A
Szépművészeti Múzeum kiállításaival mindig úgy vagyok, hogy jaj, de
megnézném az elején, aztán húzom-halasztom, mert olyan soknak tűnik az a
három hónap, amíg általában az időszaki kiállítások tartanak, és végül,
az utolsó héten, a legnagyobb tömegben sikerül beesnem. Ezt most
súlyosbította az előbb taglalt költözködős szitu, úgyhogy igen kicsi
esélye volt, hogy eljussunk erre a tárlatra. De sikerült, az utolsó
előtti napon belezsúfoltuk az életünkbe a Mucha kiállítást, és, ugyan
ennek már jó hónapja, még mindig nem győzök hálát adni az égnek, hogy
nem hagytuk ki, mert hatalmas élmény volt!
Az
utóbbi években jó néhány nagyszabású, jól összerakott, nagy hírveréssel
kísért kiállítást láthattunk igazán jelentős művészek műveiből, de
számomra egyik sem volt olyan fontos, mint A nő dícsérete. Mucha régóta
nagy kedvencem. Mindig is rajongtam a szecesszióért, simán le lehet
venni a lábamról néhány légies, finom inda, kacskaringós minták
segítségével, legyen az festmény, bútor, ékszer. Szeretem a szecesszió
finomságát, lágyságát, kecsességét, nőiességét. Számomra ez a stílus
maga a megtestesült nőiesség, és Mucha képeinek láttán ugyanez az érzés
foghatja el a látogatót.
Találó
a kiállítás címe, hisz a festő egész életműve a női nem dícséretét
hirdeti, de lehetne akár A nő ezer arca is. Mucha nőalakjai bár
ugyanarról a tőről fakadnak, ezerfélék. Kislányosak, nőiesek, kacérak,
csábítók, odaadók, szerelmesek, dacosak, hűvösek, temperamentumosak,
félénkek és magabiztosak, zárkózottak és kitárulkozók. Minden kép a nő
egy arca. És ezek a nők egytől egyig gyönyörűek. Pedig nem a mai
szépségideált testesítik meg, nem véznák, nem tökéletesek, nem
szabványszépségek. Az, hogy Mucha nem csak a női test, hanem a női lélek
nagy ismerője és csodálója lehetett, látszik azon, hogy nőalakjai nem
beállított modellekre hasonlítanak, hanem élők, szinte kiugranak a
képből, lelkük, egyéniségük van.
A
kiállítás legismertebb darabjai a Sarah Bernhardot ábrázoló plakátokon
kívül a Mucha által rajzolt reklámok voltak. Hihetetlenül érdekes volt
látni, hogy száz éve ilyen elképesztően szép, igényesen megrajzolt
hirdetésekkel találkozhattak az emberek. Hol látunk ma ilyet? A
kiállítás legviccesebb darabja számomra a fent látható kép volt. Ha
valaki hozzám hasonlóan furcsállotta már, hogy miért hirdetnek menő
sportkocsikat meg csúcskategóriás motorokat hiányos öltözetű nőcskékkel,
annak figyelmébe ajánlom a Perfecta kerékpár reklámját 1897-ből. Már
Mucha is…
Gyönyörű
volt ez a kiállítás, méltó a művészhez, a rajongásomat csak tovább
erősítette, el is határoztam, hogy beszerzek itthonra egy-két Mucha
képet, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle. És hatalmas piros pont a
Múzeum Shopnak, amiért a vásárolt könyvjelzőm mellé adtak ajándékba egy
hűtőmágnest. Úgy örültem neki, mint egy kisgyerek.
Korábbi kommentek:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése