Erdős Virág könnyei - versek

Van egy ország, van egy város, van egy közeg és szövegkörnyezet, ahol-amiben élek. Meg van egy, amiben ő – és a kettő között erősen közös a metszet, csaknem átfedik egymást. Ő költő, én hobbit (űzök, például az eddigi kedvenc kötetét recenziós epigonverssel köszöntöttem anno, itt, a blogon); ő biciklis futárnak állt a karantén alatt, én már korábban beleálltam, mint darts a céltáblába, azóta se bírom kihúzni belőle a fejem. Fontos volt már azelőtt is, hogy kialakultak volna ezek a közös metszetek, persze ezektől lett végképp evidens, hogy elküldjem neki a Futártempó kötetet, remélve, tényleg érti, mint költő, és mint futár is, hogy mit akar itt ez a futár és (netalántán) költő – szeretni való visszaigazolás volt, hogy szerette. Én most nem viszontszeretem – értsétek, ebben a bekezdésben csak letudnám a kötelezőket: hogy kivételesen ugyanazon a pályán fociztunk, bár nem egy csapatban (nincs csapat... ha költés, ha keresés: ha magyar irodalom, ha Wolt, ha -pincér vagy –panda, az ember (költő, futár) egyedül van az algoritmusaival; ezt dobja most a kor, ezt az egyedült). Letudnám a kötelezőket, jobbára azért, hogy értsétek, eléggé belülről értem, amit Virág leírt – vagy legalábbis érteni vélem. Nem viszontszeretem, ebben semmi viszont nincs. Erdős Virág nekem evidensen az egyik a felhozatalból, aki átlebeg majd ezen a koron valamiféle örökbe, mert semmilyen épp aktuális irodalmi hullámnak nem ül a taraján, s mert ez a kíméletlenül közéleti, mégis (csaknem) maradék nélkül költői hozzáállás Hősömmé teszi. Szerintem nemcsak az én, vagy a kortársaim hősévé. Kevesen túrnak ki ennyi gyöngyöt ebből a szutyokból.
 
Viszont nincs, de csaknem van. Ott fáj (és disszonáns) picit a szóba került, ahol például futárpária-lét mellett költőpária-létet katalogizál; bár el se tudom képzelni, én hogy viselném, ha valaki felkent kultúrpap pökné rám: primitív politikai machinációkkal élek, nem fakad belőlem magasabb rendű eszmeiség, értelmezhetőségem kimerül a primer olvasatban (azt rólam nem írnák úgyse, hogy reflektálatlanul hagytam privilegizált értelmiségi pozíciómat – szökött paraszt, biciklis matróz lévén ezt megúsznám). A Párhuzamos életrajzok kudarckatalógusa fáj – még ha értem is, hogyan, miért dolgozik bennünk így a pánik, hogy elpazaroltuk mindenünk, amiről számot kellett volna adnunk, hogy ez tényleg betegség, hogy ez a minden szar ijesztő mértékig el tud hatalmasodni, főleg ha hó vége van, és harmadnapja kenyérre se, csak kölcsönből. Fosztja az identitást az ilyen. Persze ettől még csaknem a javából, hiszen majdnem megvalósul ez a versbeszéd, majdnem bekajálom, futárként is. Nem volna elegáns leírnom (mivel velem a kutya se törődik), hogy a kortárs kritika amúgy tényleg elitista toronylakó vérsznob tudjukkikből áll – mindenesetre érdekes, hogyan szeretnének mindent egy michelin-csillagos lébe verni, eltartott kisujjal; és az se volna elegáns, hogyha leírnám: futárkodni egy önrabszolgatartó, debil versenyhelyzet, ahol egymás háti-puttonyából tépjük ki a falatka-feladatot egy teljesen életellenes, elhidegült, foszlányokra szegmentált világszisztémát megvalósítva – hiszen ebből élek. Emésztem ezt a kettős versbeszédet, Erdős Virág sokat él vele mostanában, például a friss, háborúra reflektáló dolgaiban is (mint amilyen a Bucsa), még nincs teljes képem róla, remélem, kialakul.
 
Mosolyogsz rám, mert örülsz a vacsorádnak.
Mosolygok rád, mert borravalót remélek tőled.
 
Viszony. Na, az van. Jól markolt, alig viszolyogtató viszony az egymást átfedő élményekhez. Ezt nagyon jól csinálja! Szerintem teljesen átélhető annak is, aki csak ült már olyan mellett, aki futártól vett át vacsorát. A szükséges és elégséges információ jól markolt szintje. A kötet első felének futár-szociológiai vonulata a versbeszéd szuggesztív pontosságában nekem etalon. Ajánlottam és fogom is még a többieknek, akik gurulnak a más éhének jeleivel - jó belenézni egy ilyen tükörbe. És szívből ajánlom azoknak, akik rendelnek – nem akármilyen érzékenyítés.
 
