2015. szeptember 4., péntek

Vampire Hunter D - Vérszomj

Teljesen valószínűtlen, gót városi táj éjén vágtat a vörös szemű lovak húzta hatalmas fekete hintó – s amerre elhalad, ellobbannak a lámpák, a tornyok sűrűn rakott keresztjei görbülnek-törnek… egy lányszoba ablaka reccsen nyílik, hervad a vázában a rózsa; szemből denevér lógó alakja terjed ki s véle a sötétség… Ha nem lenne szöveges felvezetés a film elején, az írnám: vámpírtörténet bontakozik, s csak a történet előrehaladtával, apró tárgyi jelekből derül ki: ez a ránézvést viktoriánus kori, fél-vadnyugati múlt valójában egyfajta poszt-apokaliptikus jövő, amelyben felébredtek a szörnyek.

Meier Link, a nagy hatalmú vámpír nemes elrabolja Charlotte-ot, a gazdag földesúr, John Elbourne egyetlen lányát. A család felbérli D-t, a legendás félvért, dhampír (dunpeal) vámpírvadászt, hozza vissza, ha lehetséges – s ha időközben szörnyeteggé változott a lány, hát váltsa meg e sorstól. Alan Elbourne, az örökös még odaveti D-nek: közben felbérelt egy másik legendás vámpírvadász csapatot, a Marcus fivéreket is. Sajátos versenyfutás kezdődik tehát a vadászok között Meier Link (Mayerlink) hintajának forró nyomán – a hintó nyomán, amelyet hol holt falusiak, hol láthatatlan rejtek, hol Barbaroi sajátos erővel bíró démonai védenek….

Azért az igen hamar kiderül, hogy D sajátos értékrendje nem áll teljesen összhangban a feladatával. Ha pusztán a NinjaScroll-ban már alaposan körüljárt „kötelességteljesítés tűzön vizen át” szamuráj-erkölcse vezetné, igen hamar véget érne a film. Nem így van, mintha a dhampirnak (sajátos segítője, a testébe akadt démon, Bal Kéz nagy bosszúságára) kizárólag a vérszomjjal lenne baja. A másokéval, a sajátjával. A vérszomjat pusztítaná – így foghatja vissza a kezét az első komoly párbajban Charlotte aggódó kiáltása vámpír szerelméért. Mert hát persze, hogy erről van szó…

Jé, hát ezt is a japánok… kiáltanék fel legszívesebben. A kajámba szeretek és babusgatom, ahelyett, hogy jóllakatnám a láncait szaggató éhséget… az utóbbi idők reformált vámpír-etapjai True Bloodtól Alkonyatig, a vega-vámpírok tündöklései ugyan lassan kifakultak a sikerlisták éléről, de így is nagy örömmel konstatálnám, hogy (mint annyi más divattéma esetében) a vérszomjat is a japánok pelenkázták először szerelembe. Nem volna csoda, ha először ők csodálkoztak volna így (e megközelítéssel) a tőlük jellegében idegen mítoszra - hogy pont így, kicsavarva interpretálják. A japán kultúra alap-toposza a kapcsolatokban lakó ilyen-olyan-amolyan elfojtás… s a saját természetét valamilyen kötelem okán tökéletesen uraló férfi eszménye a Busido egyik sarokköve. Ez nem jelenthető ki mégsem – ahogy a japán szerelmi gondolatmenet gyönyörű véglete a magát féken tartó vámpír; ha másfelől is, de ugyanúgy véglete az európai „majd az én kedvemért megszelídül a csibész” vágyrendszerének. Tény: a közelmúlt, a kétezres évek nagy angolszász vámpír-újhullámára hatással lehettek a nyolcvanas évek közepén megjelent hasonló témájú japán mangák – köztük az anime alapjául szolgáló történetfolyam, Kikucsi Hidejuki és a legendás illusztrátor: Jositaki Amano munkája.

Kavadzsiri Josiaki persze nem volna az, aki, ha nem tenné hozzá a maga kedves játékait e filmhez is. A Marcus fivérek – és az „útakadály-párviadalok”, amelyeknek elsősorban ők a résztvevői (és nevelt „lányuk”, a hamar D hatása alá kerülő önfejű Leila) viselik leginkább magukon a rendező mélységes hagyománytiszteletéből fakadó, mégis felismerhetően egyedi  karaktervezető kézjegyeit. Barbaroi harcosai, az árnyék, a növény és a farkas viadalai a Marcus fivérekkel, Leilával és D-vel ugyanúgy a hősöket fárasztó fékek a finálé nagy összecsapása előtt, ahogy bármelyik chambara, vagy történelmi tárgyú anime cselekményében – a finálé viszont gyökeresen más. Sok szempontból a leginkább intelligens ellentmondás-feloldások egyike, amit csak láttam e műfajban – s ha ki is következtethető (némi szörnyeteg-rutinnal), nem lesz e tudástól kevésbé élvezet nézni.

Erről gondoskodik a fantasztikusan részletgazdag rajzi környezet és az egyedi, gyönyörű karaktergrafika – a film itt és ebben maradék nélküli, ahogyan megvalósul. Az egyik legszebb anime, amit valaha láttam. Jutaka Minowa, a film karakterdizájnere gyönyörűen finomította tovább Jositaki Amano figuráit, s ezek az alakok merészen vágott, fantáziadús kivágatokkal, dinamikus, de jól követhető „kameramozgással” rögzített képeken ugranak, repülnek, ölnek és halnak – a lírai betétek alá komponált látványra pedig nem szégyellem leírni: képi költészet. E téren számomra a Ghost in The Shell lassú tételeivel egyenrangú, ami időnként ebben a vámpírfilmben rajzban és zenében történik.

S a lezárás: Leila sajátos évődő „szerződésének” beteljesülése D-vel nem várt, ihletett ajándék. Akinek lehet, legyen élete a vadászaton, a bosszún, a teljes kiüresedésen túl – s az se baj, ha egy vámpír szerelme, egy dhampir nagylelkűsége mutatja a hogyanhoz az utat. A legforróbb pillanatban Leila dönthet – és dönt, életről és halálról. Végtére is – a maga életéről. Épp ezért számomra ez a filmtörténet legszebb vámpírfilm-fináléja. Szeressétek.


6 megjegyzés :

Tara Nima írta...

ó, nekem ez mekkora kedvencem

shizoo írta...

:) hát, bajban lennék, ha valaki megkérdezné, melyiket becsülöm a leginkább... de ez is ott van az élbolyban

Tara Nima írta...

javaslom még a space pirate captain harlock-ot is. az a másik kedvenc.
(mondjuk könnyen vagyok, mert itt vége is a kedvenceknek. :D)

shizoo írta...

Ó. Szűkre szabod... Harlock kapitány kalandjait csak a '77-es manga-sorozatból ismerem (részben a belőle fogatott tv-sorozatból...) nem láttam még az új feldolgozást... neked megvan?

Tara Nima írta...

megvan, igen. anime talán? nem nagyon tudom ezeket a szakszavakat, nekem csak rajzfilm. és tényleg nagyon jó, bár így, hogy mangasorozat volt, lehet, hogy kicsit szűkre szabták a történetet, de így is majdnem két órás, ha jól emlékszem.
biztos vannak más animék is, de ez olyan nekem való: misztika, űrutazás, csillaghajó, félszemű kapitány. :)

shizoo írta...

Igen, manga volt, még '77-'79-ben; és 78-tól televíziós sorozat. Én ebből láttam etapokat, klasszikus animáció, sokkal gyermekibb karakterű figurákkal - nekem egyébként ez volt elsőre a japán rajzfilmben a megragadó: hogy ezek a gyermekrajz-figurák káromkodnak, mint egy kocsis, remekül rajzolt akciószcénákban ölik egymást, stb. Keress rá, érdemes megnézegetni a képeket :) Ezt az új verziót nem láttam még, és szeretném (valamilyen formában) kölcsönkérni...

nekem amúgy az akciógazdag holmikból egyértelműen a Ghost in the Shell a teteje. Azt láttad? Nekem megvan - cseréljünk túszt :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...