinson csodásan játszadozik az egyén
tetteinek társadalomra gyakorolt hatásával: „főszereplői” nem mindig születnek
jelentős személyiség bőrébe, sőt…, mégis minden cselekedetükkel hozzájárulnak a
nagy egészt illető változások megszületéséhez. Idealizmus? Nyilván. De szép
gondolat, hogy mindannyian számítunk, hogy bár tetteink csupán cseppek a
végtelen óceánban, a világméretű áramlatok mind-mind az egyes cseppek
mozgásaiból adódnak össze.
Persze nem mind ugyanúgy munkálkodunk a
változásokért – a három középpontban álló lélek is mást és mást tesz hozzá. A
mindig azonos kezdőbetűkkel nevet nyerő „K” a folyvást előre hajtó indulat, a
cselekvő erő, az elszántság, a tűzön-vízen át kockáztató igazságérzet; „B” a
kitartás, az összhang, az alkalmazkodás, az együttműködés, aki élvezi az élet
ajándékait, anélkül, hogy feltétlen rúgkapálna valami szebbért-jobbért; „I”
pedig az örök megismerésvágy, a szellem, az elme, a tudomány tisztessége, aki
mindenekelőtt érteni vágyja
világunkat, nem megváltoztatni. A
harmóniához, a valódi előremutatáshoz mindhárom tulajdonság együttes hullámzása
szükséges. Gyönyörű idealizmus, nemde?
Persze Robinson sem tagadhatja, hogy
emberek vagyunk – miközben könyve középpontjában a vallás, az egyes vallások
egymásra hatása, a szellem és a hit egymást kizáró vagy egymást támogató ereje
áll, könyve hétszáz évnyi háború és pusztítás története. Mert ilyenek is vagyunk, mi, emberek. Mindegy, milyen
köntösbe bújtatjuk, a felfedezés sosem marad véráldozat nélkül, az ismeretlen
sosem lehet más, mint potenciális ellenség, akit le kell igázni, a nekünk
ajándékozott erőforrások sosem maradhatnak kifosztatlanok. Az egyik oldalon
(tán) szélsőséges idealizmus, a másikon (tán) túlzott pesszimizmus – hiába, Robinson
is épp olyan, mint mi. Csak picit jobban lát minket, a szélsőségeinkkel együtt.
„Az
eljövendő időknek ez az új érzékelése nagyon fontos. Ettől válunk szállá a
szőttesben, amely már évszázadokkal előttünk is készült, és évszázadokkal
utánunk is készül majd. Félúton helyezkedünk el a szövőgépen, ez a jelen, és
minden, amit teszünk, egy bizonyos irányba tereli a szálat, és ennek
megfelelően változik a szőttes mintázata. Amikor először próbálunk olyan
mintázatot létrehozni, amely kedvünkre van, és amely az utánunk jövőknek is
kedvére lesz, valószínűleg akkor mondhatjuk azt, hogy irányításunk alá vontuk a
történelmet.”
Ott a helye a két kedvenc sci-fi mellett a
polcon! És bár idő- és figyelemrabló, nem kérdés, hogy ezt is újra fogom
olvasni. Még vagy ezer rétege vár kibontásra…
Kiadó: Metropolis Media
Fordító: Uram Tamás
Hurrá! :) Annyira jól írtál róla, hogy nagy kedvem lenne most újraolvasni.
VálaszTörlésÖrülök :) ezt valamikor én tuti újrázom, annyi felfedeznivaló van még benne...
TörlésVéletlenül, most fedeztem fel a blogot,mikor valakinek kölcsönadtam a könyvet... Arra is véletlenül bukkantam évekkel ezelőtt. Nem ismertem a szerzőt, tulajdonképpen kíváncsiságból vettem meg a könyvet, mert 200 Ft-ra le volt értékelve... Arra voltam kíváncsi,hogyan tévedhetett a kiadó ennyire, hogy egy eladhatatlan könyvet fordíttatott le...Hát, nagy meglepetés ért...! Most pedig a másik nagy meglepetés ért, hogy ilyen jó gondolatokkal, jó stílusban megírt értékeléssel találkoztam! Figyelemmel fogom kísérni írója munkásságát. Gondolatai, értékelései engem is gazdagítanak. Köszönöm!
VálaszTörlés