Egy Jeep Cherokee azt kívánja,
hogy rákosodjon el a végbeled. Köszönd meg.
 
Következő feladataid. Viszonyaink. Ezek aztán tényleg vannak, az intenzív (adott esetben intenzívre juttató) türelmetlenség, önzés, versenyszituációt teremtő, testben felhabzó savak és borsok, ki mennyije van annyit is ér, agresszió, gátlástalanság. A kivételes életekbe képzelt saját szabályok. Persze ebben mi, a futársereg is élen járunk, mit keresünk bizonyos helyzetekben, azt kapjuk, amit érdemlünk: futársárga, futárpiros, szabályszegések az odaérés szent oltárára helyezve – szóval tényleg magunkon kellene kezdeni a viszonyaink rendezését (jelzem, ez tényleg jól forintosítható veszteségekkel jár: a szabály diktálta ritmus túl komótos). Ránk sem vonatkoznak – hisszük úgy, csak mivel a legtöbbünk két keréken kockáztat, rajtunk csattan nagyobbat.
 
33. A Hunyadi tér csarnok felőli oldalán egy öreg költő húzgálja a zörgő avarban az életművét.
 
44 gondolatébresztő látvány. Akár naponta. Persze erő kell hozzá és koncentráció, hogy felidézd az este óráiban az első párat. Elfelejtődik, ellepik az órák és percek adrenalin-telített tektonikus rétegei. Ekkora élmény-tömegből tényleg az marad meg élesen, tisztán, a szövegkörnyezetével együtt, ami az átélőnek valóban lényeges. Mint ez. Ahogy a költő biciklin konstatálja a szövegkörnyezetből kikódolható módon megmutatott másik költőt, amint húzgálja. Ez egy értelmetlenségével súlyosan gondolatébresztő látvány. Költők nem-találkozása. Egy másképp is eshetett volna, pár kedves szó, a kölcsönös tisztelet jele; ami helyett az egy pillantás az egyik, az észre sem vétel a másik féltől. Olykor ezekért érzem, ennek a társadalomnak immár csak feleződési ideje van.
 
Minden este nyolckor ledobják az atombombát.
A kihalt városban futárok cikáznak fel-alá.
Több száz özvegy varsányiné.
A túlélők az ajtók mögött várakoznak.
Mindenki hozott szalonnát akar.
 
Budapest ’20. Mindez pandémiával – bár ez a réteg gyöngéden kerül a könyvbe, ahogy a kulturális utalások. Ezt a teljes verset, ami idekövetelte magát (kedvencem), akkor kódolod ki, ha a fejedben ott van az Örkény-egyperces. Hogy már nagyon sokaknak nincs ott, hogy a frissen közoktatottaknak, fél-perc figyelmű Tiktok-titkainknak már az irodalmi egy perc is sok:
 
kikelt a lárva...
 
apró, de
formás kis portohát riszálva
zümmög, hogy bocsi de
ő most kiszállna
 
tördelődik bennem ide a face painting. A kötet második feléből, ahol nem a futárkönnyek. Hanem csak úgy (meg amúgy is). Szóval nagy kérdés, hogy mit kezd ezekkel a pár deka házi-koszt kultúrával remekül dekódolható, tényleg remek versekkel az összes dzsesszika, akiknek ez az egész amúgy elsősorban szólna. Igen, a kultúra őket kellene, hogy megszólítsa elsősorban, ezért gyilok igazán, ami az oktatással történik. Mit kezdenek ezzel azok, akiknek már nem a házi koszt, hanem a gyorséttermi az alapélménye?
 
Van még itt Kriptahangulat négy hangra, Normál hangerővel előadott Ginsberg Üvöltés-parafrázis (súlyosan para...), Egyke, A múzsa halála... Lapozzátok ezt a könyvet rongyosra, ahogyan én (pedig amúgy szép, tartós kivitel). Nem dedikáltattam, ez nekem amúgy is dedikálódik tollfirka, rajzolt virág nélkül is. Az életem gondoskodott róla, hogy nagyon sok rétegében rólam szóljon. Úgyhogy nyugodtan rám süthetitek: elfogult vagyok. Megtehetem. Nem vagyok kritikusa. Csak szeretem. Ennek adtam itt hangot. Szeressétek ti is.

Mondok kritikát is. A Pannónia utcai biciklisávban a Balzac utcai
kereszteződés után van egy luk. Szerinem a Katona József utca utánira gondoltál...