Ne nézz fel! - Film

Nagyon ritkán vagyunk ennyire naprakészek... Hirtelen jött ötlet volt, hogy ezzel a filmmel szentestézzünk, és úgy kitett, hogy azonnal megnéztük még egyszer. Nem szeretném érlelni se, sőt, örülök, ha kijön belőlem a vakcinációja – már amennyire képes leszek kiírni magamból. Merthogy ez egy kiváló film, ezért néztük meg kétszer, meg azért, mert elsőre tényleg kitett, mint egy vírusra ráadott oltás. Neked is csak ezt tanácsolhatom, nézd meg minél előbb, és lehetőleg úgy, hogy csak annyit tudsz róla, amennyit mi: Jé, egy premier! Szerepel benne Meryl Streep, meg Cate Blanchett; Jennifer Lawrence és Leonardo DiCaprio a főszereplői, feltűnik benne Mark Rylance meg Timothée Chalamet. Ráadásul szatíra, Adam McKay írta és rendezte, van benne csillagászat, nézzük meg. Friss távcsőbirtokosként amúgy is folyamatosan azon jár az eszem, hogy felnézzek, amit remekül akadályoz eddig ez a nem túl kegyes decemberi időjárás, hát nézzünk fel, legalább a filmen át; ne engedjünk akkor ennek a felszólításnak! Szóval csak azt mondhatom, nézd meg minél hamarabb, és ezt a cikket se olvasd tovább, ha nem láttad, mert tényleg úgy üt igazán, ha még az előzetesét se láttad, ahogy mi (bár én simán végigolvasnám a helyedben ezt, ha te írnád, és én olvasnám, mert a film másodjára legalább annyira betalált).

Tényleg úgy felkavart, mint a rosszkor beadott vakcinák - hiszen miközben nagyon régen nem szórakoztunk ennyire jól egy szatírán (óriásiakat röhögve a valóság-ízű karikatúrán), keserű, mérgezett szájízt hagyott. Mondhatni, nálam ezzel elérte a célját. Mert ez egy tökéletes katasztrófafilm bohócjelmezben, minden Melankólia nélkül, de körülbelül ugyanazzal a kegyetlen menekülhetetlenséggel, Deep Impact bunkerei, meg Armageddon olajszagú mentőcsapata nélkül, ami Lars von Trier filmjét is (über-nyomasztó volta ellenére) kedvessé tette nekem. Mert amúgy körülbelül tényleg ennyi esélyünk volna, ha egy ekkora égi ajándék csókolná homlokon a bolygót: megkereshetnénk a módját, hogyan kell jól csinálni az apokalipszist. Az összes filmben látott (és egyéb, megvalósítható) mentés-kísérlet a jelen technológiai szintjén kevés volna egy 10 km körüli átmérőjű bolygóölő ellen, ezt nem árt tudni (bár amúgy tényleg léteznek erre is vészforgatókönyvek kormányzati fiókokban). E tekintetben ez a film tényleg komoly bravúr, mert megmutatja, hogyan kell jól csinálni az apokaliptikus filmet – ráadásul hogyan lehet úgy, hogy a (tökéletesen elénk pakolt, fullasztóan erős) drámai csúcspont után két másodperccel visítva röhögj a dolog egy másik aspektusán. Hogyan lehet úgy utóiratot fűzni egy vége-filmhez, véget a véghez, hogy a térded csapkodd tőle, és elégtételt érezz, amikor tényleg vége.

De ennek a filmnek a valódi ereje nem ez a tényleg-vég. Valójában bármilyen fenyegetés felfedezésének világ elé tárására ráhúzható. Annyira jellemző, hogy pont ez a telitalálat jelleg mérgezett benne. Gyönyörűen tükrözi a médiát, a közösségi hálót, képben és hangban bődületesen ötletesen; a politikai oldalakat és vakságaikat (Ne nézz fel!). Ritka pontos pofont kap benne az amerikai elnöki rendszer - és nemcsak a trumpista áthallásokban -, patriotizmustól polkorrektségig a karikatúra egyszerre tipizál és jelenít. A műfaj legjobb hagyományai jelennek meg benne valami hallatlanul friss, kortárs ízzel. Nem csoda, hogy a színészek lubickolnak benne, a teljes menazséria kifogástalanul túlteljesít (megjegyzem, amúgy a legnehezebb dolga Jennifer Lawrence-nek van, amikor ebben a beteg keretben egyetlenként mindvégig egy felelősségérzettel vert, józan csillagász-hallgatót, doktoranduszt játszik el – ő a legkevésbé karikatúra, de nagyon komolyan a helyén van, amit művel). Nekem külön kedvencem lett Mark Rylance milliárdosa – bár azon elgondolkodtam, a mintaadójaként miért Steve Jobs jut az eszembe, és nem az űrbizniszben egytől-egyig nyakig benne jelleggel érintett friss generáció, Musk, Bezos, meg a többiek...

Szóval ez a szatíra durván etalon. Mert tényleg ezért lehetetlen szinte bármilyen jó szándékot a jelen keretek között nagy nyilvánosság elé tárni. Ha Jézus mostanra időzíti a második eljövetelt, hát így jár majd anyátokkal. Tetszési indexek által meghatározott, nem kicsit beteg minták mentén túlműködő hírdömpingünkben ilyen drótokon rángatnák. Szerintem elég sokat ülne kormányzati nemiszervek autóinak hátsó ülésén, zsákkal a fején, eltüntetésre várva. Hacsak nem lesz belőle popcorn, popsztár, hogy így cameózzon bele egy real time vetített show-ba, egy igazán utolsó búcsúkoncertbe, ahogy Ariana Grande és partnere (sajnos elfelejtettem a nevét...). Eredetileg ide akartam tenni a film előzetesét, a végére, de jobb helyen van itt ez a dal, ezzel a szöveggel. Körülbelül tényleg ezek vagyunk... Csápolunk neki (nekik, az összes felelős nekiknek) a nézőtéren, az összkép valódi ismerete nélkül, konteók között, katasztrófaturista pozícióban, holott mindez tényleg velünk történik. És ahogy elnézem, üstökös se kell hozzá, hogy velünk történjen.