2018. április 9., hétfő

Richard Morgan: A fekete férfi


„2107-et írunk, a Földön béke honol. A 21. század vészterhes évei azonban nem kívánt örökséget hagytak hátra.”

Ja kérem, az mindig úgy van, hogy a békének ára van. Főleg, ha olyan eszközökkel vívjuk ki, melyekkel utána nem igazán tudunk mit kezdeni. Például génmódosított szuperkatonákkal, akik baromi jól jönnek, ha háború van, de tökéletesen alkalmatlanok arra, hogy adaptálják a békeidőkben elfogadott társadalmi normákat. Így aztán jobb híján a lehető legtávolabbi helyre (esetünkben a frissen kolonizált Marsra) kell telepíteni őket, esetleg kvázi-börtönökbe (politikusoknak: rezervátumokba) száműzni. Csak nehogy egy is elszabaduljon és gyilkolászni kezdjen, mert amint a média megszimatolja, hogy egy variáns a gyilkos, világméretű káosz törhet ki.

Richard Morgan kőkemény sci-fi thrillerének középpontjában egy elszabadult gyilkos tizenhármas variáns és az utána nyomozó (az ENSZ kötelékében a civilizáció előtt fejet hajtó, „fajtársai” levadászásából élő) szintén tizenhármas áll. Ez meg is adja az alaphangot: ezek az agresszióra kódolt alfahímek bizony nem finomkodnak. Ha elszabadul szervezetükben a mesh, dühöngő gyilkológépekké válnak, akiket semmi sem állíthat meg – ennek megfelelően a történet is hajlamos elszabadulni és bizony az akciók sem finomkodnak. Olyan világ ez, ahol a technika minden vívmánya és a civilizáció minden megkötése megtorpan egy cápaölővel széttrancsírozott test előtt. Akadt egy-két pont, ahol azt éreztem, sok – főleg a módszeresen, sebészrobottal felaprított és elfogyasztott áldozatokról olvasva, de meg kell mondjam, olvasási válságból kevés dolog tudja úgy kirántani az embert, mint egy kőkeményen odacsapó akció-thriller. Jól jött, na.

Mindemellett Morgan könyve roppant okos és nem bánik szűkmarkúan a társadalomkritikával sem: USA-kritikája pedig ma, a Trump-érában még aktuálisabb is, mint megjelenésekor (2007). A huszonkettedik század elejére a Földön valóban béke honol. A globális kereskedelem virágzik, a Mars gyarmatosítása folyamatban, a legnagyobb szuperhatalom Kína, de az igazi ütőkártya az űrkutatásba fektető cégek kezében van. Az USA széthullott, területén szabadállamok és a déli Bible Belt-ből alakult fundamentalista keresztény köztársaság éldegél teljes egyet nem értésben, a Közel-Kelet még mindig megrekedt a modernizáció és az atavisztikus hagyományok egymásnak feszülésében, Európa meg minden számára kellemetlen „ügyet” elrekeszt eggyel keletebbre, hogy tovább tetszeleghessen a még mindig legcivilizáltabb földrész szerepében. Közben senki nem tud mit kezdeni a génkísérletek eredményeivel – akadnak, akik kihasználnák és tovább „tenyésztenék” őket (minden bizonnyal akadnak, akik meg is teszik); akadnak, akik eltussolnák, hogy valaha közük volt ilyesmihez; a legkülönbözőbb szervezetek alakulnak a megsegítésükre, az eltüntetésükre, az integrálásukra, a kipusztításukra.

Ebben a nagyon is emberi, képmutatásban jelen korunktól semmiben sem különböző világban nyomoz Marsról hazaszökött tizenhármas variáns fajtársa után Carl Marsalis, az ENSZ kötelékében tevékenykedő nyomozó. Nem teljesen legálisan persze, de a Marshoz fűződő nyugati érdekeket védő COLIN ügynökség kifogyhatatlan bankszámlája sokat segít. A COLIN részéről a török származású, zavaros múltú Sevgi Ertekin nyomozna együtt Carllal, de hát már az elején tudjuk: a kooperáció nem a tizenhármasok nagy erénye. Ráadásul Carl genetikailag kódolt paranoiája minden sarokban árulást sejt – többnyire persze joggal. Miközben ők nyomoznak, a szökött pszichopata emberevő variáns pedig folytatja gyilkos túráját, betekintést nyerünk a chilei Altiplano maffiavilágába, akik sikerrel exportálták saját befolyásukat a vörös bolygóra is; egy floridai börtön szívderítő mindennapjaiba, ahol - köszönhetően a legszebb konföderációs hagyományok újjáéledésének - feketének lenni nagyobb szívás, mint variánsnak; és egy variánsokat segítő alapítvány mindennapjaiba, ahol azért csak akad egy-két funkcionárius, aki nem rest kihasználni a szexrabszolgának tenyésztett bonobók nagylelkűségét. (Jellemző adalék: az első két dolog, amire génmódosítással létrehozzuk a tökéletes alanyokat a háború és a szex. Hogy is lenne másképp?)

A nyomozás hozza a kötelezőt – vargabetűk, vezéráldozatok, átverések, egymás torkának eső főszereplők, kemény ütközetek, médiacirkusz, aktákkal való pepecselés versus ökölhasználat. Persze egy ponton túl senkit nem lep meg, hogy a nyomozás kvázi lényegtelen, és már rég nem a pszichopata emberevő szörnyetegről szól az egész, hanem egy rajta (és Marsalison) messze túlnövő összeesküvésről, meg egypár korrupt gazemberről, akik semmit sem restek feláldozni saját előmenetelük érdekében, meg az emberi képmutatásról, ami szintén semmit sem rest feláldozni, hogy megőrizze a saját magáról táplált illúzióit. Miközben génmódosított szuperemberekről ír, akik agyba-főbe verik egymást, valójában nagyon sokat elmond rólunk, emberekről: hogy mennyire semmibe veszünk minden törvényt (és most lényegtelen, hogy természetiként vagy isteniként tekintünk rá) hogy bebizonyíthassuk saját nagyságunkat. Aztán újra meg újra ott találjuk magunkat, hogy istent játszottunk, és fogalmunk sincs, mit kezdjünk a szellemmel, amit kiengedtünk a palackból…


Kiadó: Agave
Fordító: Roboz Gábor

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...