2023. január 3., kedd

Rajongásunk tárgya: A Gyűrűk Ura

A Gyűjtemény
A Gyűrűk Urába 1983-ban szerettem bele, egy kollégiumi lakótársam mesélte el egy éjjel elejétől a végéig, és adta a kezembe aztán a saját példányát. Akkor rajzoltam ágyam fölé az első térképet, és kezdtem meg a hosszas benne lakást a mesében. Hol járt könyvbirtoklással, hol nem; de lényem egy része az első olvasás után a kötetek nyíló kapuja nélkül is Középföldén lakott. A Gondolat kiadó gondozta 1981-es kiadással azóta is szoros a kapcsolatom: mindig szinte pontosan ott nyílik, ahol akarom. Ugyanígy jártam A hobbit Szobotka Tibor által A babónak fordított kiadásával – az a kötet, amit rajtam kívül számosan kikölcsönöztek a dunaújvárosi gyerekkönyvtárból, az első, amiben ezt a történetet olvastam, ez az ütött-kopott, átkötött kis könyv végül egy könyvtári kiárusításon nálam landolt. Nemcsak a történetekkel, de a hordozóikkal is meghitt a kapcsolatom. Persze, hogy kíváncsi lettem a professzor többi történetére is!

Mindmáig szeretve tisztelem ezt a világot álmodást, ami nekem nemcsak minden eszképizmus Himalájája, de gyűrődéseiben, töredékességében is a mítosz maga. Egy sajátságos, a miénktől gyökeresen különböző világnézet legfontosabb kortárs lenyomata. Már ideje volt, hogy elétek kerüljön így, rendbe szerkesztve mindaz, amivel körbeszőttük az élményt ezen a blogon. A könyvről ajánlok először írásokat, aztán az életmű ide vágó többi kötetéről, A hobbit meséjével kezdve. Majd elidőzünk a történetekből született filmeknél. Utána körbesétáljuk a meséket és történeteket, amelyek szorosan véve nem kapcsolódnak Középföldéhez. Nem utolsó sorban megmutatjuk, mi olvasható el magyarul Tolkien, a nyelvtudós munkásságából. Végül néhány agymenés és beszámoló (kis színesek, mondanám, de nem igazán kicsik). De kezdjük először a Könyvek Könyvével. Hiszen évek alatt egyetlen írás helyett egész bejegyzés-sorozatban próbáltam elmesélni, miért ennyire fontos nekem, miért rajongásunk tárgya A Gyűrűk Ura:



...És itt rejlik szerintem a hobbitság kulcsa: a történet egészében a hobbitoknak van a legjózanabb viszonya a hatalomhoz. Alig is akad hobbit, aki többet akarna, mint amibe született, néhány kivételtől eltekintve nem vágynak a mások irányításának élvezetére. Bilbó olyannyira nem, hogy számára a megszerzett gazdagság is leginkább teher. Nem véletlen, hogy a történet folyamán ő az egyetlen, aki a maga akaratából képes lemondani a Gyűrűről (...) s bár ebben Gandalf segítségére szorul, ez mit sem von le Bilbó teljesítményének értékéből. Tudtán kívül ő az egyik legfontosabb Szauron ellenségei közül, nem véletlen, hogy felkínálják neki a Halhatatlan Birodalom békéjét a tündék...

...Bár Gandalf teljes joggal állíthatja, hogy ő volt Sauron ellensége, nem ő „győzi le” a Sötét Urat, hanem a hobbitok álhatatossága, az emberek vitézsége, a tündék szeretete műveik iránt - mindez együtt. Gandalfot sokszor gyanúsítják azzal, hogy eszközként bánik szövetségeseivel - Sarumantól Denethorig -, holott mi sem áll tőle távolabb. Bár ő fedezi fel a hobbitok „értékes” voltát, ő támogatja leginkább Aragorn küzdelmét örökségéért, barátai soha nem lesznek eszközzé a kezében. Senki nem tud úgy bízni a többiekben a történet folyamán, annyit a „másikra bízni” a nehéz döntésekből, tudván, mi veszhet, ha valamelyik barát rosszul dönt. Ez a bizalom teszi a legnagyobbá, nem az ereje vagy a hatalma...

...Sok-sok vereség és haszontalan diadal – a tündék ugyanis valóban vereséget szenvedtek. Nemcsak Melkortól, korokon át. Nemcsak Feanor lázadásának, a valák elfordulásának köszönhetően. A szilmarilok visszaszerzéséért indított háborúk a tündék vereségeinek és hiábavaló diadalainak története, elveszik számtalan tünde úr e harcokban, sőt, tünde gyilkol tündét Feanor elhamarkodott esküje nyomán. De vereségük elsősorban nem a harcmezőké, nem ezért lesz sorsuk „tavasztalan ősz”...

...Amiről eddig szóltunk, annak jórészt a Hagyomány az alapja, amit versbe szedtek Északon, és tekercseken őrzik Gondor tornyainak mélyén. Tolkien azért hihetetlen finoman, szinte a sorok között tudatja velünk azt is: mindaz, amit eddig taglaltunk, a középföldei „művelt emberek” ügye csak. A másodkor ember-birodalma - Númenor - a harmadkori halandó számára régmúlt-legenda. Ideje leszállni a magas lóról és elgondolkodni rajta: mit gondol minderről az „egyszerű nép”...

...Mennyire gyönyörűen vág ide a gondolat, hogy aki birtokolja a Hatalom Gyűrűjét, nem nő és nem gyarapszik, látszólag nem változik - csak felejt. „Elvékonyodik, mint a túl sok kenyérre kent kevés vaj.” Azt veszíti el magából, ahonnan nőtt: az emlékeit. S így elveszíti mindazt, amihez igazodhat. S mindegy: a hatalmából fakadóan „elhiszi” hogy ő az igazító, akihez eztán minden és mindenki igazodik, vagy csupasz árnyként lebeg a szélként fújó pillanatban, ahogy az alkoholisták, vagy a drogosok – már nem emlékszik arra, honnan jött, ki volt, és miért lett azzá, aki most. Az emlékei kárára őrzi meg magát… Elemi oka van, hogy válik védtelenné a halandó a Hatalommal szemben: úgy, hogy felejt...

...A Quenta Silmarillion második éneke meséli el, hogyan vágyott Aule, az egyik legnagyobb erejű Vala teremtményekre idő előtt, akik megérthetik, milyen szépséges Ea, a „világ” – Ilúvatar dalának megtestesülése. Hogyan teremtette őket egyedül, a maga erejéből, sziklából és kőből, aminek maga is a kovácsa volt. Hogyan pirít rá Ilúvatar: „Ahogyan létet adtam az ainuk gondolatainak a világ kezdetén, úgy adok helyet most a vágyaidnak a való világban; ám semmi más módon nem jobbítom kezed munkáját. De egyet nem tűrhetek: hogy ezek előbb jöjjenek, mint az én Elsőszülötteim… aludni fognak hát, sötétben, kő alatt, s elő nem jönnek addig, míg az Elsőszülöttek föl nem ébrednek a Földön…”. Nos, nem kell Eru (Ilúvatar) jóstehetsége hozzá, hogy lássuk: egy ilyen kezdet után sosem lesz maradéktalanul harmonikus viszony „koraszülött” törp és Elsőszülött tünde között…

...Azt viszonylag nehezen értettem meg, mit szeretett volna Tolkien Barna Radagasttal – pedig az író minden fontos információt megadott hozzá. Radagast a füvek, álatok, madarak barátja a kötő. Aki megköti a többiek helyett a környezetével azokat az elengedhetetlen szövetségeket, amely által zavartalanul működhet a másik kettő. Az ő jelentőségének felmérése vándorolt bennem a legtöbbet – s milyen érdekes: sokat segített ebben az a teljesen elhibázott (mégis: Sylvester McCoy által annyira szerethetőre formált) adaptációs figura, akit a film állít az adott őrhelyre...

...Tolkien professzor szeretett teremtményei így, ennyire pontosan laknak a világukban. Legendás hőseik, távozottjaik, nagy alapítóik fenn laknak az égen – ahogy minden mitologikus kultúra félistenei, az antik hősöktől (amilyen Herkules például) a magyarok Csaba királyfijának csillagösvényéig. És mivel a világ minden porcikájával beszélnek (hiszen beszélni tanították még a fákat is) és a világ minden porcikája beszél hozzájuk, létezésükre hatással lehet. A csillagaik oltalma alá helyezik magukat – és az oltalmas ég alatt (ahonnan ez a szoros kapcsolat elűz minden felhőt, zavaró körülményt) biztonságban érezhetik magukat. Szóval így alakul ki az a védett közeg, ahova már nem találnak oda a Fekete Lovasok, akkor sem, ha keresztülügetnek azon a tisztáson...


Völgyzugoly - végre a helyén

Galgóczi Tamás egyszer felvetette, írnék-e egy rövid ismertetőt
A Gyűrűk Uráról az Ekulturára – talán a fenti bejegyzés-sorozat fényében érthető, miért mondtam nemet. Nemigen tudnám ennél rövidebben összefoglalni, sajnos; sőt, még így is befejezetlennek érzem – még nagyon sok aspektusát megvilágítanám így. Meg is teszem majd, ha nemcsak eszembe jutnak, elragadnak úgymond, de megragadni is hagyják magukat. Ez tehát egy befejezetlen érzetű lista. Mint ahogy befejezetlen a következő lista is, ahol egy élet mítoszteremtő munkájának megjelent (hagyatékból megjelentetett) könyveit járnánk körül, az egész (leginkább mesei) magvával, A hobbittal az élen (a Középfölde históriája minden megjelent kötete itthon van, idővel majd bővítem ezt a bejegyzést, ahogy sorra kerülnek):


...Volt egyszer egy földbe vájt lyuk, abban élt egy hobbit. Mélységes kényelemben, zavartalanságban. Ahogy valaha, kalandra és adrenalinra drogok szintjéig kattant korunk előtt a boldogságot elképzelték. Az eseménytelen életben, amit nem – vagy alig – lehet mesélni, hiszen nincs története. Aztán egy varázsló, meg tizenhárom törp kirántja ebből a mesétlenségből, és elviszi egy kalandra. A Kalandra. Hiszen egy életnek pont elég egy kaland. Ahol a hobbit megismeri a szélesebb világot és szűkebb, őszintébb önmagát. A koboldkapuba szorult, lepattanó pitykegombokon túl más is lepattan róla; szinte minden, amit másokról, de legfőképp magáról gondolt. Magasságokkal és mélységekkel ismerkedik. Megtanul harcolni az igazáért? Nem feltétlenül így – hiszen nem így változik. Nem újat tanul, csak átértékeli – mondjuk úgy: helyére rakja – a régit...

...Miért gondolom, hogy az emberek, Númenor leszármazottai helyett (akár) „hobbit lejegyezte rege” is lehet mindez? A hobbit megszületésének folyamatától Tolkien mélységes tiszteletben tartotta egyfajta hobbit-nézőpont folyamatos felvételét a történeteiben. Ha megfigyeljük, A Gyűrűk Urában is minden fontos új információ a hobbitok által jut el hozzánk, vagy ők tapasztalják meg, vagy nekik mesélik őket. A tündékre, a númenoriakra a hobbitok szemén keresztül csodálkozhatunk rá először – az író a tekintetünket a hobbitok szemén át vezeti, leggyakrabban a hobbitok látókörének és nézőpontjának élményét kínálja fel nekünk. Nem tudom felszámolni a gyanút, hogy A szilmarilok és rengeteg szintén töredékben maradt, egymásnak gyakran ellentmondó, szövegvariációktól hemzsegő történet Tolkien elképzelései szerint Bilbó „tündéből fordított műveinek” gyűjteménye: a Nyugatvégi Piros Könyv maga...

...Ennek a sokfelé ágazó, egy teljes élet munkájával is befejezhetetlen, tudatos mítoszalkotásnak az Elveszett mesék könyve volt az első hajtása. Mélyen gyökeres az angol tájban, elsősorban a normannok előtti angolszász idők emberfeletti meséinek (alkotója által meghallott) gyűjteménye kívánt volna lenni. Egy elveszett hagyomány hallomása. Tolkient mélységesen zavarta a normannokkal Angliába származott különböző legendák (köztük az Arthur-mondakör) kimódolt, kései volta, s a tény, hogy a beözönlés után ehhez a (voltaképp tájidegen) hanghoz igazítottak a lejegyzői minden korábbról megőrzött mesét és mondatöredéket. Tolkien ifjúkorában, 1914 körül három szívbéli barátjával azért alapítja meg a T.C.B.S. kört, hogy ezen változtasson. Ekkoriban ismerte meg a Kalevalát, a finnek úgymond nemzeti eposzát, amely nagy mértékig erősítette azt az ambícióját, hogy barátaival megalkossák az „angol mitológiát”...

