2012. január 15., vasárnap

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Nem emlékszem, hogy az utóbbi néhány évben előzött-e meg ekkora felfokozott várakozás olyan könyvet, ami nem egy sikersorozat folytatása (Harry Potter, Twilight, stb.), vagy valamely felkapott bestsellerszerző (pl. Dan Brown) legújabb könyve, mint amekkora Ransom Riggs regényét. Hosszú ideig uralta az előjegyzés sikerlistákat, és egész ősszel mintha ettől a könyvtől lett volna hangos az online könyves világ – volt könyvtrailer, külön facebook-oldal, nyereményjátékok, poszterek, minden, mi szem-szájnak ingere. A kiadó nagyon megtanulta, hogyan kell hatásos kampányt csinálni ahhoz, hogy mindenki ezt vegye karácsonyra. Most persze jópáran állítják, hogy már ebből a hírverésből látni lehetett, hogy ez csak egy felfújt lufi - lehet, hogy van benne valami, de én nem tagadom, hogy simán felültem neki, és tűkön ülve vártam a megjelenést.

Ami aztán szép nagy csalódást okozott; ha nem is az év legnagyobbját, mint Amadeának, azért elég nagyot – bizonyos szempontból. Mert más szempontból meg elég jól szórakoztam, ezt legalább senki nem vitathatja el a könyvtől. Sőt, egy részén még féltem is! Aztán Riggs elkövette a legnagyobb baklövést, amit egy misztikus regény írója elkövethet: lerántotta a leplet a misztikumról, és még jó alaposan el is magyarázta, hogy miről van szó. És nem is egyszer.

Pedig az ötlet maga jó. Jacob, a tizenhat éves amerikai srác éli a középosztálybeli gazdag, ámde kissé lúzer tinik mindennapjait, és fogalma sincs, mit kezdjen magával – családja átlagosan elmebajos, egyetlen barátja polgárpukkasztóbb már nem is lehetne, legnagyobb gondja, hogy hogyan rúgassa ki magát a családi drogériából, ahol a hagyományoknak megfelelően dolgoznia kell kicsit – csak hogy mikor megörökli, fogalma legyen róla, milyen a munka. Gyerekkorában Jacob imádattal csüngött nagyapján, akinek meséi szörnyekről, különleges gyerekekről és egy mesébe illő árvaházról benépesítették képzeletét – történetünk idején azonban már csak egy zavart elméjű öregember képzelgéseiként tekint rájuk. Amikor azonban nagyapját rejtélyes módon megölik, Jacob furcsa dolgoknak lesz tanúja, egy ráhagyott levélből pedig még furcsább következtetéseket von le.

A nagyapa halála után depresszióba zuhanó Jacob hosszú hónapok hiábavaló kezelése után pszichiátere tanácsára nekivág, hogy megkeresse a kis Wales-i szigetet, és az árvaházat, ahol nagyapja lengyel zsidó gyerekként menedéket talált a második világháború idején. A szigetre érve nem találnak mást, mint ködöt, ködöt és ködöt – no meg ellenséges helyieket, a múlt ködébe vesző legendákat és egy romos árvaházat a mocsár közepén. Amit Jacob annak rendje és módja szerint nekiáll felderíteni, a hozzám hasonló gyáva olvasónak meg közben feláll a szőr a hátán – vannak pontok, amikor a regény egy iszonyú profin megírt kísértethistória benyomását kelti. Egy rövid ideig – aztán mint egy óriási pofon, ér minket a „nagy titok” leleplezése, és csak pislogunk, hogy „te jó ég, ettől féltünk ennyire”?



Ezen a ponton többszörös fordulat áll be: egyfelől a cselekmény beindul, és a könyv felveszi egy korrekt ifjúsági kalandregény tempóját és stílusát; másfelől megfosztatik minden misztikumától, és még az a jólesően ironikus hangulat is oda lesz, ami nekem például nagyon tetszett a szigetre érkezés után (hiába, egy csöpp Wales-i sziget és hóbortos lakói nekem mindig bejönnek). Az árvaház és a benne élő gyerekek története érdekes, de semmi különös; a köréjük szőtt összeesküvés-történet, a madarakkal és az ő különleges képességeikkel meg a szörnyekkel ellenben egyenesen erőltetett és unalmas. A vége pedig már bántóan zavaros volt számomra, de lehet, hogy ez részben annak tudható be, hogy ekkora csalódás után már nem is nagyon érdekelt. Ez pedig valószínűleg a legrosszabb, ami egy könyvvel történhet.

Ami a kiadást illeti: ha valami, ez megérdemelte a reklámot és a felfokozott várakozást – az utóbbi évek egyik legszebb, legigényesebb könyvével van dolgunk (legalábbis a regények közt), a szövegbe tördelt képek pedig valóban adnak egy olyan pluszt a történethez, ami ha nem is feledteti a hiányosságokat, de legalább színesíti az olvasásélményt. Viszont azt nem tudom elhallgatni, hogy mennyire bánt, hogy egy ilyen szinten igényes kiadásba ennyi sajtóhiba került – ha már ennyit foglalkoztak a könyvvel, kicsit gondosabb szerkesztést is érdemelt volna.

A borzongatásban azért elég erős regényből egyébként Tim Burton készül filmet forgatni – az biztos, hogy a legjobb kezekbe kerül a sztori, és ismerve a rendező stílusát, még az is lehet, hogy sokkal jobb film lesz belőle, mint amilyen a regény.


Kiadó: Kossuth
Fordította: Gálvölgyi Judit

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...