 |
| A Gyűjtemény |
Mindmáig
szeretve tisztelem ezt a világot álmodást, ami nekem nemcsak minden eszképizmus
Himalájája, de gyűrődéseiben, töredékességében is a mítosz maga. Egy sajátságos,
a miénktől gyökeresen különböző világnézet legfontosabb kortárs lenyomata. Már
ideje volt, hogy elétek kerüljön így, rendbe szerkesztve mindaz, amivel
körbeszőttük az élményt ezen a blogon. A könyvről ajánlok először írásokat, aztán
az életmű ide vágó többi kötetéről, A hobbit meséjével kezdve. Majd elidőzünk a történetekből született filmeknél. Utána
körbesétáljuk a meséket és történeteket, amelyek szorosan véve nem kapcsolódnak
Középföldéhez. Nem utolsó sorban megmutatjuk, mi olvasható el magyarul Tolkien,
a nyelvtudós munkásságából. Végül néhány agymenés és beszámoló (kis színesek,
mondanám, de nem igazán kicsik). De kezdjük először a Könyvek Könyvével. Hiszen
évek alatt egyetlen írás helyett egész bejegyzés-sorozatban próbáltam
elmesélni, miért ennyire fontos nekem, miért rajongásunk tárgya A
Gyűrűk Ura:
...És itt rejlik szerintem a
hobbitság kulcsa: a történet egészében a hobbitoknak van a legjózanabb viszonya
a hatalomhoz. Alig is akad hobbit, aki többet akarna, mint amibe született,
néhány kivételtől eltekintve nem vágynak a mások irányításának élvezetére.
Bilbó olyannyira nem, hogy számára a megszerzett gazdagság is leginkább teher.
Nem véletlen, hogy a történet folyamán ő az egyetlen, aki a maga akaratából
képes lemondani a Gyűrűről (...) s bár ebben Gandalf segítségére szorul, ez mit
sem von le Bilbó teljesítményének értékéből. Tudtán kívül ő az egyik
legfontosabb Szauron ellenségei közül, nem véletlen, hogy felkínálják neki a
Halhatatlan Birodalom békéjét a tündék...
...Bár Gandalf teljes joggal
állíthatja, hogy ő volt Sauron ellensége, nem ő „győzi le” a Sötét Urat, hanem
a hobbitok álhatatossága, az emberek vitézsége, a tündék szeretete műveik iránt
- mindez együtt. Gandalfot sokszor gyanúsítják azzal, hogy eszközként bánik
szövetségeseivel - Sarumantól Denethorig -, holott mi sem áll tőle távolabb.
Bár ő fedezi fel a hobbitok „értékes” voltát, ő támogatja leginkább Aragorn
küzdelmét örökségéért, barátai soha nem lesznek eszközzé a kezében. Senki nem
tud úgy bízni a többiekben a történet folyamán, annyit a „másikra bízni” a
nehéz döntésekből, tudván, mi veszhet, ha valamelyik barát rosszul dönt. Ez a
bizalom teszi a legnagyobbá, nem az ereje vagy a hatalma...
...Sok-sok vereség és haszontalan
diadal – a tündék ugyanis valóban vereséget szenvedtek. Nemcsak Melkortól,
korokon át. Nemcsak Feanor lázadásának, a valák elfordulásának köszönhetően. A
szilmarilok visszaszerzéséért indított háborúk a tündék vereségeinek és
hiábavaló diadalainak története, elveszik számtalan tünde úr e harcokban, sőt,
tünde gyilkol tündét Feanor elhamarkodott esküje nyomán. De vereségük
elsősorban nem a harcmezőké, nem ezért lesz sorsuk „tavasztalan ősz”...
...Amiről eddig szóltunk, annak
jórészt a Hagyomány az alapja, amit versbe szedtek Északon, és tekercseken
őrzik Gondor tornyainak mélyén. Tolkien azért hihetetlen finoman, szinte a
sorok között tudatja velünk azt is: mindaz, amit eddig taglaltunk, a
középföldei „művelt emberek” ügye csak. A másodkor ember-birodalma - Númenor -
a harmadkori halandó számára régmúlt-legenda. Ideje leszállni a magas lóról és
elgondolkodni rajta: mit gondol minderről az „egyszerű nép”...
...Mennyire gyönyörűen vág ide a
gondolat, hogy aki birtokolja a Hatalom Gyűrűjét, nem nő és nem gyarapszik,
látszólag nem változik - csak felejt. „Elvékonyodik, mint a túl sok kenyérre
kent kevés vaj.” Azt veszíti el magából, ahonnan nőtt: az emlékeit. S így
elveszíti mindazt, amihez igazodhat. S mindegy: a hatalmából fakadóan „elhiszi”
hogy ő az igazító, akihez eztán minden és mindenki igazodik, vagy csupasz
árnyként lebeg a szélként fújó pillanatban, ahogy az alkoholisták, vagy a
drogosok – már nem emlékszik arra, honnan jött, ki volt, és miért lett azzá,
aki most. Az emlékei kárára őrzi meg magát… Elemi oka van, hogy válik
védtelenné a halandó a Hatalommal szemben: úgy, hogy felejt...
...A Quenta Silmarillion második éneke meséli el, hogyan vágyott Aule,
az egyik legnagyobb erejű Vala teremtményekre idő előtt, akik megérthetik,
milyen szépséges Ea, a „világ” – Ilúvatar dalának megtestesülése. Hogyan
teremtette őket egyedül, a maga erejéből, sziklából és kőből, aminek maga is a
kovácsa volt. Hogyan pirít rá Ilúvatar: „Ahogyan létet adtam az ainuk
gondolatainak a világ kezdetén, úgy adok helyet most a vágyaidnak a való
világban; ám semmi más módon nem jobbítom kezed munkáját. De egyet nem
tűrhetek: hogy ezek előbb jöjjenek, mint az én Elsőszülötteim… aludni fognak
hát, sötétben, kő alatt, s elő nem jönnek addig, míg az Elsőszülöttek föl nem
ébrednek a Földön…”. Nos, nem kell Eru (Ilúvatar) jóstehetsége hozzá, hogy
lássuk: egy ilyen kezdet után sosem lesz maradéktalanul harmonikus viszony
„koraszülött” törp és Elsőszülött tünde között…
...Azt viszonylag nehezen értettem
meg, mit szeretett volna Tolkien Barna Radagasttal – pedig az író minden fontos
információt megadott hozzá. Radagast a füvek, álatok, madarak barátja a kötő.
Aki megköti a többiek helyett a környezetével azokat az elengedhetetlen
szövetségeket, amely által zavartalanul működhet a másik kettő. Az ő
jelentőségének felmérése vándorolt bennem a legtöbbet – s milyen érdekes: sokat
segített ebben az a teljesen elhibázott (mégis: Sylvester McCoy által annyira szerethetőre
formált) adaptációs figura, akit a film állít az adott őrhelyre...
...Tolkien professzor szeretett
teremtményei így, ennyire pontosan laknak a világukban. Legendás hőseik,
távozottjaik, nagy alapítóik fenn laknak az égen – ahogy minden mitologikus
kultúra félistenei, az antik hősöktől (amilyen Herkules például) a magyarok
Csaba királyfijának csillagösvényéig. És mivel a világ minden porcikájával
beszélnek (hiszen beszélni tanították még a fákat is) és a világ minden
porcikája beszél hozzájuk, létezésükre hatással lehet. A csillagaik oltalma alá
helyezik magukat – és az oltalmas ég alatt (ahonnan ez a szoros kapcsolat elűz
minden felhőt, zavaró körülményt) biztonságban érezhetik magukat. Szóval így
alakul ki az a védett közeg, ahova már nem találnak oda a Fekete Lovasok, akkor
sem, ha keresztülügetnek azon a tisztáson...
 |
| Völgyzugoly - végre a helyén |
Galgóczi Tamás egyszer felvetette, írnék-e egy rövid ismertetőt A Gyűrűk Uráról az Ekulturára – talán a fenti bejegyzés-sorozat fényében érthető, miért mondtam nemet. Nemigen tudnám ennél rövidebben összefoglalni, sajnos; sőt, még így is befejezetlennek érzem – még nagyon sok aspektusát megvilágítanám így. Meg is teszem majd, ha nemcsak eszembe jutnak, elragadnak úgymond, de megragadni is hagyják magukat. Ez tehát egy befejezetlen érzetű lista. Mint ahogy befejezetlen a következő lista is, ahol egy élet mítoszteremtő munkájának megjelent (hagyatékból megjelentetett) könyveit járnánk körül, az egész (leginkább mesei) magvával, A hobbittal az élen (a Középfölde históriája minden megjelent kötete itthon van, idővel majd bővítem ezt a bejegyzést, ahogy sorra kerülnek):
...Volt egyszer egy földbe vájt
lyuk, abban élt egy hobbit. Mélységes kényelemben,
zavartalanságban. Ahogy valaha, kalandra és adrenalinra drogok szintjéig
kattant korunk előtt a boldogságot elképzelték. Az eseménytelen életben, amit
nem – vagy alig – lehet mesélni, hiszen nincs története. Aztán egy varázsló,
meg tizenhárom törp kirántja ebből a mesétlenségből, és elviszi egy kalandra. A
Kalandra. Hiszen egy életnek pont elég egy kaland. Ahol a hobbit megismeri a
szélesebb világot és szűkebb, őszintébb önmagát. A koboldkapuba szorult,
lepattanó pitykegombokon túl más is lepattan róla; szinte minden, amit
másokról, de legfőképp magáról gondolt. Magasságokkal és mélységekkel
ismerkedik. Megtanul harcolni az igazáért? Nem feltétlenül így – hiszen nem így
változik. Nem újat tanul, csak átértékeli – mondjuk úgy: helyére rakja – a
régit...
...Miért gondolom, hogy az emberek,
Númenor leszármazottai helyett (akár) „hobbit lejegyezte rege” is lehet
mindez? A hobbit megszületésének folyamatától Tolkien
mélységes tiszteletben tartotta egyfajta hobbit-nézőpont folyamatos felvételét
a történeteiben. Ha megfigyeljük, A Gyűrűk Urában is minden fontos
új információ a hobbitok által jut el hozzánk, vagy ők tapasztalják meg, vagy
nekik mesélik őket. A tündékre, a númenoriakra a hobbitok szemén keresztül
csodálkozhatunk rá először – az író a tekintetünket a hobbitok szemén át
vezeti, leggyakrabban a hobbitok látókörének és nézőpontjának élményét kínálja
fel nekünk. Nem tudom felszámolni a gyanút, hogy A szilmarilok és
rengeteg szintén töredékben maradt, egymásnak gyakran ellentmondó,
szövegvariációktól hemzsegő történet Tolkien elképzelései szerint Bilbó
„tündéből fordított műveinek” gyűjteménye: a Nyugatvégi Piros Könyv maga...
...Ennek a sokfelé ágazó, egy
teljes élet munkájával is befejezhetetlen, tudatos mítoszalkotásnak az Elveszett
mesék könyve volt az első hajtása. Mélyen gyökeres az angol tájban,
elsősorban a normannok előtti angolszász idők emberfeletti meséinek (alkotója
által meghallott) gyűjteménye kívánt volna lenni. Egy elveszett
hagyomány hallomása. Tolkient mélységesen zavarta a normannokkal Angliába
származott különböző legendák (köztük az Arthur-mondakör) kimódolt, kései
volta, s a tény, hogy a beözönlés után ehhez a (voltaképp tájidegen) hanghoz
igazítottak a lejegyzői minden korábbról megőrzött mesét és mondatöredéket.
Tolkien ifjúkorában, 1914 körül három szívbéli barátjával azért alapítja meg a
T.C.B.S. kört, hogy ezen változtasson. Ekkoriban ismerte meg a Kalevalát,
a finnek úgymond nemzeti eposzát, amely nagy mértékig erősítette azt az
ambícióját, hogy barátaival megalkossák az „angol mitológiát”...
...Lehetetlen nem tisztelni egy élet
lassú, sokfelé ágazó, csapongó; s mégis, csodaszámba menően koherens „világot
álmodása” végtermékét – vagy legalábbis nehéz érzelmi viszonyulás nélkül, a
hidegfejű elemzés pályáján maradva értékelni azt. Hiszen az első, dokumentált
töredékek közt ott lapul például az a cetli, a hátoldalára sebtében ráfirkált
néhány verssorral, amelynek színén „egy zászlóalj parancsnoklási sorrendjét”
tüntették fel – a parancsot, amely a Somme menti harcokban adott esetben
eldöntötte, halálozások esetén ki a következő parancsnok. S itt a sárban térdig
taposó, éhes és tetves valóság, a halott bajtársak, a papíron szereplő egykori
felettesek senki-földjén ragadt hullájának szaga kell az orrunkba kússzon, a
valóság, ami elől az ifjú tiszt a maga következetességében is éteribb világába
menekült – írnám, holott nem menekülés volt ez, nem elsősorban az. Az elesett
barát, G. B Smith egyik utolsó levele jut az eszembe: …egyetlen
vigaszom, hogyha ma éjjel életem veszíteném, még mindig marad valaki, aki
hangot ad az álmaimnak, mindannak, amire felesküdtünk. Isten legyen veled, John
Ronald, és gondolataim ne hagyd kimondatlanul, ha végzetem úgy kívánja, hogy én
többet ne tegyem. Négy lelkes fiatalember egykor arról álmodott, hogy
hazája kultúráját méltó mítoszkörrel ajándékozza. Egyszerre ösztönzés és
iszonyú teher lehetett ez a túlélőn – és életre szóló feladat...
...Az Első kor történetei közül az
egyik legjobban kidolgozott történet (Beren és Lúthien regéje után, mely maga
is megérne egy külön kötetet) Húrin gyermekeinek története. Egy már rég letűnt
világban játszódik, hatezer évvel A
Gyűrűk Ura cselekménye előtt, Középföldének egy már nem létező vidékén, Szürkerévtől
nyugatra, melyet az Első kor nagy csatája után elöntött a tenger. Hősei
emberek, de nem a későbbi korok hanyatló emberi fajának képviselői, hanem az
Óidők büszke harcosai, akik a tündék oldalán egyenrangúként harcolnak a
Sauronnál is gonoszabb és hatalmasabb sötét úr, Morgoth ellen...
Tolkien a maga bájosan amatőr módján
szintén elég sok térképet, vázlatot, grafikát és vízfestményt készített a
műveihez. Ebbe a könyvbe pár térképen kívül nem kellenek illusztrációk,
jó könyv, és minden 5–9 éves gyereknek tetszeni fog - írta a 9 éves
Rayner Unwin, a könyvkiadó Stanley Unwin fia A hobbitról szóló
recenzióba - persze Tolkien ezt azért alapjában másképp gondolta. Milyen remek
ötlet egy kiadó apától amúgy, hogy a gyerekek számára érdekes könyveket a
fiával olvastatta (jelképes díjazás fejében; ahogy az idősebb Unwin
fogalmazott: Lehet, hogy ez volt a könyvkiadás történetében legjobban
befektetett egy shilling...), de az is teljesen rendjén való, ahogy
engedett a szerzőnek, aki maga szerette volna meghatározni a könyve küllemét
is.
 |
| Amikor még elfért egy polcon - egy régi lakásban |
Beszéltem a rajongás kezdeteiről. Timi teljesen másképp varázsolódott el, lett rajongóvá – és nemcsak azért, mert másik korosztály. Neki az adaptáció híre hívta fel a figyelmét Középfölde létezésére, ezért olvasta el a könyvet (úgy gondolva: adaptáció esetében lehetőleg előbb mosson át az eredeti), és beleszeretett a mesébe. Aztán egymásba is belehabarodtunk, pont jókor – az első közös mozi-élményünk a frissen bemutatott A Gyűrű szövetsége volt, 2002 januárjában. Rajongásunk tárgya a közös mitológiánk; az is egy külön történet, hogyan épült a mindennapjainkba, hogyan szépült a Gyűjtemény, de mielőtt erre térnék, lássuk, (a bemutatás sorrendjében) hogy tetszettek a filmek:
...Így, sok év után újranézve
szeretett és maradék nélküli élmény volt – de tény, mára a rajongó beszél
belőlem, ha erről a filmről van szó. Azért annyit még megjegyeznék: a legtöbb
általam olvasott kritika valójában magát az adaptált mesét illette… az meg
ugye, olyan, amilyen. Nincs benne jellemfejlődés, alig van benne minimálisan is
aktív női hős, a szerelmi szál szinte plátói, valóban illethető a
„túlméretezett cserkésztörténet” jelzővel, nagyon nem mai módon mesél. De én
valójában ezt a történetet pontosan ezért szeretem. És ha valamiért, hát ezért
tényleg hálás vagyok Peter Jacksonnak és több ezer alkotótársának – hogy ezen
éppen a szükséges mértékig változtattak...
