2014. április 17., csütörtök

W. H. - Shakespeare-szonettek és -dalok - Művészetek Palotája, 2014. április 11.




Merész, meredek. De az első percétől helyén való, amit a klasszikussal művelnek a W. H. tagjai és vendégeik. Igen, valahogy így marad élő az örök: ha észrevesszük, éppen hogyan aktuális. Ha egyszer csak a maga vaskos valóságában bátran zendül az idő emelte; ha kiderül róla – ahogy egykor, első „megszólalásakor” –, hogy valójában pusztán és meztelenül érvényes. Nem a név fétise kell hát a fülünkig emelje, nem a kötelező tisztelet távolságtartásából nézhető múlt idő – zabolátlanul élők ezek a szonettek, és ránk vonatkoznak. Így szeretünk – azaz hát így is. Merész, meredek, ahogy a William Shakespeare nevéhez kötött, ismeretlen talán-szerelemnek: W. H.-nak ajánlott költeményeket életre keltik a W. H. tagjai és vendégeik – de az első percétől helyén való. A legjobb történik ezekkel a versekkel, ami csak történhet velük. Hozzányúlnak az egykori tehetség hagyatékához a ma fénylő csillagai. 

Nevetnék sárgult papírom: fecseg a pletykás öreg, sok szó, semmi tény;
S a valóság költői őrület és dagály lenne, ódon költemény.

Szó sincs itt ódon költeményekről – ha a bátorság lehántja róluk a tekintély odaszáradt aranypapírját. Persze nem mindegy a hogyan. Megdöbbentő, mennyi fénylő tehetséggel áldott ez a mi kis visszhangos zenei medencénk! A csellista-zeneszerző Márkos Albert ötletéből bokrosodó játék a költő 400. születésnapjára, 2009-re termett lemezt, nem akármilyen játszótársakkal: az erősen avantgárd csellójátékot Gryllus Samu oldott, laza, műfajokon és játékmódokon vígan ugrándozó basszusgitárja és G. Szabó Hunor progresszív ritmikákon edzett, felszabadult ütőjátéka mellett az egyik legizgalmasabb hazai „hang”: Sena Dagadu teljesíti ki. A projekt töretlen kedvvel folyik ma is – és további remek játszótársakkal. Nincs két egyforma koncert, de hogy is lehetne… A MÜPA Literárium Extra költészet napi „kiadásában” így varázsolt az egészbe újabb színeket a hegedűvel Kardos Vera, billentyűvel Zságer-Varga Ákos, Ajtai Péter a nagybőgőn, Fenyvesi Márton a gitárján – s mindenek felett szöveggel és énekkel Ónódi Eszter. 

Térj vissza, feledékeny Múzsa, hogy zengj, és pótold sok mulasztásodat.
Zengj a fülnek, mely becsüli dalod s tolladnak tárgyat és szellemet ad. 

Sena és Eszter. Az egyik jobbára angolul, a másik többnyire magyarul. Mind a ketten hangoltak és ettől bíznak magukban, meg egymásban. Sena viszi az eredetit, olykor mondva-dünnyögve, bluesba és jazzba csavarva az angol szöveg (a Shakespeare-i szonett!) szavait; Eszter építi rá a fordításokat, mondva és énekelve – azaz dehogyis: szinte mindent kipróbálnak, amit ez a játék enged; az együtt üvöltéstől a kabarétréfáig! Együtt és teljesen külön – sokszor nem is ugyanarra a zenei hangulatra ugyanazt. Merthogy nem is ugyanazt a hangulatot provokálja az eredeti, és a fordítás. Magyarul Shakespeare szonettjei soha nem elég vaskosak. Úgy jártunk vele, mint Villonnal – kifinomult irodalmi időszakok szülték a legjobb, legihletettebb, leginkább hangolt fordításokat; de pont ezért lefelejtették a szonettek rétegeiben ugyanúgy fellelhető színpadi szintet: a plebsnek köpött, húsosabb, zaftosabb, nyersebb réteget. A magyar fordítások lágyabb hangon énekelnek – s nem a nyelv miatt… Az ismételt variációk másféle zenei közege innentől telitalálat – mert a tartalom magyarra „csomagolva” nem egyszer tényleg teljesen mást követel… 

A tükör sok mély ráncában szemed ásító sírok seregére lát
S órád árny-keze jelzi, hogy siet a tolvaj perc az öröklétbe át. 

Nem adtak pihenést… és milyen jól tették! Úgymond a „szünetben” bemutatták nekünk a Tünet Együttes és a Laokoon Film által komponált Gyászfilmet. Amihez a Márkos Albert komponálta kísérőzenét annak idején a W.H. adta elő. Színi gyászbohózat, mozgással-tánccal elénk vergődött keserű-humoros „kripta-kabaré”; vivo viva inmortal… - nem lehetett okunk panaszra, a Vízkereszt megidézett szövegében-részelemeiben ragyogó haláltánc ott pörgött a vásznon látható forgószékeken, a balerina utolsó táncában. Az egész koncert alatt töltötték az összes érzékszervünk, hiszen a dalok alatt olykor szinte túlságosan hangsúlyos módon reflektáltak a szövegekre Varga Vince komponált képei. Modern képek, londoni képek, szöveg-otthoni képek innen, a mi korunkból, bűnügyi helyszín és szemtanúk, az eget homályosító város-fényeink – az a fajta saját fény, amely eltakarja a csillagaink fényét. A pillanatnyi az egyetemest. Mert hiszen felette ott van… s ha a pillanat legjobb hangoltságával nyúlsz az örökhöz, akkor meg is mutatkozik. Ilyen csillagok mutattak meg valamit az örökből, ezen az estén. Hogy miért ragyog: mert ránk is vonatkozik… 

Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...