Harcsa Veronika Quartet

Akárcsak karácsonykor, most is kultúraszerető barátnőm unszolására sikerült eljutnom a Harcsa Veronika Quartet júniusi koncertjére a Művészetek Palotájába. Amikor február-március magasságában megbeszéltük, hogy megyünk, még nem sejtettem, hogy mire elérkezik a koncert, épp költözünk, festünk, stb, és a mostanában szokásos leharcolt állapotban esem be a koncertterembe. Őszintén szólva, semmi kedvem nem volt hozzá, a hátam közepére sem kívántam, hogy szépen felöltözzek, átvillamosozzak a város másik végére, és bambuljak, miközben annyi dolgom lenne.  

 

Általában az ilyen alapozásból szoktak kisülni a legjobb dolgok. Harcsa Veronika és zenekara már nagyjából az első számnál elvarázsolt, és onnantól kezdve csak ültem, belesüppedtem a zenébe, hagytam, hogy körülöleljen, elringasson, megnyugtasson, és nem gondoltam a külvilágban rám váró feladatokra, gondokra, a következő napra. Abszolút nem értek a zenéhez, nem tudom megmondani, hogy egy énekes vagy egy zenész jól játszik vagy énekel-e, nem értékelem annyira a zenei finomságokat, mint kéne, csak azon tudom lemérni egy előadó, egy lemez, egy koncert értékét, hogy rám milyen hatással van. Hát ez a koncert nagyon jó hatással volt rám.

 

Harcsa Veronikát egyébként nagyon szeretem. Szerintem csodaszép hangja van, egyszerre telt és nagyon nőies, remek szövegeket ír, és igazi minőségi jazz-zenével festi alá őket. Ő maga is éppen olyan a színpadon, amilyenek a dalai: végtelenül nőies, romantikus, légies jelenség, nagyon érzékenyen, átéléssel énekel, elhiszem neki, hogy nem csak elénekli, de meg is éli a dalait. Nagyon tetszett a koncerten, hogy nem egy az egyben a CD-n hallható változatban énekelte a dalokat, sokat improvizál, és csak egész ritkán viszi túlzásba.

 

Majdnem maradéktalan volt az élmény, azért csak majdnem, mert néha bajban voltam az énekesnő színpadi jelenlétével. Nyilván az, hogy mit kezdjen magával az énekes, amikor nem ő, hanem a zenészek kerülnek fókuszba, egy érdekes kérdés, márpedig itt, mivel jazzről van szó, elég sokszor a hangszeres zenéé volt a főszerep. Ilyenkor kicsit sok volt nekem az énekesnő, aki táncolt, vonaglott, és nagyon rájátszott a csajszisságára. Kár, mert egyébként nincs szüksége rá, a hangja simán eladja. De ez tényleg csak egy apró zavaró tényező volt, és különben is, egy koncertet elsősorban hallgatni kell, nem nézni.

 

Nagyon jó élmény volt, megint csak hálás vagyok, amiért elrángatnak néha a mozi meg a könyvek mellől egyéb kulturális finomságok felé. Mindenkit csak biztatni tudok, hogy néha nézegesse a MÜPA programját, mert egész jó koncertjeit vannak, és számomra meglepően baráti árakon.