Good Omens - Elveszett Próféciák - sorozat

Kint úgyis megbolondult az időjárás, viharosan fúj a szél, eső veri a magát már kisebbre összehúzni képtelen, szerencsétlen vegetációt, rázza a leeresztett redőnyöket; szörnyű hírek érkeznek innen meg onnan, halál, háború, járvány, éhínség, menekülők, és akik nem menekülnek (meg) - úgyhogy hörpöljük ki teáinkat, és dőljünk hátra a karosszékben: itt az Apokalipszis. Közeledik a stílusosan motorizált Négy Lovas, mert megszületett és felcseperedett a Sátán kicsi fia. Igaz, nem ott, és nem úgy nevelkedett, ahogy azt eltervezték a mennybéli és pokoli nagyhatalmak - de mindig ez történik, ha egymásra fenekedésükbe, a Nagy Tervbe (amely meg vagyon írva) belekavar az a picurka emberi, ami valahogy mégis mintha jobban tükrözné a Teremtő szándékát (amely, mint tudjuk: ki-für-kész-he-tet-len). De ha így, a Fény és a Tűz figyelmének háta mögött is, de cseperedik az Antikrisztus. Tizenegy éves, és Adam Youngnak hívják... Kár hogy senki nem olvasta erről Agnes Nutter Szép és Igaz Próféciáit (hiszen egyetlen maradék nélkül pontos látnokként ő ezt előre látta) a családi hagyományokat ápoló örökösein kívül. Kár, hogy a Boszorkányvadász Hadsereg már csak két kócos lélekből áll. S hogy a nagy hadra készülésből csak egy itt igen kényelmesen berendezkedett angyal, Aziraphael, és egy hasonlóképp elkényelmesedett, igazán laza démon Crowley marad ki. Úgyhogy végünk van, kész, slussz és passz.

Ezt az alaphelyzetet csavarta egykor igen kedvünkre való mesévé Neil Gaiman és Terry Pratchett - én nagyon szerettem olvasni; úgyhogy felkavart, amikor híre jött, hogy sorozat lesz belőle, és felvillanyozott, amikor megláttam, kikkel. Nem kellett csalódnunk a várakozásban - az Amazon és a BBC által összekalapált kis hatrészes könnyedén hozta, amit a könyvben is annyira szerettünk. Nemcsak a két főszereplő, az angyal és az ördög miatt - bár tény, ritkán látszik ennyire nyilvánvalóan, mennyi minden múlik a megfelelő színészválasztáson. Kis túlzással kijelenthető, hogy ilyennek képzeltem őket - ennyire hitelesnek és ripacsnak, hiszen Michael Sheen és David Tennant is bátran elmegy ebben a nekik való játékban a bohóságig, ami bárhol máshol soknak bizonyulna. Gyönyörűen teregetik elénk ennek a világvége-mesének az összes abszurditását. Merthogy mélységesen abszurd és nagyon angol az egész; azzal a humorral, ami ritkán ingerel harsány röhögésre, de folyamatosan melenget. Ahogy egy csésze tisztességes tea. Szóval nemcsak miattuk jó ez az egész - nemcsak az összes játszótól, a gyerekszereplőktől a belekameózó sztárokig. Hanem attól a filmes közegtől, ami körülöttük van, amit az alkotók minden gátlás nélkül alkalmaznak: a Monty Python elvetemült gegjeit is kitermelő klasszikus angol humorsorozat-hozzáállás hagy itt mindenkinek pont elég (ripacskodással is bátran tölthető) helyet.

Durván szólva ez a játék a széllel szembe pisál. Mintha nem is estünk volna túl a CGI-forradalmon, a "legyen minél valóságosabb" köteleződésén... Gaimanben lehet egy ilyen hajlam, az Így csajozz egy földönkívülivel kapcsán már dadogtam erről, hiszen tény: a mese "realitását" sokkal kevésbé hitelesíti a reális látvány illúziója, mint a fantáziánk. Ezzel együtt az a film bukta volt - de ez a sorozat szerintem nem az. Talán mert a televíziózás nagy korszakának nézői ugyanúgy találhatnak benne maguknak való ízeket, ahogy a könyv rajongói - s talán mert aki így ismeri meg a mesét, azt is lenyűgözheti az ügyetlen képek ügyes humora. Nyilván elengedhetetlen ehhez, hogy a (multi)kulturális utalások egy részét legalább értse a nézője. Mondjuk, akit kizárólag a Nagy Durranások szuperhős-rucis, intelligens páncélos, vagy űrjáró hősei és hősnői neveltek a képre, az ezt a humort életszerűre rajzolt formában sem értené...

Mert amúgy az adaptáción túl ez a hagyományos trükkökkel, maszkokkal és montázsokkal operáló eszközhasználat teszi nyilvánvalóvá azt is (ami amúgy a könyv egyik ránk vigyorgó erénye volt): minden ilyen vége-megúszó mesénk irdatlan (olykor arcátlan) csalás. Komolyan vehetetlen, hogy az általunk elszabadított, nálunk méreteiben összehasonlíthatatlanul nagyobb erők (legyenek "képzeltek", mint az isteneink - vagy valóságosak, mint a megapoliszaink, a démoni mintázatokat föld-arcra rajzoló közlekedési hálózataink, vagy a környezet-szennyezésünk mértéke) visszaverhetőek pusztán szerencsés szerencsétlenkedéssel. Viszont tényleg nincs egyéb esélyünk, mint reménykedni ebben. Az örök emberiben, ami lehet rendszerhiba a globális rendszerben, mint a bárki iránt érezhető részvét, a jövőnkbe vetett hit, vagy képességünk az indokolhatatlan szeretetre. Vagy mint egy ördögi angyal és egy angyali ördög humora - valami, ami indokolhatatlan, irracionális. Hinni valamiben, például. Hogy alkalmanként talán ügyetlenkedésünk közben a rosszat rontjuk el...

Elveszett próféciák - kedvcsináló

- ...van egy kisváros, ahol az elmúlt pár évben érdekesen alakul az időjárás - folytatta Newt reménytelenül.

- Micsoda? Békaeső, meg ilyenek? - kérdezte Shadwell felderülve.

- Nem, csak az évszaknak megfelelő az időjárása.

- És ez furcsa jelenség? - kérdezte Shadwell. - Láttam én mán olyan dolgokat, kiegyenesedne tőlük a haja, fiam.

- Mikor volt utoljára, hogy évszaknak megfelelő idővel találkozott? - kérdezte Newt kissé ingerülten. - Az évszaknak megfelelő időjárás az nem normális, őrmester úr. Havazott karácsonykor. Mikor látott utoljára havat karácsonykor? Mikor volt utoljára hosszú, száraz kánikula augusztusban? Minden évben? És csípős hideg télen? Tudja olyan idő, amiről gyermekkorában álmodott. Hogy sosem esik november ötödikén, és szenteste mindig nagy pelyhekben hull a hó?... A boszorkányok tudvalevőleg megváltoztatják az időjárást...

Így fogadja Shadwell Boszorkányvadász őrmester a teljes "serege": Newt (az újonc) nagy felfedezését, aki egy ilyen mellékes körülményből (bár még maga se tudja, hogy) kikövetkeztette a Sátán pici fiának földi tartózkodási helyét. Ebben a teljesen elborult, szívemnek oly kedves könyvecskében, Neil Gaiman és Terry Pratchett közös agylövésében. Még a hazai megjelenése idején írtunk róla, de persze, hogy újraolvastam, amikor elért a híre, hogy sorozat készül belőle...

Hogy például negyed órán át mélázva vigyorogjak a fentebb idézett részlet elolvastakor... Merthogy gyerekkorom nagyrészt egy érdekes mikroklimatikus zárványban telt, Dunaújvárosban, városhatárig érő hatalmas havazásokkal (sokkal többet szánkózhattunk, mint jószerivel bárki ebben a széles hazában), elsöprő nyári zivatarokkal, és szivárványokkal utána, a Duna partja fölé magasodó, a lösz megkötésére kitalált hatalmas, lépcsős parkban, ami szinte az egész város hosszán húzódott és végig a mi játszóterünk volt... Persze a mi olykor egész jól passzoló mikroklímánk a Dunai Vasmű kohóinak, meg hatalmas hűtőtartályainak volt köszönhető (beleértve a gyönyörű, vörös kohósalakporral színezett naplementéket...). De gondoljunk bele... a pokoli izzásból szilárduló fém nekünk embereknek legelőször vágni kellett, meg elkerülni, hogy mások összevagdossanak - az a gazdag paletta, ami mentén most felhasználjuk a vasat meg az acélt (aminek minden próbálkozás ellenére sem lettünk az országa) legnyersebben még mindig tekinthető így: megvág-e vagy megvéd... Egyszóval ha Shadvell őrmester gyanakvó szemével nézném a világot, meg lennék győződve róla: az egykori komplexum a Sátán undorító keltetőtelepe.

Most ez a játékosan sokrétű, fanyar mese (amit két szerző sziporkázott tele minden jóval) képernyőre kerül; az Amazon meg a BBC közösen forgatnak belőle egy 6 részes minisorozatot. Én ezt leggyakrabban nem szoktam szeretni (nem szokott passzolni a fejemben amúgy is folyó vetítéshez), de a látott kedvcsináló megvett kilóra. Hát naná! A két kulcsszereplő, Azirafael (angyal, mellékállásban antikvárius) és Crowley (bukott angyal, kísértő démon - de a legjobb fej a brancsban) a létező legjobb színészválasztás. Michael Sheen idióta mosolyát már most imádom, ráadásul a pasi amúgy játszani is tud - ahogy David Tennant is, aki kicsit visszanyúlhat a Harry Potter és a tűz serlegében, Kupor fiaként megmutatott démonhoz (úgy, hogy ezúttal ő a jófiú). Lesz a sorozatban pici Benedict Cumberbach, Frances McDormand... és még lehetne sorolni. Csak még egyet (a könyvet ismerőknek): Madame Tracyt Miranda Richardson fogja játszani...

Úgyhogy ezt az adaptációt most kifejezetten várom, és újraolvastam miatta a könyvet - amely amúgy a dolgok viharos gyorsaságú alakulásának tükrében most mélységesen optimistának tűnik; hiszen hisz bennünk, meg a józan eszünkben. Úgy szurkolok neki, mintha lenne valami közöm hozzá a rajongáson kívül - meg nekünk is úgy szurkolok, főleg mivel ezt a történetet nem egy kényelmes fotel távolító biztonságérzetében olvasom és nézem majd, ha bemutatják...