Sissel-Jo Gazan: A dinoszaurusz tolla

„Elképzelhetőnek tartja, hogy Helland és Johannes halála valamilyen módon összefügg a maga szakdolgozatával? Maga egy tudományos vitáról ír a madarak származásával kapcsolatban, és Helland ebbe nagyon bele volt bonyolódva, nem igaz? Ráadásul nem csak Helland, hanem Tybjerg és ez a kanadai kutató, Clive Freeman is. De hogy kerül a képbe Johannes? Egyszerűen nem tudom kibogozni ennek az ügynek a szálait. Én csak egy egyszerű zsaru vagyok, esélyem sincs megérteni, miről van szó. Az embereket általában féltékenységből ölik meg, vagy drogok, pénz, esetleg családi összefonódások miatt, és nekem túl vadnak tűnik az, hogy valaki azért gyilkol meg másokat, mert a tudományos pozícióját fenyegetik, vagy mert egy bizonyos témáról írnak szakdolgozatot.”
 
Hah, és milyen igaza van ennek az egyszerű zsarunak… Mondjuk az egyszeri olvasó is könnyen találja magát némiképp összezavarodva, miközben belemerül Gazan fifikásan skandináv krimiként eladott regényébe, ami valójában egy krimi, egy kortárs lélekboncolgatós dráma és egy, a tudományos közeg átlagolvasók számára nagyrészt ismeretlen machinációit célzó leleplező mű furcsa elegye. Mint a tollas dinoszaurusz: nem igazán látjuk magunk előtt, milyen lehet, de akár még jól is elsülhet.
 
Anna Bella, a koppenhágai egyetem végzőse épp szétesni készül: miközben szakdolgozatával szenved, éppúgy, mint minden átlagos egyetemista, cseppet sem átlagos egyetemista problémákkal néz szembe. Egyedül nevelné hároméves kislányát, ha egyfolytában segítőkész szülei nem telepednének rá teljesen és nem akarnák kicsavarni a kezéből a kislány életének irányítását – ezen annyira felhúzza magát, hogy pont a védésre való készülés véghajrájában marad teljesen magára és kényszerül kötéltáncon egyensúlyozni a gyerek és a tanulás között. Mindeközben konzulensét, aki egyébként nagyjából semennyire nem törődött Anna szakdolgozatával, rejtélyes módon meggyilkolják, ami hát, hiába utálta a fickót, elég kellemetlen védés előtt két héttel, pláne hogy a külső konzulens meg bujkálni kezd a rendőrség elől – saját bevallása szerint persze nem a rendőrség, hanem a kollégát vélhetően meggyilkoló, ellentétes nézeteket valló kanadai kutató elől. S ha ez nem okozna elég zűrzavart, Anna legjobb barátja és egyben kollégája is eltűnik, egy régi barát váratlanul feltűnik, egy gyerekkori fénykép meg különös gondolatokat indít el a szülők motivációit illetően.
 
Szegény Anna persze azt se tudja, hol áll a feje, erre jön a világ legellenszenvesebb zsaruja, aki nem átall azt sugallni, hogy a lány szakdolgozatának (pontosabban az évtizedes vitának, amit eme szakdolgozat is feldolgoz és szándéka szerint új elemekkel gazdagít) köze lehet a gyilkosságokhoz. Nos, én mindig is sejtettem, hogy egy egyetemi tanszéken bármi megtörténhet és a tudomány felkent papjai bármire képesek a szent nézeteik védelmében, de azért ez mégiscsak sok… Ugyan ki gyilkolna egy elméleti vita hevében, ami a dinoszauruszok és a madarak rokonságáról szól? Nem ilyen viták szokták eldönteni a világ folyását. Nem csoda, hogy hétköznapi drogdílerekhez szokott zsarunk is megrökönyödik, pláne amikor kiderül, hogy szegény professzort ritka parazitákkal fertőzték meg, minek esélye baleset folytán nagyjából nulla, marad tehát az egyetem parazitológiai tanszéke mint forrás. És a biológusok, parazitológusok, mindenféle természettudományos kutatók szappanoperája kezdetét veszi.
 
Mert persze mindenki ismer mindenkit, mindenki hordoz évtizedes sérelmeket, ha nem tudományosakat, akkor szívbélieket, itt egy kis eltitkolt viszony, ott egy gyermek, aki sose ismerte az apját, amott egy megtagadott véglegesítés, emitt meg egy tanszék, melytől megvontak minden támogatást, így bezárni kényszerül. Hamar kiderül, hogy Helland professzort kb mindenki utálta, és csoda, hogy eddig nem fojtották meg – ahogy az is, hogy amilyen indulatok forrnak a tudomány templomának falai közt, még jó pár gyilkosság is esélyes lehetne. Rém szórakoztató az egész, ami nem feltétlenül a kriminek köszönhető - hogy ki a gyilkos, az hamar szinte érdektelenné válik, és maga a leleplezés is elég jellegtelenre sikerül - hanem az egyetemi közegnek, a tudományelméleti vitának, az elvarázsolt (olykor a hétköznapi élettől totálisan eltávolodott) figuráknak.
 
Rém szórakoztató, ugyanakkor kissé irányt is téveszt. Mintha Gazan tényleg nem tudta volna eldönteni, hogy mit is írjon, krimit vagy lélektani drámát. Anna fentebb már vázolt, minimum komplikált helyzete mellé kapunk egy zsarut, aki a többi skandináv kollégájától eltérően sem nem alkoholista, sem nem embergyűlölő, de olyan traumákat hordoz, amelyekre egy fél Franzen-regényt fel lehetne húzni. Ismét csak gyerekkori traumák, eltitkolt kapcsolatok, eltitkolt gyermekek, bénító veszteségek, kötődésre való képtelenség, elfojtások és düh. Persze mindenki eljut egyfajta feldolgozásig / feloldásig, de egy krimi keretein belül nem egyszer sok, hogy lépten-nyomon felbukkan egy újabb családi titok vagy rejtélyes módon eltűnt majd feltűnt szerető. Végül még az egyetemi élet szereplői esetében is kiderül, a magánéleti szálak jóval nagyobb súllyal esnek a latba mint bármilyen vérre menő tudományos vita – ami olvasás végeztével enyhén bosszantó, ugyanakkor bebizonyítja hogy a zsarunak végig igaza volt: az embereket általában féltékenységből ölik meg, vagy drogok, pénz, esetleg családi összefonódások miatt. Legalábbis Gazan szerint…

Kiadó: Jaffa

Fordító: Sulyok Viktória