...Lehetetlen nem tisztelni egy élet lassú, sokfelé ágazó, csapongó; s mégis, csodaszámba menően koherens „világot álmodása” végtermékét – vagy legalábbis nehéz érzelmi viszonyulás nélkül, a hidegfejű elemzés pályáján maradva értékelni azt. Hiszen az első, dokumentált töredékek közt ott lapul például az a cetli, a hátoldalára sebtében ráfirkált néhány verssorral, amelynek színén „egy zászlóalj parancsnoklási sorrendjét” tüntették fel – a parancsot, amely a Somme menti harcokban adott esetben eldöntötte, halálozások esetén ki a következő parancsnok. S itt a sárban térdig taposó, éhes és tetves valóság, a halott bajtársak, a papíron szereplő egykori felettesek senki-földjén ragadt hullájának szaga kell az orrunkba kússzon, a valóság, ami elől az ifjú tiszt a maga következetességében is éteribb világába menekült – írnám, holott nem menekülés volt ez, nem elsősorban az. Az elesett barát, G. B Smith egyik utolsó levele jut az eszembe: …egyetlen vigaszom, hogyha ma éjjel életem veszíteném, még mindig marad valaki, aki hangot ad az álmaimnak, mindannak, amire felesküdtünk. Isten legyen veled, John Ronald, és gondolataim ne hagyd kimondatlanul, ha végzetem úgy kívánja, hogy én többet ne tegyem. Négy lelkes fiatalember egykor arról álmodott, hogy hazája kultúráját méltó mítoszkörrel ajándékozza. Egyszerre ösztönzés és iszonyú teher lehetett ez a túlélőn – és életre szóló feladat...

...Az Első kor történetei közül az egyik legjobban kidolgozott történet (Beren és Lúthien regéje után, mely maga is megérne egy külön kötetet) Húrin gyermekeinek története. Egy már rég letűnt világban játszódik, hatezer évvel A Gyűrűk Ura cselekménye előtt, Középföldének egy már nem létező vidékén, Szürkerévtől nyugatra, melyet az Első kor nagy csatája után elöntött a tenger. Hősei emberek, de nem a későbbi korok hanyatló emberi fajának képviselői, hanem az Óidők büszke harcosai, akik a tündék oldalán egyenrangúként harcolnak a Sauronnál is gonoszabb és hatalmasabb sötét úr, Morgoth ellen...

Tolkien a maga bájosan amatőr módján szintén elég sok térképet, vázlatot, grafikát és vízfestményt készített a műveihez. Ebbe a könyvbe pár térképen kívül nem kellenek illusztrációk, jó könyv, és minden 5–9 éves gyereknek tetszeni fog - írta a 9 éves Rayner Unwin, a könyvkiadó Stanley Unwin fia A hobbitról szóló recenzióba - persze Tolkien ezt azért alapjában másképp gondolta. Milyen remek ötlet egy kiadó apától amúgy, hogy a gyerekek számára érdekes könyveket a fiával olvastatta (jelképes díjazás fejében; ahogy az idősebb Unwin fogalmazott: Lehet, hogy ez volt a könyvkiadás történetében legjobban befektetett egy shilling...), de az is teljesen rendjén való, ahogy engedett a szerzőnek, aki maga szerette volna meghatározni a könyve küllemét is.


Amikor még elfért egy polcon - egy régi lakásban

Beszéltem a rajongás kezdeteiről. Timi teljesen másképp varázsolódott el, lett rajongóvá – és nemcsak azért, mert másik korosztály. Neki az adaptáció híre hívta fel a figyelmét Középfölde létezésére, ezért olvasta el a könyvet (úgy gondolva: adaptáció esetében lehetőleg előbb mosson át az eredeti), és beleszeretett a mesébe. Aztán egymásba is belehabarodtunk, pont jókor – az első közös mozi-élményünk a frissen bemutatott
A Gyűrű szövetsége volt, 2002 januárjában. Rajongásunk tárgya a közös mitológiánk; az is egy külön történet, hogyan épült a mindennapjainkba, hogyan szépült a Gyűjtemény, de mielőtt erre térnék, lássuk, (a bemutatás sorrendjében) hogy tetszettek a filmek:


...Így, sok év után újranézve szeretett és maradék nélküli élmény volt – de tény, mára a rajongó beszél belőlem, ha erről a filmről van szó. Azért annyit még megjegyeznék: a legtöbb általam olvasott kritika valójában magát az adaptált mesét illette… az meg ugye, olyan, amilyen. Nincs benne jellemfejlődés, alig van benne minimálisan is aktív női hős, a szerelmi szál szinte plátói, valóban illethető a „túlméretezett cserkésztörténet” jelzővel, nagyon nem mai módon mesél. De én valójában ezt a történetet pontosan ezért szeretem. És ha valamiért, hát ezért tényleg hálás vagyok Peter Jacksonnak és több ezer alkotótársának – hogy ezen éppen a szükséges mértékig változtattak... 

