2010. február 17., szerda

Janet Evanovich: A szingli fejvadász 2-3.

Mindannyiunknak vannak olyan napjaink, amikor a világ legszerencsétlenebb emberének érezzük magunkat. Nincs kedvünk felkelni, pláne bemenni dolgozni, pláne, ha amúgy is utáljuk a munkánkat, fáj a fejünk, fáj a hajunk, pattanás nő az orrunk hegyére, és leszalad a szem a kedvenc harisnyánkon. Nekem kicsit több ilyen napom van az átlagnál, de ez egyéni szoc problem :) Amikor mindehhez még hozzájön hogy nincs kaja a hűtőben, megsavanyodott a tej, és a macska is hisztis, na akkor kell valami olyan olvasmány, ami kiránt ebből a szarból és megnevettet. Sok-sok évig a Bridget Jones naplója volt az a könyv, amit újra meg újra elővettem ilyenkor, és mindig hatalmas elégtétellel állapítottam meg, hogy háháhá, van ám nálam nagyobb lúzer csaj ezen a világon! Mert legszebb öröm a káröröm, ugyebár. Hát még ha megnézzük a filmet is, ami azóta is a barátnős búfelejtős-sírós-nevetős lerészegedések kötelező eleme.

Tavaly nyár óta Bridget helyét átvette Stephanie Plum. (Legalábbis a könyvét, mivel film még nem készült belőle. Azt olvastam, hogy mostanság tervezik, Katherine Heigl-lel a főszerepben. Számomra totális mellélövésnek tűnik, de legyünk őszinték, Zellweger is annak tűnt… Ki tudja, akár még jó is lehet.)

Az elmúlt fél évben meg nem tudnám mondani, hányszor vettem elő, párszor végigolvastam, aztán csak bele-bele, ez azt hiszem, jó képet ad a mentális állapotomról, de ez a könyv tényleg újra meg újra ki képes húzni az ön- és közutálat mélységes bugyraiból, egészen egyszerűen azzal, hogy megnevettet. Mert hát lehet-e komolyan venni egy harmincas, mérsékelten okos, mérsékelten dekoratív, kétbalkezes csajszi próbálkozásait arra, hogy profi fejvadász legyen? Persze hogy nem!

Az első kaland óta eltelt hetek-hónapok során Stephanie kábé semmit sem tanult választott szakmájáról, nem is arat túl sok babért, még mindig folyton le van égve, amikor végre vesz egy kocsit, az elromlik, és persze továbbra is lépten-nyomon Joe Morellibe botlik. Hát még azután, hogy elvállalja Morelli unokatestvérének, Kenny Mancusonak az előkerítését, aki után a vonatozós olasz is nyomoz. Mancusot gyilkossággal vádolják, de közben lába kél huszonnégy koporsónak is, és feltűnik néhány kóbor testrész itt-ott. Kis fejvadászunk a saját szerencsétlenkedéseit tetézendő kap a nyakába egy kéretlen segítőtársat Mazur nagyi személyében, és egy megfélemlített temetkezési vállalkozót, koloncnak a nyakába.

Hülyére röhögtem magam azon a sok marhaságon, amiket Janet Evanovich kitalált. A postán feladott levágott pénisz, Mazur nagyi új hobbija, hogy virrasztásokra jár, majd ravatalozókból való kitiltása a sorozatos furcsa balesetek miatt, Stephanie apjának megingathatatlan rajongása a Nagy Kékség iránt, Morelli felbukkanásai a családi vacsorákon és Stephanie anyjának próbálkozásai, hogy összehozza a szinglilét ösvényein tévelygő lányát bárkivel, de tényleg bárkivel, felejthetetlen pillanatokkal ajándékoznak meg.

Miután felgöngyölített
e a Mancuso-ügyet és újra elküldte Morellit a búsba, Steph a harmadik kötetben egy minden eddiginél egyszerűbbnek tűnő, ám igencsak utálatos feladatra kényszerül. A Burg kedvenc fagyiárusát, az aranyos, kedves, hatvanéves Mo bácsit kell előkerítenie, aki egy pitiáner kis kihágás után elfelejtett megjelenni a bíróságon. Nyilvánvaló, hogy csak egy kis félreértés az egész, Stephanie mégis abban a pillanatban közutálatnak örvend, hogy először kezébe veszi az aktát. Amikor pedig egyszer csak elkezdenek hullani a drogdílerek, botcsinálta fejvadászunka vár a feladat, hogy kiderítse, lehet-e bármi összefüggés a drogos leszámolások és egy joviális öreg cukorkaárus között…

Mire leleplezik a rejtélyes gyilkost, és Mo bácsi ügye is megoldódik Steph és Morelli ismét csak lefutnak néhány kört együtt és egymás körül, no meg egy kutya elől, a vágyott pasi utáni kémkedés közben. Stephanie-nak társa is akad, az önkéntes fajvadásznak felcsapó egykori prosti, Lula személyében, aki a fejébe vette, hogy bebizonyítja, Ranger valójában rejtőzködő szuperhős. És lássuk be, aki, ha nagy ritkán is, de rá tudja venni Stephanie-t a futásra és az egészséges ételekre, az tényleg tud valamit.

Az idióta-csajos-lazítós kínálatból pillanatnyilag ez a sorozat a kedvencem, nagyon élveztem minden percét, szerettem szinte minden szereplőjét, felszabadultan röhögtem és néha kicsit izgultam rajta, főleg, amikor szegény Rexet akarták bántani. Jó lenne, ha megjelentetnék nálunk is a tizensok további részt, amire sajna kevés esélyt látok, de a remény hal meg utoljára. Addig is újra meg újra előveszem a meglévő hármat. Még jó, hogy megunhatatlanok.


Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...