...Aragorn sajátos kalandja a
paci-puszival egyébként remekül végigrajzolja, hogyan teremt
többletfeszültségeket a forgatókönyv és a rendezés. Hiszen ezt az első
pillanatra felesleges feszültségteremtő kitérőt ügyesen használták fel egy
gyönyörű jelenethez, amelyben Elrond megnyitja a lányának a sorsa mélységeit,
hogy távozásra bírja. Meglepő mélységű, a Tolkien-i mű jegyzeteiből merítő,
helyén való ajándék ez a rajongóknak – aminek a végén még egy kis feszültség
(még egy kis érzelmi lembas) csomagolható előre: hiszen Arwen el is indul, hogy
elhajózzon, ahogy Elrond óhajtja. Hogy aztán megint egy gyönyörű, saját
ötletből hozzáadott jelenettel tartsák a történetben az alkotók, majd a
harmadik filmben. Jackson itt az eredeti történet viszonylag sima
mezejére épít érzelmi hullámvasutat, de legalább a saját - némileg
egyszerűsített, de filmnyelven szóló - rendszerében koherensen...
...Miközben tartom: ezek a filmek az
eredeti történetnek a mai mainstream filmipar lehetőségtárához igazított
becsületes kompromisszumai. Tényleg hígított koktéljai egy sokkal szigorúbban
mítoszba ágyazott tündérmesének, amely valahol tényleg feljebb nyitotta a
fantasy történetek Pandora-szelencéjének tetejét, amikor könyv formában
megjelent, de valójában nem fantasy – óriási elégtétel, hogy a filmek sem
lettek teljesen azok. Hogy valóban felépült általuk egy virtuális Középfölde, a
maga tájaival, a tájakat benépesítő kultúrákkal és ellenkultúrákkal, a
városaikkal, a tárnáikkal, toldozott foldozott putrijaikkal akár – hogy a film
vizualitását alapjában meghatározta, amit a legjobb Tolkien-illusztrátorok az
idők folyamán képbe szerettek ebből a világból. Egyfajta realitást adott, mint
ahogy a hallatlanul aprólékos díszletek, a funkciót szolgáló kosztümök, az a
töméntelen képre szórt tárgy és kiegészítő, amit nem is észlel a szem, de
mégis, összességükben egy a miénktől eltérő valóság gazdagságát sugározzák.
Miközben látom a történésekben az egyszerűsítéseket, a kompromisszumokat:
közben Középföldét látom. Ahol például a Gyűrű úgy pusztul el, olyan mindent
belevonó, pontosan komponált módon, hogy felsóhajt bennem a rajongó: ez jobb,
mint a könyvben…
...Hollywood befigyel, és nemcsak
itt. Ez az egész személyes bosszú-szál idegesít. A kortárs akciómozikban ez a
westernből örökölt (persze jóval korábbi, mondjuk homéroszi gyökerű) klasszikus
motiváció rendre afféle legitimáló izéként funkcionál, hogy a jófiú végre
minden skrupulusát félrerakva gyilkolászhasson a szemünk láttára. A mi
erkölcsi- és vérszomj-kielégítésünk érdekében, amolyan kettő-az-egyben akciós
orgazmust okozva. Rommá közhelyesedett klisé, de nem tudnak leszokni róla,
amolyan jollyjoker, a magyarázkodások kényszere helyett a kőegyszerű sablon.
Emberek! Azog halott! Az akkor még kamasz Vaslábú Dáin megölte! Még a játékidő
kezdete előtt! Nem kell minden filmbe egy nagyformátumú, ikonikus rosszfiú!
Most má’ szabhatjuk – velünk lesz még két filmen át…
...a kötelező szerelmi háromszög
fajközivé nyitása a legnagyobb pofon, amit a Professzor életműve eddig
kaphatott. Nem ér fel vele az életkorok fogyasztóbarát variálása, komplett
szálak kihagyása, avagy devalválása; az együgyűségig csupaszított Ent agyak, a
madárturhás hajú mágus. Holott az ötlet a maga pofátlan Jacksoniságában
abszolút szellemes. Vegyünk egy pór erdei tünde csajt, akibe Legolas szerelmes.
