2014. március 8., szombat

Imre Viktória Anna: Az Őrült Hold alatt



Nioba városa maga az állandósult káosz: a tengerparti települést, mely akár turistacsalogató délvidéki üdülőhely is lehetne, állandó rettegésben tartja az éjszakánként rá telepedő fekete massza – hogy mi az, árnyék, boszorkányság, a tenger sötét hullámai, senki sem tudja, de tény, napszálltakor megjelenik, elborítja a várost és reggelre mindent és mindenkit megváltoztat. Az épületek átrendeződnek, a térképek használhatatlanná válnak, az emberek külseje átalakul – reggelre kelve senki sem tudja, hol dolgozott előző nap, hova járt iskolába, mit csinált. Jaj annak, aki napnyugta előtt nem ér haza és kénytelen idegen helyen tölteni az éjszakát – ki tudja, valaha hazatalál-e. De még mindig jobban jár, mint aki az utcán reked – őt egyszerűen elnyeli a tomboló feketeség.

Ebben a káoszban éli a tinédzserek szokványosnak aligha mondható életét Mia Robinson – egészen addig, amíg egy éjjel nyitva nem hagyja az ablakát, és meg nem látja a fekete hullámok hátán lovagló fehér ruhás herceget (na jó, valójában a massza tetején ugrándozó bolondos tudóst). Másnap aztán újfent keresztezi útja a tudósét, ami önmagában csoda: hisz Niobában senki sem maradhat ugyanaz, mint előző nap volt, pláne senki nem élhet túl egy éjszakát „odakint”. Kicsoda hát ez a fura szerzet, aki úgy viselkedik, mint egy karót nyelt arisztokrata, olyan tudálékos, mint egy fél egyetemi tantestület együttvéve és láthatóan semmire sem vágyik kevésbé, mint hogy egy minden lében kanál tizenhét éves fruska ráakaszkodjon?

Mia nyilvánvalóan nem nyugodhat, amíg választ nem kap kérdéseire – így aztán leküzdve a tudós ellenállását, mellé szegődik, mint az „asszisztense” (más nézőpontból mint a „kísérleti patkánya”). Gregory Lancaster pedig megtanítja mindenre, amit valaha tudni akart Niobáról – s néhány olyan dologra is, amit nem. Például, hogy nem elég, hogy a város ki van szolgáltatva három hold szeszélyének – ezért a napi átalakulás – ráadásképp utcáit számos démon és angyal rója, köszönhetően az Egyetem itt székelő Démonológiai Tanszékének. S akkor még egyes, a démonoknál is rosszabb emberi gonoszokról nem is beszéltünk. Mia persze kotnyeles tizenéveshez méltón élvezettel veti bele magát az ismeretlen tanulmányozásába – pláne hogy a munka Lance láthatóan kiapadhatatlan pénztárcájával és szívdöglesztő otrombaságával társul – és nem is sejti, hogy milyen megdöbbentő titkokat rejteget a tudós.

Ami persze nekünk, olvasóknak annyira nem megdöbbentő. Nem mondom, hogy minden fordulatot jó előre kitaláltam, de azt sem, hogy valami haj’ de eredetit olvastam. Szerencsére a műfajra jellemző klisékért és az olykor bántóan kiszámítható fordulatokért bőven kárpótol Nioba a maga furcsaságaival – az alapötlet a folyton változó várossal önmagában nagyon érdekes, az még inkább, hogyan alkalmazkodnak az emberek ezekhez a változásokhoz. Az igazi főszereplő itt a város, nem is csoda, hogy némiképp elnyomja a valódi szereplőket. Akik között azért akad olyan, aki, még ha klisés is, remek jellemrajzot kapott – nem csodálkoznék, ha Lance vagy Elliot képzeletbeli poszterei a valóságos tinilányok hálószobáiba is beköltöznének, de tán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a szexi fiatal fiúknál sokkal érdekesebbnek találtam a történet leggonoszabb szereplőjét. Persze nem mehetünk el szó nélkül az igazi főhős, Mia mellett sem, aki talpraesettségével, színes egyéniségével, állandó csicsergésével ideális young adult hősnő, ám engem valószínűleg fél perc alatt az őrületbe kergetne. Ez persze legyen az én bajom.

Ami ennél jóval bosszantóbb, hogy a regény célcsoportja némiképp behatárolhatatlan – Mia gyerekes és olykor ostobácska viselkedése miatt maga is sokkal fiatalabbnak tűnik „valós” koránál, és a könyvet is a tizenhárom-tizennégy évesek kezébe pozicionálja; ugyanakkor egynémely túlfűtött jelenet és főleg néhány, a főszereplők múltjából előbukkanó trauma miatt inkább az idősebb tiniknek vagy ifjúsági irodalmat (is) kedvelő felnőtteknek ajánlható. Ők viszont jó eséllyel épp az idegesítő főhősnő és a néhol gyermetegen kiszámítható cselekmény miatt lehet, hogy „kevésnek” érzik majd. Ki tudja… Én remekül szórakoztam rajta, de nem mondhatnám, hogy maradandó élményt nyújtott. Egy próbát mindenképp megér – már csak azért is, mert friss, mai, magyar író műve és bőven van olyan jó, mint egyes agyonreklámozott külföldi sikerszériák.


Kiadó: Ulpius-ház

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...