2013. május 19., vasárnap

Philip K. Dick: Az utolsó szimulákrum



Emberi elmevilágok turkálója. Egymásra hányt darabok válogatóládákban és fogasokon, itt egy jellegzetes karakter lóg, ott egy név, amott egy viseltes, de használható fordulat. Ha egyszer kézbe kerül Philip K. Dick minden műve, rendet rakok ebben a kuplerájban. Hogy felfogjam végre, mit is akart a saját elméjében turkáló, a tapasztalt rémületétől beteg ember ezzel a sok szóval. Mert az látszik, akart valamit. Egy régi civilizáció lesz a következő rétegben… a következő rétegben képregények, fogamzásgátlók, üres kólásüvegek lesznek… Képtelen volt elképzelni egy olyan civilizációt, bármilyen létformát, ami ne találta volna fel a kólát. Valami nagyon fontostól képtelen volt elszakadni, amely úgy böfögött fel belőle - mintha szinte akaratától függetlenül - a könyveiben, olyan szégyenkezés nélkül, ahogy csak a részegek, az őrültek, vagy a kólaivók tudnak böfögni.

Az első oldalak feszes önállóvilága a legjobb regényei mintájára szuverén kiteljesedést előlegez. Betiltják a pszichoanalízist, de egy doktor mégis tovább praktizálhat. Megismerünk egy „lakótelepi önkormányzati rendszert”, minden fasizálódó „demokrácia” jól elkapott, plasztikus egyen-tükrét. De aztán becsurog a könyvbe a Freuenzimmer név, megjelenik a szimulákrum, meg a hatalom birtokosának egyszerre szexuálisan túlfűtött és anyakomplexusos rajza. A prekogníció, a deformitások, az időutazás, némi poszt- apokaliptikus él, s minden koronájaként egy telekinetikus zongoraművész, Richard Kongrosian, aki úgy játszik a hangszeren, hogy nem érinti azt a keze. Azaz csak játszana, de segítségre szorul: eluralják a tévképzetei. S ez baj – megfosztja a hatalom valódi birtokosát, a First Lady-t, az alig húsz évesnek tűnő „nemzet anyját”: Nikol Thibodeaux-t kedvenc vacsora utáni élményétől, amit a vendégeinek felszolgálhat.

Persze hogy nagyobb tétje van a segítségre szorulásnak, ebben a rafináltan zavaros könyvben, mint a szórakozás. A hatalomhoz van köze, a szerepekhez, a betegséghez, s végső soron magához a homo sapienshez. E könyvben fajunk nem egy egyede az utolsó „perpatvar” radioaktív felhőitől visszalépett az evolúcióban. Csakli lett, apatikusan csoszorgó neandervölgyi. Hát nem édes? A visszalépés, mint mutáció… e könyvben a politikai-gazdasági elit, a Bék tömegéből kiválasztódó Gék egymás közt folytatott meccseit a hatalomért a jövőbeugrándozás, és a múlt megváltoztatásának vágya határozza meg, a következő lépést a lehetséges kimenetelek. Ebben a könyvben megint sok szereplő, olykor jól vezetett sok szál, s millió apró ötlet van: jellemző mondatok töményedő őrületeinkről. Maga nem született politikus, Karp. Miből gondolja, hogy a legjobb módszer, ha ragaszkodunk az igazsághoz? Ha meg akarjuk állítani Bertold Goltzot, éppen hogy nem akarjuk azonosítani Hitlerrel, mégpedig azért nem, mert a szíve mélyén a helyi lakosság ötvenegy százaléka szívesen látna egy újabb Hitlert… 

Mintha nem mondta volna el úgy, hogy elégedett legyen vele.  Az elektromos Lincoln, A Frolix-8 küldötte, a Kizökkent idő lapjain, vagy a novellákban. Úgy kanyarodik vissza hozzá, mint egy rögeszméhez. Egy rögeszmerendszerhez. Az általa kiformált panelek egymáshoz illesztett fókuszában egy pszichotikus beteg ember áll. És az ő kényszeredett képzelete. Egy rettegő képzelet. Hányan tudnak szakítani a valósággal, mint Kongrosian? Hinni valamiben, amiről tudják, hogy illúzió? Hiszen kevesen olyan betegek… ha hatalmon akar maradni, egy mentálisan beteg nemzeten kellene uralkodnia… mintha nem mondta volna el, pontosan, ahogyan szerette volna, mit gondol a hatalom természetéről, az önuralomtól az elnökségig. S az ember képzeletének teremtő erejéről – ami lehet, hogy csak egy életen át tartó, gyógyíthatatlan betegség.

Volt, hogy felmerült bennem, hogy nála is - mint a grafománoknál általában - a tollgyakorlatok gyengítik a nagy művek erejét. De most már látom, a kényszeresen alkalmazott, az emberi elme turkálójából leakasztott írói fogások kupacát egyszer mégiscsak szét kell válogatnom majd, nekem, az olvasónak. Vagy csak hagynom kell, hogy az összképük esetlegességnek tűnő, beteg logikája érzékeltesse azt, amitől az író rettegett, amikor a fajunkra gondolt. Mert félek, tényleg el akart nekünk mondani valami életbe vágóan fontosat.


Kiadó: Agave
Fordító: Pék Zoltán

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...