Hozzuk rács által biztonságosra hangolt in flagranti helyzetbe a legcsinosabb
törpkölyökkel, Legolas szeme láttára. Egyfelől némileg árnyalódik a kép, lám,
akad tünde (s ráadásul nő az illető!), aki túllát a sztereotípiákon, és a szíve
a fajhatáron. Másfelől Legolas heves törp-undora is megalapozódik visszamenőleg
– naná, ha szívileg maradt alul; ő, a négy és fél fejjel magasabb, akinek
tökéig ér a másik hódító… ráadásul ezek a megtévedt szerelmesek a tolerancia
jegyében nyilván majd szépen egymás karjába halnak a harmadik filmben, némi ork
segédlettel – úgyhogy ez a nem létezhető filmes kötelező nem hagy a történeten
túl maradandó nyomot, mondjuk egy felsíró csöpp tünde-törp félvért…
...De még mindig úgy tekintettünk a
párommal erre a mozira, hogy alapjában adaptáció – egy komplex saját világ
kedvéért a fogyaszthatóság jelenlegi lepleibe csavarva a szeretett szöveget. Ha
ezen az ösvényen maradnék, most kellene ezt a lepelbe csavart hullát valahova
gyorsan elsüllyeszteni. Mielőtt még szaga lesz. Lennének így is idegesítően
eltalált momentumai, amitől mégse utálhatja teljes szívvel a rajongó. Rögvest
az eleje, a sárkányhalál, a várospusztítás urastul; épp, mert meglepően
visszafogott volt az elcsavarása párviadalba. Lehetett volna olyan adaptációt
is csinálni, ahol ennek a jelenetnek pont nem örülök, ahol ezt temetem és nem
dicsérem – de az összességhez képest jól komponált volt az alkalmi nyílvetővel
és gyerekváll-célzókával együtt. Ebben a párviadalban mogyorónyi nyomokban ott
vigyorgott a dráma, ami a három „adaptáció” messze legerősebb pillanatait:
Bilbó és Gollam közösét is áthatotta...
Sokáig kérdéses volt, beszélek-e
egyáltalán erről a sorozatról. A rajongásunk felől nézve borzasztóan
ellentmondásos élmény – és én nem fogom másfelől nézni. Az alkotók durván
nehezített pályára kényszerültek, amikor belementek, hogy nem kapnak jogot a
professzor töredékben maradt, vagy a szövegekben szétszórt (alakulófélben
hagyottsága okán amúgy is ellentmondásos) utalásainak felhasználására erről az
időszakról. Teljesen önálló alternatívát alkottak hát, amit majd Timi láttat
így, ha tényleg megírja a maga bejegyzését A Hatalom Gyűrűi sorozatról
– én most arra vállalkoznék, hogy (a magam módján) számon kérjem ezen a
produktumon az ábrázolt világ sajátos szellemiségét, ami a művekből szerintem
kitapintható...
 |
| Életem legszebb ajándéka: Durin Kapuja |
Szóval tényleg rajongók vagyunk, akik évről évre a Trilógia filmjeivel ringatják át magukat az újévbe. Rongyosra néztük őket ahogy az extráikat is... Mint ahogy szépen sorban elolvastunk amit csak elértünk Tolkien életművéből, legyen az gyerekmese, vagy vers. Itt most azok következnek, amikről írtunk is:
...Valahol a nem dokumentált
múltban, ahol még sokkal több volt a hely és ráérősek a népek, amikor szabadon
kószáltak vadonjuk szélén az azóta mesekönyvek lapjaira száműzött lények is,
élt Sonkád falvában Aegidii Ahenobardi Julii Agricole de Hammo, azaz a nép
nyelvén Egyed gazda. Nem volt se vitéz, sem különösebben bölcs, de amikor úgy
hozta a sora, csodálatos kalandokba keveredett egy magának való óriással, meg
egy ősi királyi vérből való sárkánnyal. Még szerencse, hogy ránk maradt egy
beszámoló róla, melyet ugyan utólag, különböző forrásokból szerkesztettek
össze, népszerű históriás énekekből (s nem higgadt, józan krónikákból), de
legalább fennmaradt - és még nagyobb szerencsénkre méltó kezekbe került...
