2010. január 29., péntek

Charlaine Harris: Inni és élni hagyni, Élőhalottak Dallasban

Megint egy vámpíros sorozat, és megint csak úgy kell kezdenem, hogy eleinte nagyon idegenkedtem tőle. Kivételesen konkrét okom is volt rá, nem csak az általános „elegem van már ebből a vámpírhajcihőből” érzés. Természetesen hallottam az HBO iszonyú sikeres és népszerű és kult sorozatáról, a True Bloodról. Kíváncsi is voltam rá, főleg a forgatókönyvíró Alan Ball miatt (Sírhant művek, Amerikai szépség, stb.). Mikor megjelent a könyv, én fogalmam sincs, miért, de meg voltam róla győződve, hogy ez a sorozat alapján íródott, rókabőr kategóriába eső könyvváltozat. Olyat meg elvből nem olvasunk. Aztán megjelentek az első netes kritikák, mindenki lelkesedett érte, én meg a padlóról kapkodtam fel az állam, amikor megtudtam, hogy nem hogy nem a sorozat alapján összehozott könyvről van szó, hanem egy igen sikeres sorozatról, ami még jóval a Twilight keltette hiszti előtt íródott. Több se kellett, gyorsan belevágtam.

És igen, azt kell mondjam, a mai vámpíros kínálatból ez az egyetlen olyan sorozat, ami nálam megközelíti az Anita Blake sorozatot. Okos, szellemes, jól van megírva, tele jó karakterekkel, értelmes párbeszédekkel, és „normális” vámpírokkal. Nem übermacsó szex- és technikaőrültekkel, nem is a napfényben szikrázó szépfiúkkal, hanem igazi halottakkal, akik csak éjszaka „élnek”, vért isznak, erősek, agresszívek, néha félelmetesek.

A helyszín az amerikai dél, aminél szokatlanabb helyszínt én el se tudnék képzelni egy vámpírtörténethez, de nagyon jól illik hozzá. A fülledt Luisiana már önmagában is rejtélyes, misztikummal teli hely, a tipikus unalmas amerikai kisváros, Bon Temps életét pedig néha igen bizarr történések fűszerezik. Itt van mindjárt főhősünk, Sookie, aki a városka „dilis lánya”, furcsán viselkedik, kerüli az embereket, nincs igazi barátja, nem jár társaságba, amire jó oka van. Sookie képes meghallani az emberek gondolatait, ami időnként azért elég kellemetlen lehet. Hogy ehhez képest miért épp pincérnőként dolgozik, az nekem kicsit magas, hisz egy kocsmában azért jócskán hall ezt-azt, de feltételezem, hogy nem talált más állást… Sookie egyébként iszonyú szimpi kis karakter. Ő a tipikus szomszéd lány, kedves, hétköznapi, nem túl okos, nem járt egyetemre, de megvan a magához való esze, talpraesett, megvédi magát és mást is, ha kell. Nem egy feminista tökös csaj, mint Anita Blake, de nem is egy elveszett, picsogó kis nebáncsvirág.

Sookie minden vágya, hogy egyszer találkozzon egy vámpírral, ami nem lehetetlen, hiszen a vámpírok immár legálisan is az emberek közt élhetnek, hála a japánok (ki mások?) által kifejlesztett szintetikus vérnek, de azért az isten háta mögötti kisvárosban elég kicsi az esélye. Egy szép este mégis besétál az étterembe Bill, a vámpír. Egy furcsán kicsavart szituációban Sookie megmenti Bill életét, aztán Bill is megmenti Sookie-ét, mígnem szép lassan összemelegednek. A többi vámpírsorozat folyamatos, oldalak százain át tartó vad szexeléseihez képest Harris szinte prűdnek tűnik. Na jó, persze van szex, Bill kétszáz év tapasztalatával azért elég jó szerető, Sookie meg egészen új dolgokat fedez fel magában, de végre nem csak arról szól a fél könyv, hogy dugjanak ájulásig, az erotika ízlésesen van tálalva és van funkciója a történetben.

Miközben Sookie és Bill egymásra találnak, bizarr gyilkosságok borzolják fel a kedélyeket, az áldozatokon harapásnyomokkal, Bill természetesen gyanúba keveredik, Sookie pedig megpróbálja tisztázni kedvesét és megoldani a rejtélyt. Elkerülhetetlen, hogy személyesen is érintetté váljon, a végére pedig ő maga lesz a gyilkos célpontja. A krimiszál nekem eléggé egyszerű és kiszámítható volt, de hát, nem is ezért olvassuk ezt a könyvet.

A második rész, az Élőhalottak Dallasban az első kötet vége után néhány hónappal folytatja a történetet. Sookie és Bill továbbra is találkozgatnak, próbálnak viszonylag normális kapcsolatot fenntartani, ami kicsit nehéz a finoman szólva eltérő időbeosztásuk miatt. Néha civakodnak is, nem csak rózsaszín ködbe burkolózva léteznek. Egy veszekedés után Sookie-t furcsa baleset éri. Megtámadja az erdőben egy bacchánsnő, aki így akar üzenni a körzet vámpírurának, Ericnek. Na most, itt egy kicsit azért felvontam a szemölködöm. Az már az első részben kiderült, hogy nem a vámpírok az egyedüli furcsa teremtmények Bon Temps körül, van néhány alakváltónk is, de a bacchánsnő azért kicsit túlzás. És nagyon, nagyon remélem, hogy nem megy el ilyen Hamiltonos irányba, és nem kezdenek el itt gyülekezni a mindenféle vérizék, sellők, nimfák, szirének, kígyóistenek, a jó ég tudja, még mik. Maradjunk meg a vámpíroknál.

Sookie gyógyulásáért cserébe adósa lesz Ericnek, aki nem sokat vár azzal, hogy kihasználja a lány különleges képességét. Dallasba küldi, hogy segítsen az ottani közösségnek felkutatni egy eltűnt vámpírt. Itt aztán Sookie egy ronda ideológiai harc közepén találja magát, vámpírellenes egyházzal, showműsorszerű vámpírégetéssel, bűntudattól szenvedő, megsemmisülést választó többszáz éves vámpírral. Érdekes ez az egyházas szál, gondolom, a további kötetekben hallunk még róluk és rendkívül emberséges akcióikról.

Miközben Dallasban vallási fanatikusokkal csapnak össze a vámpírok, Bon Temps-ben újabb gyilkosság veri fel az állóvizet. Sookie saját szakállára nyomozni kezd barátja halála ügyében, és közben belekeveredik ebbe-abba. Kicsit furcsa volt a tisztes kisváros lakóit ilyen érdekes helyzetekben látni, de hát Twin Peaks óta már semmin sem lepődünk meg. Nem is kellenek vámpírok, alakváltók, egyéb természetfeletti lények, a perverzió, meg az őrület legtöbbször simán ott kopogtat a szomszédban.

Az első rész nagyon tetszett, friss volt, eredeti, nagyon jó hangulattal, szerethető hellyel, karakterekkel, humorral. A másodikat kicsit gyengébbnek éreztem, nekem felesleges és erőltetett volt az a sok bonyodalom, amit belevitt, igazából jobban tetszene, ha továbbra is olyan egyszerű kis kisvárosi történet lenne, mint az elején. De nyilván ahhoz, hogy eladjon kilenc kötetet akció is kell. Kár, de remélem azért nem fajul el nagyon. Az biztos, hogy olvasni fogom, és mindenképpen teszek egy próbát a sorozattal is.

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...