2016. március 11., péntek

Kék az ég - egy kotta a múltból

Kották közt turkálok, munkából kifolyólag, amikor a Straussok, Lehár, Huszka, Verdi, Schubert és Beethoven, meg a könnyedebb dalok, foxtrottok, tangók közül előbukkan ez. Kék az ég, induló-fox a Szibériai rapszódia című szovjet filmből, nézem az évszámot: 1948. Megállít. A dátum. A cím. Beleolvasok, és végképp megállít a dal szövege. Nem mehetek el szó nélkül mellette.

Merthogy eszembe jut Bartis Attila könyve, A vége egy részlete – friss olvasás, valójában még tart; ha elkészültem vele, lesz róla itt bejegyzés… Vándor Ferencről, aki a felesége kedvéért hazajött a hadifogságból, bármi áron – az ember, aki az esküvője napján lepofozta még a plébánost is, akkora vér lakott benne; hazajön, az első transzporttal, csendes, béketűrő… igen, a Szovjetúnióban volt, hadifogságban, de jól bántak velük, nyugodjon meg Magdi néni, mert előbb-utóbb hazajön a többi férfi is, ha pedig nem, annak semmiképp nem a bánásmód lesz az oka, mert minket igenis emberszámba vettek, nem úgy mint hajdan mi másokat, és tessék elhinni, Magdi néni, hogy az urának majd hasznára válik az ott töltött idő, nem, nem találkoztam vele, nagy az az ország, nem lehet mindenkivel találkozni, de én csak annyit mondhatok, az ura jó helyen van. Nem mesélem tovább Vándor Ferenc és felesége, Imolka történetét – olvassátok el a könyvet, nem csak ezért a kis betéttörténetért éri meg…

Ami most ide tartozik: az a kotta a kezemben, a dátum, meg amit jelent. A tény, hogy 1948-ban bemutattak egy szerelmes-romantikus szovjet kalandfilmet Szibériai rapszódia címmel, nem sajnálták a papírt a betétdal kottába foglalására (talán kiadták gramofonlemezen is…); Magyarországon, akkor, amikor nyíltak voltak a sebek, amikor számosan jöttek haza szibériai rab-rapszódiából, ahol a csajka híg levesébe mártott kanál csörgése képviselte csak a muzsikát – sőt sokan haza se jöttek még, csak utána. És nagyon sokan nem jöttek haza soha – az én felmenőim testvérei is megfizették a háború és fogság haláladóját, fagyás, vérhas, akna által… ennek fényében tessék olvasni ezeket a sorokat:

Szibériában kék az ég
elindulunk ma még
a szívünk lelkünk csak tiéd
hegyek folyók regélnek száz mesét
pajtás, de szép

Vár ott miránk sok szép kaland
Vár ott egy hófehér galamb

Hosszú lesz pajtás az utunk
de el nem fáradunk
vígan vagyunk, nincs bánatunk
hidd el pajtás, még ma odajutunk
erre igyunk…


...és a többi. Ideírnék - nem is feltétlen pellengérre állítandó, inkább a ma keményen dolgozó kisemberének figyelmeztetésül - két nevet: a felelős kiadó Abonyi Ferenc, a magyar szöveg Kolozsvári Andor munkája. Nézzétek a szöveget, érezzétek át az arcátlanságot, amit e film akkori bemutatása jelentett. Sokakban szakíthatta el a cérnát – de már nemigen volt orgánum, ahol ennek hangot adhattak volna. Sokak szájában gyűlhetett a keserű nyál – de legalább annyian voltak, akik a maguk túlélésének (felszabadító) tudatában úgy érezték: ennyi elfér. És sokaknak adhatott akár egyfajta reményt – ahogyan Vándor Ferenc szavai az aggódó feleségeknek-anyáknak. Akik hinni akartak. És sokaknak, akikben elfoszlott a gátlás, irányt mutathatott ez az arcátlanság, hogy mi következik, mihez kell a túlélésen túl az érvényesülés érdekében igazodni.

Nézzétek ezt a kottát – és gondoljátok végig, hogyan játszadozik ugyane arcátlanság szoft változatával (még mindig ingerküszöb alatt) a mai hatalom. A metódus ugyanaz. Az undor, aminek következtében ezt a füzetet úgy fogtam, mintha farkánál fogva a döglött patkányt, nemcsak a múltban gyökeredzik. Azt hiszem, ez fáj benne a legjobban.


Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...