...Tolkien 1920 és 1943 között, több
mint két évtizeden át írt fiktív leveleket az egyre gyarapodó gyerekseregletnek
(először még csak John, aztán szépen sorban Michael, Christopher és Priscilla
is megkapta a maga levelét) az angolszászok Télapója, Father Christmas
(Karácsony apó) nevében. Ezekben a játékos levélkékben részint a gyerekek hozzá
írt leveleire válaszol és kommentálja a zoknikba tömött ajándékokat, részint
beszámol saját eseménydús életéről fent, a távoli Északi-sarkon...
...A mese A Gyűrűk Ura legendás
írója, J. R. R. Tolkien fejéből pattant ki. Talán kevesen tudják, hogy
Középfölde megteremtésén kívül igen gyakran rögtönzött meséket fiai
szórakoztatására, amiket később saját illusztrációval kísérve adtak ki. A Kürtő
úr is ezen mesék közé tartozik. Egyszerű kis történet, nincs benne semmi
tanulság, hőse a tipikus angol kisember, aki groteszk kalandokba keveredik.
Tolkien sajátos, fanyar humora, sokszor szatirikus megjegyzései felnőttnek és
gyereknek egyaránt remek szórakozást jelenthetnek...
 |
| Pár érdekes kiadás |
Itt azért látszik, mennyi mindenről nem írtunk még. Vannak még tartozásaink bőven, majd igyekszünk csökkenteni őket. Például a Középföldét körbeszaglászó szakirodalom köteteiről sem született itt poszt, pedig a gyűjteményünk evidens részei. Akárcsak a számos filmes kiadvány, meg például az a kétdossziényi kuriózum, ahova Timi kigyűjtötte a sajtóból a filmes beharangozókat és kritikákat. Ugyanígy a professzor szorosan vett szakmai munkásságának, az egyetemi tevékenységének is csak a magyarul elérhető tükreit ismerjük, de ezekről legalább írtunk:
...Tolkien legfontosabb közlendője
nekem e könyvvel: tudnom kell, hogy az a csodálatosan összetett, élő, változó
ajándék, amelyet most is koptatok (s ettől el mégse kopik…), az anyanyelv
milyen történeteket, és hogyan mesélt szívesen a múlt még-elérhető távolában.
Mert a legtöbbet a nyelvről az elmesélt történetek otthonos tartalmain túl az
önkéntelen összehasonlítással tudom meg: a hogyan fűződő szó
meséli el, hogyan fűzzem eztán még érzékletesebbre én magam...
...Hiszen valójában Beowulf
története vereség-történet. Az ember-lét vidékének keresztényi,
„siralomvölgy-felfogása” fogadtatta be könnyen az egyházi szövegek mellé, a
kolostorok könyvtáraiba – s e vereség-történeti mivolt a legfontosabb közös
vonás Tolkien saját-világaival; valamely értékrend megőrzésének és
fenntartásának szándéka szenved itt is vereséget, akárcsak a tündék
történeteiben, az Óidőkben, Középfölde mitikus múltjában. Mert a legfontosabb
fénycsóva, ami a saját mesére vetül, ez a vereségre ítéltség – csak amíg a
Beowulfban a frissen rákerült keresztény nézőpont alatt az ember isteneivel
vállvetve való kiállása a „minden megfogalmazást befaló sötétség ellen”, a
hiábavaló és ettől hősi bátorság a kulcsmomentum; a saját mesében mindez a
változatlanság örök, tiszta értékei megőrzésének kudarca: a változásnak kitett
létbe kényszerült, kényszerű veszteségeit számláló öröklét köré csomósodik...
...ahogy Tolkien tündenyelvei közül
a nemesebbet, a quenyát a finn nyelv belső zenéje, hangzásvilága és szerkezete
ihlette, úgy a megátkozott, ifjú Túrin sorsa alakulásának előképe a Kalevala egyik
antihőse, Kullervo sorsának alakulása. A tanulóévek egy hallatlanul fontos
pillanatában, még a háború embert próbáló évei előtt az ifjú oxfordi diák
kezébe került a Kalevala, W. F. Kirby 1907-es angol fordításában. Ahogy Verlyn
Flieger, a kötet szerkesztője írja előszavában: …nagyon is hihetőnek
látszik, hogy az, hogy a Kalevalát a finnek „Finnország mitológiájának”
tekintették, legalább akkora hatást tett az ifjú Tolkienre, mint maga az eposz,
és nagymértékben erősítette azt az ambícióját, hogy ő alkossa meg az „angol
mitológiát”...
 |
| "a nagy Szem is mindig figyel..." |
A végére maradt a mindenmás, pedig amúgy ezekben az írásokban számunkra nagyon fontos meglátások laknak a professzor világáról, a mítosz, meg a rajongás természetéről – általában személyesebben megragadva, mint ahogy a rajongásunk konkrét tárgyait tapogattuk össze. Szeressétek őket:
...Most a ráció bűvöletében élnek, a
megfelelő gondolati szervezettségben és a vele járó szkepszisben az igen
kevesek – és a többi? Hát ez az. Az egész gondolatmenet alján ez az „ez az” lakik.
Hiszen mindenki bír egyfajta világképpel, minden ember, aki képes a név mellé a
melléknevet és az igét odailleszteni (még ha így nem is tudja megfogalmazni,
mit csinál…); aki túllép a dolgok puszta megnevezésén és eljut a folyamatok (s
ezáltal a lehetőségek) leírásáig. Aki így „alteremt” Tolkien professzor
szavával élve, az valamilyen rendszerben teszi, legyen is bármilyen egyszerű ez
a rendszer...
...Időről időre vannak ezek a „melyik
a kedvenc első, utolsó, sorsfordító, fejezetzáró, akármilyen mondatod?” kérdések,
amiket fel szoktak tenni olvasóknak. Mind fel tudunk sorolni egy halom
emlékezetes mondatot, és biztos kívülről tudjuk a számunkra
legkedvesebb/legmaradandóbb/legizgalmasabb/legnagyobb csalódást keltő kezdő-
illetve zárómondatot. Hogy hogy jön ez ide? Nézzetek csak rá a címre. „Hát,
hazaértem” – mondja Samu A Gyűrűk Ura végén, pontot
téve ezzel felfoghatatlan kalandja végére, melynek kezdetei nagyon-nagyon
messzi nyúlnak. Nekem Középfölde ez a hazaérkezés...
...A lakásrendezgetés egyik
legfontosabb hozadéka, hogy végre-valahára méltó helyet kapott és egyben
megcsodálható a Gyűjtemény. Aki velünk volt már a blog előző
lakhelyén is, nyilván tisztában van vele, miről beszélek - ott egy fokkal
direktebben adtuk a világ tudtára „rajongásunk tárgyát”. A mai napomat
bearanyozta, hogy ez a kupac végre egyben, és végre így, méltó helyen egyben...
(megjegyzem, azóta gyarapodott, a
bejegyzést kísérő képek tanúsága szerint – de nagyon szeretem ezt a
pillanatképet 2013-ból).
...Ám, hogy mennyire túlnőtt már az
MTT a „rajongói klub” jellegen, azt jól mutatja az általuk megrendezett
szemináriumok, vitaestek, oktatási- és ismeretterjesztési céllal tartott
előadások sora – a társaság elismert tagja a nemzeteken átívelő közösségi
hálózatnak, amely önkéntes alapon ápolja a Tolkien-i hagyományt. A hétköznapi
olvasó számára tán a legjelentősebb – de mindenképpen a leglátványosabb –
eredményük, hogy az elmúlt évek magyar Tolkien-kiadásaihoz és A Gyűrűk Ura
filmek magyar feliratozásához és szinkronjához lektorként, esetenként
fordítóként járultak hozzá...
...Az előcsarnokba lépve
szembetaláltuk magunkat a lehetőségek bőségével egyből. Beöltözött rajongók,
tündék, törpök, hobbitok, elszabadult orkok és egy bunkóját maga után ráncigáló
troll – s bárki kiválaszthatta a kedvenc karakterét egy közös fotó erejéig.
Elcsíptünk egy nótát (aki ismeri: a fürdő-dal A Gyűrűk Urából), a
Tolkien Kórus előadásában, miközben a Vásár pultjánál gusztáltuk a lehetséges
vásárfiát – ékszertől a könyvekig, Középfölde térképeinek magyar kiadásától a
társaság folyóiratának számaiig, pólótól a kulcstartóig sok minden élesztett
birtoklási vágyat. Az előcsarnok igazi attrakciója számomra mégis a makett-kiállítás
lett – Zsikla Gergely csodálatosan aprólékos terepasztalai a filmek kedves
helyszíneit jelenítették meg...
Indul a küszöbről az út... és mi még mindig járunk rajta.
Köszönöm, ha elkísértél idáig, olvasó!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése