Meglehetősen stabilan és
ugyanakkor bizonytalanul emlékszem az első alkalomra, amikor rácsodálkozhattam
Roger Zelazny műveltségeket könnyedén hajlító írásművészetére – a körülmények
az idő homályába vesztek, de a hatás fémes íze most is itt van a számban. Nem
emlékszem, hogyan került a kezembe anno a Galaktika 62. száma – hogy
könyvtárosként markoltam fel azzal az ominózus köteggel együtt, vagy az egyik
„lakó-állomáshely” kamrájában hagyta egyéb kincseivel együtt az előző albérlő,
vagy ezt épp megvettem az újságosnál; no, erre nem emlékszem… rendszeres, de
igen rendetlen olvasója voltam a magazinnak akkoriban, lévén alapjában
rendetlen ember. Viszont arra maradéktalanul emlékszem, mennyire szíven ütött a
’85/2. számban található Zelazny novella: A
Mars rózsája, pedig elsőre nem is értettem igazán.
A novella főszereplője, a költő
sajátságos döntése ütött szíven, hogy egy önmagát halálra ítélő kultúrának a Prédikátor könyvét olvassa fel, mintegy
a tovább-létezést propagálandó. Felette
nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor, felette nagy hiábavalóság! Minden
hiábavalóság! Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, amelyen
munkálkodék…szól Károli archaikus fordításában a Biblia egyik legkeserűbb
felütésű könyve. Lassan, sokadik olvasásra értettem meg, hogy a nyertes,
expanzív kultúra legmélyebb tükörbenézését miként értékelheti a vesztes a
létezés melletti érvként. S félek, ha most elővenném azt a Galaktika-számot,
még mindig az a régi érzés fogna el: hogy elbűvöl, de színről színre még mindig
nem látok a történet mélyére. Tűzoszlopként emelkedett ki abból a számból ez a
szöveg, pedig ott figyelt mellette két szellemes Herbert W. Franke, Brian
Aldiss Álom és kész című írása az
imagéppel, meg a strandlakó halhatatlan hobókkal; egy összefoglaló a japán SF
világáról – ami után le kellett vadásznom A
sárkány halála két kötetét. Sokszor gondolom úgy, hogy az volt a hazai
sci-fi fénykor – de lehet, hogy csak akkor voltam fiatal.
Úgyhogy A Fény Ura megjelenése nekem valódi csemegeszámba mehetett volna;
valamiképp elkerült mégis ez a könyv – vagy én kerültem el, valamiféle tudat
alatti okból. Olykor vagyok így: egyfajta sznob gyávaságból tartóztatok meg
magamtól éltető hatásokat, nem kockáztatva úgymond az első ízlelés velőt rázó
sokkját elhomályosító továbbkóstolgatást. Így vagy úgy, csak most került sorra
ez a hindu mitológiába oltott gyarmatos sci-fi, a vallásfilozófiai szószon
puhára párolt, saját tömör szöveg-szerkezetén úgymond „fedő nélkül” tovább pirított,
társadalmi mondanivaló mártásával nyakon öntött kalandregény-főzet. Próbálok a
lehető legszórakoztatóbban mellébeszélni, mert először ajánlani szeretném
azoknak, akik nem ismerik – és nekik vétek lenne bármit is feltárni a sokrétű,
fordulatokkal alaposan telipakolt cselekményből.
Már nem érdekes. A hal bekapta a horgot. Már jön is: ki a nirvánából,
be a lótuszba… Olvasási érzetre a könyv vastagabbnak tűnik – és ezt nem úgy
éri el, hogy szöveg-érzetre tömény. Jól gördülő, könnyed leírások és humorral
átitatott párbeszédek váltogatják egymást - csakhogy Zelazny mondatai javarészt
iszonyúan sokrétűek, minél több kultúrát szívott magába valaki, annál több réteg
tárul fel belőlük. És nemcsak a kultúrák mélységei, hiszen olykor a humort is
ezekbe a rétegekbe rejti. Alig odaillő jelzők, komplett – s jobbára profán – „ige”megidézések
(mint ez az idézet fentebb), nevek és halmozásuk lehet szíven ütő mélység,
humorforrás, olykor mind a kettő.
Mégsem tömény – a rétegek egy
részének ismeretében (az a gyanúm: akár nélkülük is) bőven élvezhető a könyv. Ráadásul
mindezt kifinomult irodalmiságot alpári momentumokkal jól keverő, de alapjában
közérthető nyelvezettel építi fel az író. Ezért is merem ajánlani bárkinek.
Majd szétveti az elméd a beszívott számtalan kultúra, virtuóz módon szörfözöl
köztük? Olvass Zelaznyt! Szétesztétizálod a Micimackót is? Olvass Zelaznyt!
Soha nem jutottál tovább a Csillagok Háborúja gondolati mélységeinél? Olvass
Zelaznyt! És főleg: azt hiszed, a sci-fi egyfajta önkielégítő fantáziabetegség?
Olvass Zelaznyt és szobád homályában titokban szégyelld össze magad. Tudjátok
mit? Olvassatok Zelaznyt. Legfeljebb többé nem hisztek nekem.
Eddig az ajánló. S innentől
gátlástalanul ugrok fejest a könyvbe, úgyhogy a továbbiakban azokhoz szólnék,
akik már olvasták.
