P. C. Cast + Kristin Cast: Elárulva

Amikor először a fülembe jutott, hogy nálunk is megjelenik Az éjszaka háza sorozat, különösebben nem izgatott fel a dolog. Gondolom, nem árulok el nagy újdonságot azzal, hogy az eddig megjelent vámpíros sikersorozatok nem nagyon vettek le a lábamról. Még egy vámpíros tinisorozat a sok közé, hurrá. Persze ez is iszonyú népszerű, hatalmas rajongótáborral és mindenféle sikerlistán ott van. Mindez hidegen hagyott. Egyszer-kétszer kézbe vettem, megcsodáltam az igazán szépre sikerült csomagolását (tényleg nagyon szép lett, mind a borító, mind a belső kép), majd el is felejtettem volna, ha nem jön a lehetőség, hogy megkaphatom a második részt.

Először gondolkodtam, hogy el kéne olvasni az elsőt is, mégiscsak sorozat, legyünk már maximalisták, de nem tudtam megszerezni, és végül úgy döntöttem, hogy azért ez mégiscsak egy tinisorozat, csak nem olyan bonyolult már, hogy ne értsem meg az előzmények ismerete nélkül, ráadásul Harry Potterből és társaiból ítélve úgy gondoltam, úgyis el lesz mesélve az első rész sztorija a második kötetben is. Így is lett.

Zoey Redbirdöt, a teljesen átlagos amerikai tinilányt egy szép napon „megjelölik”, azaz vámpírnövendék lesz belőle, és be kell költöznie az Éjszaka Háza nevezetű bentlakásos iskolába, ahol éjszaka tanítanak, megismerkedik a vámpírtársadalommal, új barátokra lel, és már első ott töltött heteiben belebonyolódik némi veszélyes kalamajkába egy hataloméhes vámpírnövendékkel, melynek során kiderül, hogy ő egy különleges képességekkel bíró vámpírjelölt, aki kapcsolatot tud teremteni az elemekkel, és pikk-pakk ő lesz az iskola elit klubjának, a Sötétség Lányainak vezetője.

A második kötetben folytatódnak a megpróbáltatások. Zoey még mindig csak néhány hónapja van az iskolában, de egyre több barátra és egyre több ellenségre is szert tett, képességei egyre híresebbek, már mindenki úgy tekint rá, mint a leendő legnagyobb főpapnőre. Mentorra is szert tesz, az iskola vezetője, a vámpír főpapnő Neferet személyében. Aztán egy napon eltűnik két fiatal srác az emberek világából, közben furcsa, még a vámpírvilágtól is idegen élőhalottszerű lények jelennek meg az iskola területén, és Zoey-ra vár a feladat, hogy kiderítse, kik ők, mit akarnak, ki irányítja őket, és hogyan menthetné meg barátait. Nem olyan nehéz rájönni, ki az, aki elárulta Zoey-t és a többi vámpírt, ki az, aki a szálakat mozgatja, ám a miértekre majd csak a folytatások adnak választ.

Az az igazság, hogy nagyon kellemesen csalódtam. Azt hittem, gagyibb lesz, de egy egészen szórakoztató, jól összerakott kis mesét olvashattam. Az éjszaka háza világa kidolgozottságban ugyan hagy némi kívánnivalót maga után, de ezt jól ellensúlyozza azzal, hogy nem igazán szakítja el hőseit az emberek világától, Zoey-ék kicsit itt is, ott is élnek, a többezer éves vámpírmitológia jól megfér a tévékkel az iskolában, miközben tradicionális szertartásokon idézik meg az elemeket, a hallgatók filmeket néznek, interneteznek, kólát isznak és kiugranak a városba vásárolni. És a lelkük mélyén megmaradtak kicsit idióta amcsi tiniknek. Csúnyán beszélnek, szívatják egymást, szerelmesek fűbe-fába (Zoey egyből három pasi között őrlődik).

Nagyon érezhető volt, hogy ez egy összefüggő sorozat egyik kötete, sok olyan utalás van, amire gondolom, majd később kapunk választ. Kicsit irritáló, hogy itt is, akárcsak a többi tinisorozatban, a főhős olyan nagyon különleges képességekkel bír, annyira nagyon nagy vámpír/főpapnő/varázsló etc. lesz belőle, és az, hogy a politikai korrektség jegyében itt Zoey barátai is kaptak egy-egy különleges képességet, csak rontott az összképen. Olyan jó lenne, ha végre valaki tökátlagos vámpírjelöltekről, varázslótanoncokról, akármikről írna, nem mindig csak kis kiválasztottakról. Persze akkor meg min izgulnánk?

Jól szórakoztam, tetszett a stílusa, tetszett, ahogy vegyítette a mitológiát a hétköznapokkal, és még az is, hogy olyan igazi amerikai történetet hozott össze. Nem mondom, hogy óriási rajongója lettem, de jó kis könyv volt, és szívesen olvasnám a folytatást!

Sophie Kinsella: Kétbalkezes istennő

Sophie Kinsella könyve a nyári „olvassunk könnyed, gondolkodást nem igénylő chick-lit-et” rohamom mélypontja volt. Könnyed, az biztos, gondolkodni még véletlenül sem szabad rajta, mert az ember rögtön rájön, mekkora marhaságot olvas, viszont szórakoztat, és gyorsan elmegy vele az idő. Igazából ötven fokban tökéletes úti olvasmány, csak utólag fanyalgok, hogy mennyi jobb könyvre is fordíthattam volna az időmet…

Könyvünk hőse, Samantha Sweeting egy iszonyat okos, nagyon szorgalmas és nagyon menő ügyvéd, aki kemény munkával már majdnem felküzdötte magát a csúcsra, és épp a küszöbén áll annak, hogy teljes jogú társnak nevezzék ki London egyik legmenőbb ügyvédi irodájába. Aztán persze beüt a ménkű. Sam elkövet egy ostoba, kezdőket is megszégyenítő hibát, minek köszönhetően az ügyfele ötven millió fontot veszít. Ahelyett, hogy szembenézne főnökeivel, sikermániás anyja szemrehányásaival, és karrierje előrelátható csődjével, szó szerint sokkot kap, és elmenekül. Ami jelen esetben nem csak egy szófordulat, tényleg elmenekül, kimegy a pályaudvarra, felszáll az első vonatra, leszáll ki tudja hol, vidéken, és bekopog az első házba útbaigazításért. Ahol is az új házvezetőnőnek nézik, és pikk-pakk fel is veszik.

Másnap a Cambridge-diplomás, óránként ötszáz fontot kereső ügyvédnő arra ébred, hogy egy ostoba újgazdag amerikai házaspár házvezetőnője, miközben azt sem tudja, hogy kell begyújtani a sütőt, nem is beszélve a mosógép beindításáról, a vasalásról, takarításról, főzésről. Mivel haza nem mehet, makacsságból marad, hiszen ahhoz képest, hogy az ember milliókkal zsonglőrködik, csak nem lehet olyan nehéz háztartást vezetni? Szerencsére megismerkedik a veszettül szexi kertésszel, aki felajánlja, hogy beveti tüneményes háziasszony mamáját, hogy tanítsa meg Samet erre-arra, és mire a lány konyhatündérré válik, ráérez a vidéki élet ízére, az egyszerűség, természetesség bájára, az emberi kapcsolatokra, rájön, hogy elvesztegette a fiatalságát, amíg az irodában robotolt, és feltett szándéka újdonsült kedvesével új életet kezdeni. Mígnem rájön, hogy rendesen átverték, elindul hát a hajsza, hogy bebizonyítsa igazát, visszanyerje karrierjét, és leleplezze a csúnya gonosz csalókat. De vajon fel tudja-e áldozni az új életét, hogy visszatérjen a napi robotba?

Romantikus lányregényt olvasunk, úgyhogy a vége egy percig sem kérdéses. Bazi nagy kliségyűjtemény a könyv, van itt karrierista lány, aki csak addigi életéből kiszakadva fedezi fel az élet igazi ízeit, szívdöglesztő kertész, akinek kemény külseje mögött érző szív és okos fej lakik, síkidióta, de szerethető újgazdagok, kedves vidéki figurák, és kiállhatatlan médiacápák. És persze vaskos tanulság, miszerint az igazi élet nem az, amikor hajnaltól éjfélig gürizel, még a kedveseddel való együttlétet is hatperces etapokra osztod be, mint egy megbeszélést, és az anyád meg a bátyád csak telefonon köszönt fel a születésnapodon, hanem az, amikor egy vidéki sörözőben ülsz olyan emberekkel, akik szeretnek, törődnek veled, és hagyod, hogy csak úgy teljen az idő.

Tudnék még csomó rosszat írni róla, tényleg kliségyűjtemény, semmi hiteles nincs benne, nincs túl jól megírva, a párbeszédek döcögősek, a vége pedig a rengeteg ide-oda csavarral elég irritáló volt, mindezek ellenére szórakoztatott. Egy ilyen könyvnek nyilván nem ül neki az ember nagy elvárásokkal, amit vártam tőle, azt pedig megkaptam. A kiadás minősége mellett viszont nem tudok szó nélkül elmenni. A magyar kiadás borítója túlzás nélkül az egyik legborzasztóbb, amit mostanában láttam, az oldalankénti két-három helyesírási vagy gépelési hiba pedig megengedhetetlen lenne. Ejnye! 

Kiadó: Kelly

Korábbi kommentek: