2013. augusztus 23., péntek

Mesterségek Ünnepe - 2013. augusztus 17-20.


Ez a seregszemle évről évre elvarázsol – talán mert kevés becsülendőbbet ismerek tömeggyártott korunkban, mint a kézműves tárgyalkotó makacsságát, amivel életben tart, vagy akár újraértelmez hagyományt és mesterséget. És minden kereskedelmi célja mellett ez a rendezvény még mindig ünnepe a mestereknek, a mesterségeknek – ahol akár régi ismerősként köszönti a készítő a tárgyaiban gyönyörködőket. Sokkal kevésbé családias, mint volt – a válság nem könnyítette meg a mesterek dolgát: egyre vékonyodik az ízléssel vert, fizetőképes réteg. Pedig meglepetten konstatáltuk: a legtöbb tárgy a vásárban alig drágább, mint tömeggyártott „testvérei”; és szerintem nemcsak én iszom szívesebben cserépből, mint műanyagból, nemcsak én csomagolom szívesebben vászonba a kenyeret, mint nejlonzacskóba…

A rendezvény fókuszában idén a gyapjúfeldolgozás állt; szövőszékek terpeszkedtek és szőttesek lógtak gazdag felhozatalban a sátrak, bódék falain – az Oroszlános udvarban például szinte kiállítás-minőségű bemutatót kaptunk egy tájegység szőtteseinek történetéből. Engem mindig meglep, hogy a sokszor látott tradicionális motívumok milyen jól variálható, változatos hangulatokat jeleníthetnek meg egy-egy értő mester keze nyomán – hogy ami korlát lehetne, az csak egy jól használható nyelv, amivel mesélni lehet. A gyapjúfonal a hímzés elengedhetetlen kelléke is, hímes darabokból is bőven akadt hát, terítők minden méretben és mintával, itt nem egyszer a hagyományos forma ügyes bontása kapta oda a szemem. A viseletkészítés mesterei is elhozták a maguk csodáit, népviseletek és általuk ihletett modernebb darabok lógtak vállfákon „utca-hosszan”, Hrivnák Tünde kollekciójából az egyik színpadon divatbemutatót is tartottak a nyitónapon. De például percekig simáltam egy puha, téli babapólyát befordított irhából – puha gyapjas pulyapólyát, ami alá igazán nem szükséges túlölöztetni a csecsemőt, fázni biztosan nem fog…

És nem utolsó sorban a nemezelés is ide tartozik – s idén minden gazdagságunk mellett nem a hazai műhelyek szolgáltak e téren igazán figyelemfelkeltő néznivalóval. A rendezvény díszvendége Kirgizisztán volt, s amit a standjaikon nemezből láthattunk, az nem kívánt különösebb kommentárt; a motívumkincsük a saját feltárt őstörténetünk ábrázolásmódjával rokon, csak épp – még mindig – mindennapi használatban az… Persze a kiemelt téma tárgyai így sem képeztek igazán túlsúlyt, inkább úgy mondanám, legalább versenyben maradtak idén az agyaggal, a fémmel, meg a fával. Azt hiszem az nem vitás, mindig fazekasból van a legtöbb – bár azt is el kell mondani, hogy idén hiányoltam néhány régi ismerőst. Így is több stand előtt korongoztak mesterek és tanítványok a kíváncsi népség gyűrűjében, de néhány igen kedvelt mintával és fazekaskoronggal nem szembesültünk. Szó esett növekvő helypénzről, dráguló jegyárakról, s a párhuzamosan a városba szervezett ingyenes programok elszívó hatásáról, hogy mi indokolhatta a távolmaradást – talán majd jövőre látjuk őket is.

Fontak a szemünk láttára kosarat – meg is állapítottuk, kaspót, hétköznapi piacit, de akár szennyes-ruhás kosarat csak ilyen helyen érdemes venni –, hasította gyönyörű faragott fejes satuján a zsindelyt a mester, rajzolta-faragta a tükröst a fafaragó. És megtanulhattuk, a gyertyát valóban öntik: alámeregetve az olvadt viaszba úgy csurgatják a függesztett fonálra. Talán a leglátványosabb – de mindenképp a leghangosabb – helyek idén is a kovácsműhelyek voltak, ahol a fém formába alakul. Idén a rózsa volt a sláger – hihetetlen változatosságban, gyertyatartóként, lámpavasnak, tükör kereteként, olyan finomságú kovácsmunka, hogy elsőre nem is hiszed el: csak kalapács és fogó formálta a szirmot az értő kézben. Nagyon sok helyen hagyták bomolni a vállalkozó kedvű amatőrt is… De megint igen szívesen csodáltam a hangszerkészítők munkáit, a citerákat, régi vágyak tárgyát – csak a szememmel, a kezem ehhez a munkához túlságosan böte.

Egyre gazdagabb a kézműves ételek kínálata, aminek külön örülök – bár az a házi sajtdömping a kapuknál szó szerint merényletszámba ment, egy vagyont szerettem volna azonnal elkölteni, még mielőtt a vásárra egyáltalán betettük volna a lábunk. Méhészek és mézeskalácsosok kínálták válogatott, édes finomságaik – de például kóstoltunk olyan borlekvárt, amit el tudnék képzelni akár csatni helyett húsokhoz is, főleg a meglehetős testesre sikerült villányi vörösből főzöttet. A kifőzdékről nem mesélek, mert idén kerültük őket – de szerintem senki nem maradt éhen a várban, ha hozott elég pénzt magával; e téren sajnos egyre vastagabban fog az a bizonyos ceruza…

Azért ez a környezet erre való, a várba vezető sétaút például, bár lassan kezdeni kéne valamit a szétfoszló macskakövezéssel, az omladozó falakkal, a Budapesti Történeti Múzeum várkert felőli, hasadozott elhanyagoltságával – egyáltalán ezzel a történelmi miliővel és közösségi térrel. Valami elindult a Dísz téren, a Szent György téren, és valamennyire nyilván kihat feljebbre is a Várkert Bazár felújítása – remélem, ez nem jár majd azzal, hogy egy ártatlan júniusi napon is belépti díjat szednek majd a megtekintéséért, de ha ez az ára, hát legyen. Több figyelmet érdemelne ez a hely, mert így szakadtságában is gyönyörű kerete például a Mesterségek Ünnepének, s ha nem is igazán autentikus miliő egy kis történelmi levegő beszippantásához (háborúk járta honunkban szinte nincs ilyen), mégiscsak egykori királyaink székhelye.

Este aztán az egész délutáni nézdegélést megfejeltük Herczku Ági és Nikola Parov koncertjével – erősek és izgalmasak voltak, mint mindig, és igen intelligensen kezelték a táncra vígan ugrándozó gyereksereget. És édesek voltak ahogyan (számítva a népzenében igen jártas közönség jelenlétére) mindig elmondták, meddig tartanak a tradícióval, s mikor lépnek ki belőle, mit gondolnak a „világzene” kifejezésről, és miért érzik fontosnak azt az ösvényt keresni, ahol a mai fiatal füleibe is belopható a zenei hagyomány. Én csak azt hallom, Nikola Parovnak mindegy, milyen tradíció, ha élvezettel lakik benne, akkor úgy húzza fel, mintha beleszületett volna – és Ági hangja sem igényel szavakat szerintem, elég egyszer hallani, az mindent elmond.

Jó volt – jövőre veletek ugyanitt.


Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...