Kállay Kotász Zoltán: Térzene

Immár fél éve megjelent Kállay Kotász Zoltán sorban a második haiku-kötete, a Térzene - sőt, könyvhétre kijött a harmadik (mintegy kötet-ciklust záró) Félig szelídített istenek is; éppen ideje (így, a harmadik kötet bemutatója kapcsán is) összegezni a benyomásaim a középső kötetről. Érdekes ez a ciklusba rendezett kötet-sor, így, az egészét látva békülök meg vele, miért ezt a megoldást választotta a magát szerkesztő szerző. Az első kötet, az Egy buddhista csődgondnok jegyzeteiből gyönyörűen indult el a címben is sugallt csőd felmérésére-felszámolására, s valóban nem bántam meg, hogy így: kifelé haladtunk, a csődből a kertbe - mert megalapozott, tapasztalatok által hitelesített, pontosan körülírt, becsületes leckefelmondás ez így. Tényleg így kell. A jelen struktúrák, izgések és mozgások csődjének felismerését Zoli ízes pontossággal rögzítette, megmutatva, mennyire elengedhetetlen ez a tapasztalat, hogy végre oda figyelj, ahova nézni érdemes. Egy stabilabb kételyekkel áldott belvilágból végre kifelé.

A Térzene kifelé figyel, s pontosan figyel, abból az általam annyira szeretetett pozícióból, ahonnan a haiku meg tud születni. A haiku-írás egy attitűd, egyfajta elengedhetetlen figyelem felvétele és fókuszban tartása - a meglátás zamatos tudatba helyezésével, ahogy a látvány szülte képben azonnal megjelenik a nálunk is nagyobbra, a minket is befoglalóra vonatkozó sugallat is. Kerítés mentén / Az orgona - sípok nélkül is / zenél (Hangszínek). Az első kötet kapcsán hosszan értekeztem róla, mennyire sajátságos dolog a japán kulturális hagyományok egészének jelenléte nélkül, magyar nyelven kísérletezni e tizenhét szótagos formával (s főleg a szellemiségével) - mennyire eszmék játéka magyarul inkább a haiku, a természeti képből való implicit kibomlás (vers-sziromlás) helyett. Nos, a Térzene vers-kertje mintha eleven cáfolata volna annak a megfogalmazott gondolatmenetnek, a kötetben való séta után úgy érzem, jelenleg ez a gyűjtemény az egyik legjapánabb magyar haiku-kötet.

A szellemiségét tekintve mindenképpen (hiszen megvan benne az éber figyelem, a zansin), de a formai követelményeket tekintve korántsem ennyire egyértelműen. Hiszen miközben minimumra ritkul (szinte eltűnik) a haikuk ciklus-szerű egymáshoz fűzése, egymásra támaszkodása, egymásra mutogatása, ritkán épül fel a szigorú belső rend; megmarad a (zárójeles) címadás értelem-nyitó kiskapuja, a szavak belső ritmusát követve alakul (borul) sorhossz és szótagszám. De így, is, a szellemiségét tekintve mindenképpen az általam most ismert leginkább "japán" haikuk ezek magyarul:

(Napvér)

Forróságtól csepeg

A Nap - sárgálló pitypang-

Pettyek a mezőn

(Vendéglátóipari)

Erjedt eprek

S bódult, danászó pintyek -

Kocsma az eperfán

...beszél hozzánk a költő észrevételeiben a tizennyolcadik oldalról a nyár. Mert ez a kötet a maga rendezettségét onnan nyeri, ahonnan a kert: az idő telését ciklusoló évszakokból. Tavasz, nyár, ősz, tél, és magint tavasz, és megint nyár. Megkérdezem majd, miért így, miért ez a hat évszak. Tán így telt? Ezt dokumentálta az idő? A kert időrendjét tükrözi a versek időrendje is? Meg kell mondjam, a magam részéről bájosnak találnám, ha egyszerűen kiderülne, hogy Kállai Kotász Zoltánhoz ennyivel többet beszél a tavasz és a nyár (főleg mivel hozzám inkább az ősz, meg a tél beszél...). Van abban valami szépség, ha valakit a nyílás szólít jobban, s nem a hervadás.

Gyönyörű tipográfiai ötlettel különülnek egymástól az évszakok a könyvben, félig fekete, félig fehér kör (végtelenül egyszerűsített jin-jang?) kerül különböző helyzetekbe, jelezve az idő változását (a nyár például fekete föld felett vakító, fehér ég - a tél pedig fekete éj-ég alatt a fehéren derengő hó). Ez a forgás megint az idő járásáé, aminek a Térzene ugyanúgy ki van téve, mint a kert. Nincs ez a "kert" így kijelentve amúgy, de a versek egésze ezt sugallja (például az ér e kötetben egyetlen egyszer ér el az óceánig). Alapjában a terep, ahol a tér a kötetbe zenél, rendezett kultúrtáj - s ahogy a szavak rendjével, úgy van vele dolgunk, s persze örömünk. Az első kötetben felmért csőd gyógyanyagául tökéletes, és gyönyörűen alapoz a harmadikra. Örömmel ajánlom, nemcsak a haiku szerelmeseinek - Zoli olykor olyan egyetemes pontossággal fogalmaz, annyira frappáns, hogy a szavak elemi megértése elég a világainkra való ajtónyitáshoz. Búcsúzóul erre idézem a kedvenc (téli) példám a harmincnyolcadik oldalról:

(Hópehely)

Fent még nem az, lent

Már nem az - szálltában csak,

Lásd, szálltában csak.