...Aragorn sajátos kalandja a paci-puszival egyébként remekül végigrajzolja, hogyan teremt többletfeszültségeket a forgatókönyv és a rendezés. Hiszen ezt az első pillanatra felesleges feszültségteremtő kitérőt ügyesen használták fel egy gyönyörű jelenethez, amelyben Elrond megnyitja a lányának a sorsa mélységeit, hogy távozásra bírja. Meglepő mélységű, a Tolkien-i mű jegyzeteiből merítő, helyén való ajándék ez a rajongóknak – aminek a végén még egy kis feszültség (még egy kis érzelmi lembas) csomagolható előre: hiszen Arwen el is indul, hogy elhajózzon, ahogy Elrond óhajtja. Hogy aztán megint egy gyönyörű, saját ötletből hozzáadott jelenettel tartsák a történetben az alkotók, majd a harmadik filmben.  Jackson itt az eredeti történet viszonylag sima mezejére épít érzelmi hullámvasutat, de legalább a saját - némileg egyszerűsített, de filmnyelven szóló - rendszerében koherensen...

...Miközben tartom: ezek a filmek az eredeti történetnek a mai mainstream filmipar lehetőségtárához igazított becsületes kompromisszumai. Tényleg hígított koktéljai egy sokkal szigorúbban mítoszba ágyazott tündérmesének, amely valahol tényleg feljebb nyitotta a fantasy történetek Pandora-szelencéjének tetejét, amikor könyv formában megjelent, de valójában nem fantasy – óriási elégtétel, hogy a filmek sem lettek teljesen azok. Hogy valóban felépült általuk egy virtuális Középfölde, a maga tájaival, a tájakat benépesítő kultúrákkal és ellenkultúrákkal, a városaikkal, a tárnáikkal, toldozott foldozott putrijaikkal akár – hogy a film vizualitását alapjában meghatározta, amit a legjobb Tolkien-illusztrátorok az idők folyamán képbe szerettek ebből a világból. Egyfajta realitást adott, mint ahogy a hallatlanul aprólékos díszletek, a funkciót szolgáló kosztümök, az a töméntelen képre szórt tárgy és kiegészítő, amit nem is észlel a szem, de mégis, összességükben egy a miénktől eltérő valóság gazdagságát sugározzák. Miközben látom a történésekben az egyszerűsítéseket, a kompromisszumokat: közben Középföldét látom. Ahol például a Gyűrű úgy pusztul el, olyan mindent belevonó, pontosan komponált módon, hogy felsóhajt bennem a rajongó: ez jobb, mint a könyvben…

...Hollywood befigyel, és nemcsak itt. Ez az egész személyes bosszú-szál idegesít. A kortárs akciómozikban ez a westernből örökölt (persze jóval korábbi, mondjuk homéroszi gyökerű) klasszikus motiváció rendre afféle legitimáló izéként funkcionál, hogy a jófiú végre minden skrupulusát félrerakva gyilkolászhasson a szemünk láttára. A mi erkölcsi- és vérszomj-kielégítésünk érdekében, amolyan kettő-az-egyben akciós orgazmust okozva. Rommá közhelyesedett klisé, de nem tudnak leszokni róla, amolyan jollyjoker, a magyarázkodások kényszere helyett a kőegyszerű sablon. Emberek! Azog halott! Az akkor még kamasz Vaslábú Dáin megölte! Még a játékidő kezdete előtt! Nem kell minden filmbe egy nagyformátumú, ikonikus rosszfiú! Most má’ szabhatjuk – velünk lesz még két filmen át…

...a kötelező szerelmi háromszög fajközivé nyitása a legnagyobb pofon, amit a Professzor életműve eddig kaphatott. Nem ér fel vele az életkorok fogyasztóbarát variálása, komplett szálak kihagyása, avagy devalválása; az együgyűségig csupaszított Ent agyak, a madárturhás hajú mágus. Holott az ötlet a maga pofátlan Jacksoniságában abszolút szellemes. Vegyünk egy pór erdei tünde csajt, akibe Legolas szerelmes. Hozzuk rács által biztonságosra hangolt in flagranti helyzetbe a legcsinosabb törpkölyökkel, Legolas szeme láttára. Egyfelől némileg árnyalódik a kép, lám, akad tünde (s ráadásul nő az illető!), aki túllát a sztereotípiákon, és a szíve a fajhatáron. Másfelől Legolas heves törp-undora is megalapozódik visszamenőleg – naná, ha szívileg maradt alul; ő, a négy és fél fejjel magasabb, akinek tökéig ér a másik hódító… ráadásul ezek a megtévedt szerelmesek a tolerancia jegyében nyilván majd szépen egymás karjába halnak a harmadik filmben, némi ork segédlettel – úgyhogy ez a nem létezhető filmes kötelező nem hagy a történeten túl maradandó nyomot, mondjuk egy felsíró csöpp tünde-törp félvért…

...De még mindig úgy tekintettünk a párommal erre a mozira, hogy alapjában adaptáció – egy komplex saját világ kedvéért a fogyaszthatóság jelenlegi lepleibe csavarva a szeretett szöveget. Ha ezen az ösvényen maradnék, most kellene ezt a lepelbe csavart hullát valahova gyorsan elsüllyeszteni. Mielőtt még szaga lesz. Lennének így is idegesítően eltalált momentumai, amitől mégse utálhatja teljes szívvel a rajongó. Rögvest az eleje, a sárkányhalál, a várospusztítás urastul; épp, mert meglepően visszafogott volt az elcsavarása párviadalba. Lehetett volna olyan adaptációt is csinálni, ahol ennek a jelenetnek pont nem örülök, ahol ezt temetem és nem dicsérem – de az összességhez képest jól komponált volt az alkalmi nyílvetővel és gyerekváll-célzókával együtt. Ebben a párviadalban mogyorónyi nyomokban ott vigyorgott a dráma, ami a három „adaptáció” messze legerősebb pillanatait: Bilbó és Gollam közösét is áthatotta...

Sokáig kérdéses volt, beszélek-e egyáltalán erről a sorozatról. A rajongásunk felől nézve borzasztóan ellentmondásos élmény – és én nem fogom másfelől nézni. Az alkotók durván nehezített pályára kényszerültek, amikor belementek, hogy nem kapnak jogot a professzor töredékben maradt, vagy a szövegekben szétszórt (alakulófélben hagyottsága okán amúgy is ellentmondásos) utalásainak felhasználására erről az időszakról. Teljesen önálló alternatívát alkottak hát, amit majd Timi láttat így, ha tényleg megírja a maga bejegyzését A Hatalom Gyűrűi sorozatról – én most arra vállalkoznék, hogy (a magam módján) számon kérjem ezen a produktumon az ábrázolt világ sajátos szellemiségét, ami a művekből szerintem kitapintható...


Életem legszebb ajándéka: Durin Kapuja

Szóval tényleg rajongók vagyunk, akik évről évre a Trilógia filmjeivel ringatják át magukat az újévbe. Rongyosra néztük őket ahogy az extráikat is... Mint ahogy szépen sorban elolvastunk amit csak elértünk Tolkien életművéből, legyen az gyerekmese, vagy vers. Itt most azok következnek, amikről írtunk is:


...Valahol a nem dokumentált múltban, ahol még sokkal több volt a hely és ráérősek a népek, amikor szabadon kószáltak vadonjuk szélén az azóta mesekönyvek lapjaira száműzött lények is, élt Sonkád falvában Aegidii Ahenobardi Julii Agricole de Hammo, azaz a nép nyelvén Egyed gazda. Nem volt se vitéz, sem különösebben bölcs, de amikor úgy hozta a sora, csodálatos kalandokba keveredett egy magának való óriással, meg egy ősi királyi vérből való sárkánnyal. Még szerencse, hogy ránk maradt egy beszámoló róla, melyet ugyan utólag, különböző forrásokból szerkesztettek össze, népszerű históriás énekekből (s nem higgadt, józan krónikákból), de legalább fennmaradt - és még nagyobb szerencsénkre méltó kezekbe került...

...Tolkien 1920 és 1943 között, több mint két évtizeden át írt fiktív leveleket az egyre gyarapodó gyerekseregletnek (először még csak John, aztán szépen sorban Michael, Christopher és Priscilla is megkapta a maga levelét) az angolszászok Télapója, Father Christmas (Karácsony apó) nevében. Ezekben a játékos levélkékben részint a gyerekek hozzá írt leveleire válaszol és kommentálja a zoknikba tömött ajándékokat, részint beszámol saját eseménydús életéről fent, a távoli Északi-sarkon...

...A mese A Gyűrűk Ura legendás írója, J. R. R. Tolkien fejéből pattant ki. Talán kevesen tudják, hogy Középfölde megteremtésén kívül igen gyakran rögtönzött meséket fiai szórakoztatására, amiket később saját illusztrációval kísérve adtak ki. A Kürtő úr is ezen mesék közé tartozik. Egyszerű kis történet, nincs benne semmi tanulság, hőse a tipikus angol kisember, aki groteszk kalandokba keveredik. Tolkien sajátos, fanyar humora, sokszor szatirikus megjegyzései felnőttnek és gyereknek egyaránt remek szórakozást jelenthetnek...


Pár érdekes kiadás

Itt azért látszik, mennyi mindenről nem írtunk még. Vannak még tartozásaink bőven, majd igyekszünk csökkenteni őket. Például a Középföldét körbeszaglászó szakirodalom köteteiről sem született itt poszt, pedig a gyűjteményünk evidens részei. Akárcsak a számos filmes kiadvány, meg például az a kétdossziényi kuriózum, ahova Timi kigyűjtötte a sajtóból a filmes beharangozókat és kritikákat. Ugyanígy a professzor szorosan vett szakmai munkásságának, az egyetemi tevékenységének is csak a magyarul elérhető tükreit ismerjük, de ezekről legalább írtunk
:


...Tolkien legfontosabb közlendője nekem e könyvvel: tudnom kell, hogy az a csodálatosan összetett, élő, változó ajándék, amelyet most is koptatok (s ettől el mégse kopik…), az anyanyelv milyen történeteket, és hogyan mesélt szívesen a múlt még-elérhető távolában. Mert a legtöbbet a nyelvről az elmesélt történetek otthonos tartalmain túl az önkéntelen összehasonlítással tudom meg: a hogyan fűződő szó meséli el, hogyan fűzzem eztán még érzékletesebbre én magam...

...Hiszen valójában Beowulf története vereség-történet. Az ember-lét vidékének keresztényi, „siralomvölgy-felfogása” fogadtatta be könnyen az egyházi szövegek mellé, a kolostorok könyvtáraiba – s e vereség-történeti mivolt a legfontosabb közös vonás Tolkien saját-világaival; valamely értékrend megőrzésének és fenntartásának szándéka szenved itt is vereséget, akárcsak a tündék történeteiben, az Óidőkben, Középfölde mitikus múltjában. Mert a legfontosabb fénycsóva, ami a saját mesére vetül, ez a vereségre ítéltség – csak amíg a Beowulfban a frissen rákerült keresztény nézőpont alatt az ember isteneivel vállvetve való kiállása a „minden megfogalmazást befaló sötétség ellen”, a hiábavaló és ettől hősi bátorság a kulcsmomentum; a saját mesében mindez a változatlanság örök, tiszta értékei megőrzésének kudarca: a változásnak kitett létbe kényszerült, kényszerű veszteségeit számláló öröklét köré csomósodik...

...ahogy Tolkien tündenyelvei közül a nemesebbet, a quenyát a finn nyelv belső zenéje, hangzásvilága és szerkezete ihlette, úgy a megátkozott, ifjú Túrin sorsa alakulásának előképe a Kalevala egyik antihőse, Kullervo sorsának alakulása. A tanulóévek egy hallatlanul fontos pillanatában, még a háború embert próbáló évei előtt az ifjú oxfordi diák kezébe került a Kalevala, W. F. Kirby 1907-es angol fordításában. Ahogy Verlyn Flieger, a kötet szerkesztője írja előszavában: …nagyon is hihetőnek látszik, hogy az, hogy a Kalevalát a finnek „Finnország mitológiájának” tekintették, legalább akkora hatást tett az ifjú Tolkienre, mint maga az eposz, és nagymértékben erősítette azt az ambícióját, hogy ő alkossa meg az „angol mitológiát”...


"a nagy Szem is mindig figyel..."

A végére maradt a mindenmás, pedig amúgy ezekben az írásokban számunkra nagyon fontos meglátások laknak a professzor világáról, a mítosz, meg a rajongás természetéről – általában személyesebben megragadva, mint ahogy a rajongásunk konkrét tárgyait tapogattuk össze. Szeressétek őket:

...Most a ráció bűvöletében élnek, a megfelelő gondolati szervezettségben és a vele járó szkepszisben az igen kevesek – és a többi? Hát ez az. Az egész gondolatmenet alján ez az „ez az” lakik. Hiszen mindenki bír egyfajta világképpel, minden ember, aki képes a név mellé a melléknevet és az igét odailleszteni (még ha így nem is tudja megfogalmazni, mit csinál…); aki túllép a dolgok puszta megnevezésén és eljut a folyamatok (s ezáltal a lehetőségek) leírásáig. Aki így „alteremt” Tolkien professzor szavával élve, az valamilyen rendszerben teszi, legyen is bármilyen egyszerű ez a rendszer...

...Időről időre vannak ezek a „melyik a kedvenc első, utolsó, sorsfordító, fejezetzáró, akármilyen mondatod?” kérdések, amiket fel szoktak tenni olvasóknak. Mind fel tudunk sorolni egy halom emlékezetes mondatot, és biztos kívülről tudjuk a számunkra legkedvesebb/legmaradandóbb/legizgalmasabb/legnagyobb csalódást keltő kezdő- illetve zárómondatot. Hogy hogy jön ez ide? Nézzetek csak rá a címre. „Hát, hazaértem” – mondja Samu A Gyűrűk Ura végén, pontot téve ezzel felfoghatatlan kalandja végére, melynek kezdetei nagyon-nagyon messzi nyúlnak. Nekem Középfölde ez a hazaérkezés...

...A lakásrendezgetés egyik legfontosabb hozadéka, hogy végre-valahára méltó helyet kapott és egyben megcsodálható a Gyűjtemény. Aki velünk volt már a blog előző lakhelyén is, nyilván tisztában van vele, miről beszélek - ott egy fokkal direktebben adtuk a világ tudtára „rajongásunk tárgyát”. A mai napomat bearanyozta, hogy ez a kupac végre egyben, és végre így, méltó helyen egyben... (megjegyzem, azóta gyarapodott, a bejegyzést kísérő képek tanúsága szerint – de nagyon szeretem ezt a pillanatképet 2013-ból).

...Ám, hogy mennyire túlnőtt már az MTT a „rajongói klub” jellegen, azt jól mutatja az általuk megrendezett szemináriumok, vitaestek, oktatási- és ismeretterjesztési céllal tartott előadások sora – a társaság elismert tagja a nemzeteken átívelő közösségi hálózatnak, amely önkéntes alapon ápolja a Tolkien-i hagyományt. A hétköznapi olvasó számára tán a legjelentősebb – de mindenképpen a leglátványosabb –  eredményük, hogy az elmúlt évek magyar Tolkien-kiadásaihoz és A Gyűrűk Ura filmek magyar feliratozásához és szinkronjához lektorként, esetenként fordítóként járultak hozzá...

...Az előcsarnokba lépve szembetaláltuk magunkat a lehetőségek bőségével egyből. Beöltözött rajongók, tündék, törpök, hobbitok, elszabadult orkok és egy bunkóját maga után ráncigáló troll – s bárki kiválaszthatta a kedvenc karakterét egy közös fotó erejéig. Elcsíptünk egy nótát (aki ismeri: a fürdő-dal A Gyűrűk Urából), a Tolkien Kórus előadásában, miközben a Vásár pultjánál gusztáltuk a lehetséges vásárfiát – ékszertől a könyvekig, Középfölde térképeinek magyar kiadásától a társaság folyóiratának számaiig, pólótól a kulcstartóig sok minden élesztett birtoklási vágyat. Az előcsarnok igazi attrakciója számomra mégis a makett-kiállítás lett – Zsikla Gergely csodálatosan aprólékos terepasztalai a filmek kedves helyszíneit jelenítették meg...


Indul a küszöbről az út... és mi még mindig járunk rajta.
Köszönöm, ha elkísértél idáig, olvasó!

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...