Meséltem róla, milyen éretlenül
és korán kaptam egy alaposan felrázó pofont Voneguttól - persze hogy
belevetettem magam a fantasztikus irodalomba, és ez belém akadt könyvek hosszú
sorát jelentette aztán. Egész könyvtárt, a maga rémületes vonatkozásaival. Bradburyt,
meg Asimovot, a Sztrugackij fivéreket, van Vogt szuper- és Wells előembereit,
Dick akkor elérhető egyetlen és Clarke minden elérhető könyvét, Douglas Adamst,
meg közvetlenül utána Wyndhamot - tényleg
egy időben gátlás nélkül vettem a kezembe a memorábiliákat, ha azt
láttam a borító tetejére írva: Galaktika
Fantasztikus Könyvek. Kótyagosan szedtem magamba az egymást annyi kéjjel
kizáró, olykor meglehetősen takaratlanul a másik álmodó tévedésére mutogató
jövővíziókat, egészen a csömörig. Walter M. Miller egészen egyedi módon
felkavaró kis mifenéjét már egy sokkal gyanakvóbb állapot ajándékozta, egy
gyökeresen másféle kíváncsiság, ami akkor már elsősorban nem a jövőket
firtatta, hanem a kulturális alapokat jelentő múltakat.
Három, önállóan is lábon megálló
kisregény. Ebben a disztópikus jövőben a Leibowitz-rend apátságában a
Memorábiliákat gyűjtik, a Tűzözön előttről fennmaradt, becses töredékeket.
Olyan írott szövegeket, rajzokat, megperzselt köteteket, amelyek túlélték a
Tüzözön utáni, új-középkori könyvégetéseket, amikor a tűzért felelőssé tett
tudomány ellen fordult a maradék túlélők mutációkkal, torzszületésekkel
sújtott, babonás népsége. A hit e talajon újra virágzik - s lám, a hit egyik
erődjében a szerzetesek az egykor tudásának maradékát gyűjtik egy könyvtárba,
Leibowitz tanítása szerint, akinek szentté avatása küszöbön áll... Aztán persze
hogy nyílik a világ erre a kincsre, persze hogy újra keresi az eszközt az érdek
- az egymás elleni mind kifinomultabb fegyvert keresi megint. A második
kisregény időugrásában immár a felébredő, szerveződő tudomány nyitná-tárná az
apátság összehordott memorábiliáinak kapuját az őt szponzoráló hatalom érdekei
szerint. Ne felejtsük el: a technikai fejlődés elsődleges motorja mindig a vágy
volt, hogy az "ellenség" lőtávolságán kívülről legyünk képesek őket
elpusztítani.
A harmadik kisregényben mindez
legendás múlt, a kolostor az új autópálya mentén relikviák múzeumi tára -
relikviákká lett, múzeumi eszmékkel és aggodalmakkal, lelkiismeret-furdalással
elegy tehetetlenségben, az új hatalmak új Tűzözönének küszöbén. Könnyen
elképzelhető ív, enyhén tanmesei volna, ha nem volna minden porcikájában
annyira hitelesen emberi. Ha a három korkeret (az új-középkor, az ismételt
felvilágosodás és az új atomkor) nem volna élő, lélegző, esendőségeikben mélyen
azonosulható szereplőkkel töltve, mint Francis testvér a maga szelíd
esetlenségeivel, Dom Paulo, a gyomorbántalmakkal viaskodó apát, vagy a Költő,
az üvegszemével és pokoli modorával - s Dom Zerchi, az utolsó apát. Ez egy
tanmese ívén rajzolódó, mélyen emberi történet. Nem árulok el titkot azzal,
hogy szerepel benne egy utolsó apát.
Tanmesei íven rajzolódik, de
pontos kritikákat fogalmaz meg. Hogy például szövegkörnyezet nélkül nincs
szatíra - ha nincs mihez viszonyítani, a viccet is komoly és releváns
információnak tekinthetjük. Hogy elvek útjai mögött jobbára nyers (olykor
kifejezetten dögszagú) titkok laknak: az érdek mocskos kis titkai - hallatlanul
romlandó okai szoktak lenni az okozatul születő, örök időkre szóló
birodalmaknak; s talán ezért tartanak általában annyira rövid ideig. A tanmese
mentén ott vándorol a bolygó zsidó: a minden tanúja. Talán Leibowicz maga - az
ember, aki áttételesen ezért a világ-ciklus szerű megismétlődésért felelős.
Enyhén misztikus kis írómóka a figurája: a távlatot jelentő kivétel. A csoda
jelenléte - még akkor is, ha büntetésnek tűnik. Tanmesei íven rajzolódik, és a
végén csak a csoda oldja fel - valaki (mondjuk ki: az ismeretlen), aki nem kér
a régi világok áldásaiból. Sem a lapokon megőrzött titkokra, a memorábiliákra,
sem a szokássá satnyult rituáléra: a babonává sorvadt hitre nincsen szüksége.
Walter M. Miller (akárcsak Joseph
Heller) bombákat szórt ifjúkorában a lángoló Európára - egy halálok ezreit a
gyomrában hordozó repülőgép személyzetének tagjaként. A novellákon kívül ez az
egy regénye van... viaskodott a folytatással, amit aztán mások fejeztek be
helyette. Talán mert a csodát, azt az idegent, amely túlnőtt a mi
mókuskerékként pörgetett dilemmáinkon (könyvtárról, tudásról, alkalmazásáról és
belőle fakadó hatalomról) tényleg lehetetlen ebből az "apátságból"
látni. Talán mert nem bírta el a maga hordozta történetek súlyát, a vele járó
lelkiismeret-furdalást. Az egyetlen bizonyosságba menekült a kételyből - hogy
vajon eljöhet-e az a remélt csoda: a gyökeresen másféle viszony. Az író áldatlanul
maradt - de itt hagyta nekünk a könyvét. Hogy okuljunk belőle, betűk és
lehetőségek, memorábiliák és elképzelések gyermekei - olvassátok. És
emlékezzetek.
Kiadó: Móra (Galaktika Fantasztikus Könyvek)
Fordította: Békés András
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése