2021. április 5., hétfő

A két pápa - film

Jó pár napja görgetem magamban ezt a filmet – és elválaszthatatlanul tőle a visszhangot, amit médiában, a barátaimban és fontos, figyelt ismeretlenjeimben keltett. Adta magát, hogy húsvét hétfőn elgondolkodjak róla, nekem mit adott, mit jelentett. Aki régebb óta követi ezt a blogot, láthatta, engem nem egyszer magával ragad a mások látomása egyházról, vallásról, hitről. Szerelmes vagyok a hittel vert szemlélet orosz film-mesterébe, Andrej Tarkovszkijba. Elragadtatott botránkozással lestem, hova jut Sorrentino a pápáival – még mindig rendezgetem magamban az ajándékait. Szemérmetlenül rajongok Enyedi Ildikó Simon mágusáért, ahol a legmélyebb (és mélységesen vallási) kérdésekbe világítva szelíd látásmódjával szerintem megtalálta megfelelő nézőpontot és optikát. De ez a kíváncsiság, ami lehetővé teszi, hogy ezek a művészek és művek elragadjanak, valójában régebb óta gyökeres bennem.

Mindenről a gyermekévek döntenek. Anno vallástól ambivalens környezetben nőttem, a gyermek megfelelésvágyát hol nagyszüleim soha nem végiggondolt, szokásokban megélt paraszti hitéhez, hol a szüleim harcos vallástalanságához igazítva. Érdekes, hogy végül ezt a családban évek alatt lezárhatatlan vitát (menjünk-e templomba vasárnap az öregekkel, járjunk-e hittanra, legyünk-e elsőáldozók) csaknem Tapsi Hapsi és a Gyalogkakukk döntötte el. A mise idején sugárzott mese. Az elragadó, bohókás rajz-köntösbe öltöztetett adrenalin, amihez képest az átélhető templomi áhítat nem volt versenyképes. Hogy aztán mégis mentünk, még hittanra is, és elsőáldozók lettünk a húgommal, az egy igen sajátos vegyüléke volt egyfelől az öregek iránt érzett szeretetnek, empátiának (és lelkiismeret-furdalásnak); másfelől a szüleink újabb, de legalább annyira elvakult szabályai ellen való ágálásnak. Furcsa formákat önthet egy kora-kamaszkori lázadás...

Tény, én is éreztem az életem egy szakaszában azt a hívást, ami meghatározta Jorge Mario Bergoglio életét, s valójában végtelenül örülök, hogy a test „ördögi kísérteteibe” végül e teher nélkül bukhattam bele. Ami elragadó volt, és kétség nélküli, az elhívásának filmíven végighúzódó megragadása. Ahogy a gyónása is – hiszen ő is belebukott, a maga módján ebbe az elhívatásba. Keservesen megfizetve érte, hogy lehetetlen helyzetből megpróbált egyezkedni egy arra képtelen önkénnyel. Ferenc pápa múltja bűn és vezeklés – és ezt valami kegyetlen pontossággal láttatja a film, hogy ezzel a szentatya maga is milyen mélységig tisztában lehet. A filmkészítők ügyesen játszottak el Joseph Ratzinger sokkal árnyaltabb, több réteget hordozó bűnösségével is – még ha nem is sikerült azonos rangon feltárni azt, pont a többrétegűsége miatt, hogy miért jut el az egyházfő a lemondás gondolatáig. Hálás vagyok ezért, végre valaki így mutatta meg azt a szépséges dilemmát, amit szerintem minden elhívatott pápa átél: hogy ez a feladat mindig méltatlanra hárul. Hogy erre egyszerűen nem érezheted magad méltónak.

Persze a film legalább annyira szól egyházi politikáról, mint két emberről, aki a maga módján viselte az elhívást, és a vele járó, rámért (nem akármekkora) terhet. Ráadásul filmes szerkezetben ábrázolva, csalva és tipizálva – a jelen filmnyelvi környezet eszközeivel. Hiszen Benedek emeritus pápa volt az, aki épp hogy nehezen viselte a maga megválaszthatóságának tudatát, önmagát elsősorban hittudósként definiálva – és Ferenc pápa sem olyan (egyértelmű) liberális reformer, amilyennek a film beállítja, sem a homoszexualitás, sem a cölibátus eltörlése témájában nem tartozik a radikális elfogadók közé. Nekem hallatlanul szimpatikus, hiteles pápa, aki tényleg hajlandó meghallani a híveket, a kora kihívásai elől soha nem ugrik el, de annál sok tekintetben konzervatívabb, mint ahogy a filmen megjelenítik. Az egész helyzet bonyolultabb volt annál, mint amennyi a játékidőbe fért (ha valaki kíváncsi rá, olvassa el ezt az alapos és szeretet-teli írást Koronkai Zoltán jezsuita szerzetes tollából).

Mert végül ez a film nekem két emberről szól, akik ugyanarra az embertelen felelősségű feladatra vállalkoznak, és mindketten felelősséggel akarják megélni: ők a megváltó földi helytartói. Egy szervezet élén, amely (szervezet voltából kifolyólag) saját emésztő- és kiválasztó rendszerrel rendelkezik, viszi a saját tehetetlensége is – a belecsomagolt karrier-ambíciókkal és mohóságokkal, elfojtásokkal és meggyónhatatlanságokkal. Két embert látunk, akik talán nem egészen olyanok, mint ahogy láttatják őket, de a nézetkülönbségeik ellenére képesek egymáshoz hajolni, és meghallani a másikat. Nincs szavam rá, hogy megköszönjem Anthony Hopkinsnak és Jonathan Pryce-nak, és az összes alkotónak, hogy ezt a lényeget tekintve azt a két embert láthattam. És azt a dilemmát, ami jóval kisebb méretben és jelentőséggel, de valójában az enyém is.

2 megjegyzés :

  1. Nagyon szerettem ezt a filmet nézni. Annyi a gond, hogy utána elkezdtem a róla szóló cikkeket olvasni, és amennyi harmónia van ebben a filmben, annyi disszonancia az értékelésében. Pár hét kellett, amíg eltávolódtam a különböző értelmezések vitájától, és visszatérhettem ahhoz a személyes élményhez, amit nyújtott nekem.

    VálaszTörlés
  2. Ebben a súlyos fogalmi zajban, ami körülvesz, nem is csoda. Végtelen mód örülök neki, hogy személyes élményről beszélsz, amihez vissza lehetett térni. Sajnos van olyan közeli ismerősöm, aki csak a becsapottság érzetét mentette ki a visszhangok hullámveréséből - benne az élmény hajótörést szenvedett.

    Valahol baj ez, hogy a meséléseink szerkezete ilyen, hogy az alkotásban ez nagyon sok szempontból köti az alkotók kezét... Meirellest nagyra becsültem Az elszánt diplomata adaptálása, de főleg az Isten városa miatt (nagy tartozás, írni kellene róla), és még mindig nagyon szeretem, de ebben a filmben nem tudott átlépni a "mit is akarok mondani ezzel" sajátos, belső korlátain, és bár csodálatos megoldásokat választ, Anthony McCarten forgatókönyve is ezt a kívánt mondanivalót szolgálja. Így is van köszönni valóm, leírtam fentebb - és ez a köszönni való tompítptta a kritika élét. Mi is nagyon szerettük nézni... köszönöm, hogy nem vagyunk ezzel egyedül.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...