Philippa Gregory: A szűz királynő szeretője

Bárhogy is próbálom elnyomni, leplezni, krimikkel meg fantasy-vel elaltatni, van egy nagyon-nagyon lányos énem, aki nem hagyja magát eltántorítani a romantikus könyvektől. Néha egyszerűen muszáj kézbe venni ilyeneket is. Színes-szagos, kosztümös, nagy szerelmekkel és nagy drámákkal teli, kissé hatásvadász, ámde nagyon szerethető történeteket. Így jártam A szűz királynő szeretőjével is. Annak ellenére, hogy sem A Boleyn-örökség, sem A királynő bolondja nem tetszett annyira, mint a sorozatnyitó A másik Boleyn-lány, mikor megláttam a könyvtárban a frissen megjelent negyedik részt, nem tudtam ellenállni neki. Egyrészt, mert ezek a könyvek egyszerűen gyönyörűek (ki mondta, hogy nem számít a külcsín?), másrészt, mert végre-valahára Erzsébet a főszereplő!

Mária királynő halála után Erzsébet sok évnyi trónviszályt követően végre elfoglalhatja apja trónját, ami az ország egyik felének áldás, a másiknak átok, egyfelől az inkvizíció végét jelenti, másfelől egy újabb erőszakos rezsim megtorlásait, a főurak már a trónra lépés előtt szövik újabb összeesküvéseiket, az emberek pedig vagy imádják, vagy engesztelhetetlenül gyűlölik Boleyn Anna lányát, az összeesküvéssel, boszorkánysággal, erkölcstelenséggel is megvádolt fiatal királynőt. Aki legjobban örül Erzsébet hatalomra kerülésének, az régi titkos szerelme, híve, bűntársa az összeesküvésekben, Robert Dudley, aki pedig tán legkevésbé, az Dudley elhanyagolt felesége, Amy Robsart, aki tudja, jó eséllyel elveszti férjét, ha Erzsébet udvarába kerül. Az ő szerelmi háromszögükről szól a történet, a háttérben pedig kibontakozik egy fiatal lány lassú, buktatókkal és csalódásokkal teli királynővé érése.

Robert Dudley egészen fiatal kora óta szerelmes Erzsébetbe, ám szerelmes rajta kívül még valamibe: a hatalomba. Apját összeesküvés miatt végezték ki, családját tönkretették, minden vágya hát, hogy visszaszerezze régi dicsőségüket, és a legnagyobb angol főúri családdá tegye a Dudley-famíliát. A legmagasabbra tör, és persze nagyot zuhan. Nem elégszik meg a királynő szerelmével, a szerető státusszal, ő egyenesen király akar lenni, azonban ezt csak úgy érheti el, ha megszabadul feleségétől. A hűséges, egyszerű, jelentéktelen Amy, aki minden bukás ellenére kitartott férje mellett, menedéket nyújtott, dolgozott érte, csak veszthet a ragyogó királynővel szemben. Ám hiába tűnik gyenge, irányítható, egyszerű kis nőnek, egyvalamiben hajthatatlan, és semmi, még a királynő hatalma sem veheti rá, hogy beleegyezzen a válásba. Dudley igyekszik hát ellehetetleníteni feleségét, aki belebetegszik a bánatba, ám még ez sem elég, és férje bármeddig elmenne, hogy megszabaduljon tőle.

Azonban Erzsébet udvarában sokan vannak, akik bármit megtennének, hogy megszabaduljanak Dudley-tól. A királynő, aki huszonöt éves fiatal nőként lépett trónra, akit minden oldalról hataloméhes hiénák vesznek körül, aki a tapasztalt főurak politikai intrikái közepette kell lavírozzon, hogy megőrizze trónját, rá kell jöjjön, hogy akit legjobban szeret, az jelenti a legnagyobb veszélyt rá nézve. Szerelmes, mint egy csitri, majd’ belehal, ha le kell mondania Dudley-ról, de ha választania kell a trón és a szerelme között, akkor nem kérdés, hogy mit választ.

Azt hiszem, Philippa Gregory a legjobban a nagyívű szerelmi történetek írásához ért. Itt visszatért A másik Boleyn-lány alapfellállása: egy férfi, két vetélkedő nő, és a nagy tét, ami nem csak szerelem, hanem hatalom, nagyon nagy hatalom is. Hihetetlenül jól csűri-csavarja a szálakat a háttérben, jól ért az udvari intrikákhoz, mindennapi kis cselszövésekhez, korfestésben, hangulatkeltésben mindig nagyon jó, de az igazi terepe mégis csak a szerelmi csatározások. Talán ezért tetszett ez a rész jobban, mint az előző két folytatás. Ez áll legközelebb A másik Boleyn-lány hangulatához és színvonalához. Vagy csak nagyon elfogult vagyok Erzsébettel, de lehet, hogy az írónő is az, mert Boleyn Anna óta nem írt ilyen erőteljes, jól megrajzolt, igazi „hősnőt”, mint itt.

Philippa Gregory: A királynő bolondja

Úgy tűnik, a Tudor-kori Anglia kimeríthetetlen kincseskamrát jelent a romantikus történelmi regények íróinak, köztük Phillipa Gregory-nak. Miután A másik Boleyn lányban és A Boleyn örökségben kivégezte VIII. Henrik hat feleségénak történetét, A királynő bolondja című könyvében Henrik örököseivel folytatja. A rettegett király halála után Jane Seymour fia, a gyenge egészségű, még gyermek Edward követi atyját a trónon, akinek uralkodását beárnyékolja a két nővére körül szövődő összeesküvések sora. Az ő udvarába érkezik a fiatal zsidó lány, Hanna Verde, akinek jövőbe látó képességét véletlenül fedezi fel a birodalom legfontosabb emberének fia, Robert Dudley, és akinek innentől kezdve esélye sincs kivonni magát az udvari intrikák alól.

Hanna és apja, a könyvárus súlyos titkot őriznek. Menekülő zsidók ők, akik fél Európát átutazták, hogy a protestáns Angliában menedéket találjanak, és titokban gyakorolhassák hitüket. Hanna, akit időnként látomások kínoznak, fiúnak öltözött szent bolondként kerül a király udvarába, ahonnan aztán, a király állapotának rosszabbra fordultával Mária hercegnőhöz küldik kémkedni. Mária kitaszítottként él, csekély udvartartással és csekély jövedelemmel, de büszkén, hűen hitéhez és anyja, Aragóniai Katalin örökségéhez. Hannát elbűvöli a már nem fiatal, ám lenyűgöző egyéniségű hercegnő, szinte anyjaként szereti. Öccse halála után Mária a trón jogos várományosa, ám a főurak úton-útfélen szőtt összeesküvései folytán csak kitérőkkel és komoly harcok árán jut hozzá jogos örökségéhez. Örökségéhez, melyet már uralkodása első napjától beárnyékolnak a húga, Erzsébet körül szerveződő összeesküvések.

Erzsébet, Henrik és Boleyn Anna lánya mindenben ellentéte Máriának. Fiatal, gyönyörű és gátlástalan, semmilyen eszköztől nem riad vissza annak érdekében, hogy megszerezze apja trónját. Tán nem tudatosan, de Máriához hasonlóan ő is az anyja által kitaposott ösvényt követi. Akárcsak Boleyn Anna, mindent kockára tesz, mindent feláldoz és semmit sem tisztel azért, hogy hatalomra tegyen szert. Akárcsak anyját, őt is imádják, istenítik, vagy gyűlölik és cafkának tartják. Ellentmondásos személyiség, erkölcstelen, hataloméhes, ugyanakkor okos, művelt, és nyitott a tudományra.

Mária Erzsébethez küldi kémkedni Hannát, ugyanúgy, ahogy korábban hozzá küldték. Hanna, aki anyjaként szereti Mária királynőt, Erzsébetet nőként csodálja. A két versengő nővér közt őrlődő fiatal lány nagyon jól szimbolizálja, milyen lehetett Anglia akkoriban, amikor Henrik két lánya versengett a trónért. Hanna mindkettőjüket szereti, mindkettőt csodálja, ám mindkettőnek látja a hibáit, és azzal is tisztában van, hogy mindketten gondolkodás nélkül feláldoznák őt céljaik érdekében. Sajnos az volt az érzésem olvasás közben, hogy Hanna Verde szerepe valóban nem több, mint hogy illusztrálja, miként vívódott Anglia két nővér között. Noha ő a könyv főszereplője, sokkal súlytalanabb, mint a körülötte felsorakozó mellékszereplők sokasága, és őszintén szólva, cseppet sem sikerült felkelteni az érdeklődésem Hanna sorsa iránt. Pedig lehetett volna belőle érdekes történetet kerekíteni, a középkori zsidók élete az inkvizíciótól terhes évszázadokban, egy kislány menekülése, aki anyja korai máglyahalála után fiúnak öltözve menekül apjával, egy fiatal, öntudatos nő története, aki felrúgja érdekházasságát, hogy aztán elveszítve férjét, szeressen bele, mind olyan történetszálak, amik érdekesek is lehetnének, itt mégsem azok.

Mondhatnám, hogy a két óriás között Hanna igencsak eltörpül. Nem sikerült megszerettetnie velem az írónőnek, és épp ezért nem érdekelt az élete. Sokkal érdekesebb volt, hogyan vált a jóságos, kedves, körülrajongott Mária hercegnőből Véres Mária, hogyan jutott el ez a nő addig, hogy szeretett országára szabadítsa az inkvizíciót, hogyan lelt szerelemre, és veszítette el azt, épp Erzsébet szorgos közreműködésével. Újra megelevenedett ellőttem Aragóniai Katalin és Boleyn Anna párharca Henrikért, csakhogy itt a két nővér között már nem egy férfi szerelme volt a tét, hanem egy egész ország, és ezrek élete. A két nővér közül Erzsébet áll közelebb hozzám, sajnos már Boleyn Annának is nagy rajongója voltam. Kár lenne tagadni, hogy az egész történetfolyamban ők ketten a legérdekesebb személyiségek, igazából sajnálom, hogy Philippa Gregory nem Erzsébetet állította könyve középpontjába. Úgy jóval érdekesebb lehetett volna, így viszont csak egy súlytalan folytatás az amúgy szerintem remek A másik Boleyn lányhoz. 

Kiadó: Palatinus

 

Philippa Gregory: A Boleyn örökség

Ha nem tudnám, hogy VIII. Henrik tényleg elfogyasztotta azt a hat feleséget, azt mondanám, milyen ócska szappanoperát írt már ez a csaj. A másik Boleyn lány vetélkedő nővérei, a számtalan Henrik ágyába mászó udvarhölgy, válás, boszorkányperek után írni még egy könyvet a király ágyába mászó udvarhölgyekről, válásról, boszorkányperekről rókabőr kategória. Lenne, ha nem tudnánk, hogy mindez, ha nem is pont ilyen formában, de megtörtént. Boleyn Anna utóda, Jane Seymour gyermekágyi lázban halt meg, miután megszülte a király egyetlen fiát, őt követte Cleves-i Anna és Howard Katalin párharca a király kegyeiért. Az ő történetüket meséli el a könyv.

A másik Boleyn lány kellemes meglepetést okozott azzal, hogy a várakozásaimmal ellentétben nem csak egy romantikus regény volt, a szerelmi csatározások mellett nagy szerepet kaptak benne az udvari intrikák, politikai sakkjátszmák, az udvaroncok mindennapjai. A folytatás ehhez képest picit csalódás. A hangvétele egész más, sokkal lektűrösebb, valamint a három különböző elbeszélőnek köszönhetően az egész szétesőbb. Itt is központi szerepet kap a főúri családok vetélkedése a hatalomért, főleg a Howard család fejének, az Annát vérpadra küldő nagybácsinak az aljas kis játszmái, aki újabb unokahúgát tálalja fel tálcán a királynak. Ami nem tetszett, hogy itt valahogy minden sokkal direktebb, minden ki van mondva, ami az előzőben csak sejtetve volt. Itt már nyíltan a szemünkbe mondják, hogy ezek a lányok csak tenyészkancának kellenek, hogy örököst biztosítsanak, és ezzel erősítsék a család pozícióját.

Egyébként végig volt egy olyan furcsa érzésem, hogy a hangnem és a stílus színvonalesése valahogy kifejezi a női szereplők jellemét is. Mert azt be kell vallani, hogy a regény három elbeszélője közül egyik sem, sem Cleves-i Anna, sem Howard Kitti, sem az előző részből itt maradt Jane Boleyn meg sem közelíti az előző regény főszereplőit, Boleyn Annát, Mary-t vagy Aragónia Katalint. Nincs közöttük egy igazi nagyformátumú egyéniség sem, aki úgy eluralná a regény minden oldalát, mint Anna az előzőben.

Cleves-i Anna egy naiv, ártatlan, ám erős nő, aki a zsarnoki bátyja uralma alól menekülne egy politikai alkuk révén létrehozott házasságba, de szerencséjére vagy balszerencséjére, nem nyeri el a király tetszését, ezért néhány hónap után Henrik elválik tőle. A többi feleséghez képest olcsón megússza, kap egy birtokot, és Angliában élhet egyedül, független nőként ami akkoriban nagy szó. Sorsa engem Mary-ére emlékeztet, hiszen végül neki is sikerül kiszabadulnia a királyi udvarból, és önálló életet élni.

Howard Katalin tizennégy évesen, igazi ostoba kis libaként kerül a királyné udvartartásába, ahol az ekkor már teljesen őrült, ötven éves, kéjenc Henrik teljesen belehabarodik. Félreállítja feleségét, hogy elvehesssen egy totálisan nem királynénak való, üresfejű kislányt. Kitti az egészből semmit nem ért, csak azt látja, hogy a király bolondul a testéért, ajándékokkal halmozza el, mindent megkap, ami valaha olyannyira csodált unokanővéréé, Boleyn Annáé volt. Csak néha gondolkodik el Anna sorsán, de úgy hiszi, fiatalsága és nagybátyja szeretete majd megvédi a királytól. Azé a nagybácsié, aki Annát is vérpadra küldte. A legszomorúbb tán épp Howard Kitti sorsa, mert míg Boleyn Anna egy okos, intelligens nő volt, aki magának harcolta ki a pozícióját, és csak magának köszönhette végzetét is, Kitti egy ostoba kis fruska, semmin sem jár az esze, csak magakelletésen, és haszonleső nagybátyja tényleg mint egy darab húst viszi a király elé. Aztán, amikor a tizenhat éves királyné cseppet sem elítélhető módon visszataszító, vén férje helyett egy fiatal apród karjaiban keresi a boldogságot, gondolkodás nélkül kivégezteti.

A regény harmadik főszereplője Jane Boleyn, aki az első rész végén férje, George és Anna ellen vallott a házasságtörést vizsgáló perben, és ezzel mindkettőjüket halálra ítélte. Jane, az őrült, betegesen féltékeny feleség soha nem szabadul Anna és George emlékétől, kísértik minden percben, miközben az épp aktuális királynét szolgálja. Persze a Howard nagybácsi parancsára, akinek mindig jól jön egy lojális udvarhölgy, aki bárkire képes terhelő vallomást tenni, amíg saját céljait szolgálja. Cleves-i Anna ellen is terhelő vallomást tesz, és bátorítja Kitti házasságtörését, amivel aláírja a királyné halálos ítéletét. Igazi alattomos kígyó, akit utolsó percéig nem éltet más, csak a Boleyn Anna iránti féltékenység. Végül aztán őt is eléri a Boleynek végzete.

A könyv folytatásmivolta egyébként leginkább abban látszik, hogy minden egyes sorát áthatja Boleyn Anna emléke. Ő a kiindulópont, mindig. Mindenki rá akar hasonlítani, vagy tőle akar különbözni, az ő emléke határozza meg a nők sorsát Henrik mellett. Tényleg nincs a történetben még egy olyan egyéniség, mint Anna, és ha hihetünk a történelemnek, tán nem volt Henrik mellett sem. A könyv címe lehetne akár Boleyn Anna öröksége is. Mindent összevetve tetszett. Ha nem is olyan jó, mint az első, egy érdekes, izgalmas romantikus történelmi regény, egy érdekes, izgalmas korról.

Korábbi kommentek:

A másik Boleyn lány

Töredelmesen bevallom, egyszerűen odavagyok a romantikus történelmi drámákért. Szerelem, cselszövés, szép kosztümök, fess lovagok, és máris meg vagyok véve. Azért próbálok kigyógyulni ebből a szenvedélyből, és igyekszem megválogatni, mit olvasok el vagy nézek meg. Boleyn Annáról és az ő sanyarú sorsáról annyi gagyibbnál gagyibb könyvet írtak már, hogy eddig tudatosan elzárkóztam előlük. A másik Boleyn lány épp azért keltette fel az érdeklődésemet, mert nem őt, hanem nővérét, Mary-t állította a középpontba.

A történet VIII. Henrik fényűző udvarában játszódik, ahol mindenki a király kegyeit lesi, az ő szeszélyeit szolgálja ki, őt ugrálja körül előrejutása érdekében. A király pedig mindent és mindenkit kihasznál, felhasznál, aztán kegyetlenül eldob. Mikor megakad a szeme a tizenévesen már fiatal asszony Mary-n, a lányt hataloméhes családja gondolkodás nélkül a király ágyába tereli. Mary naiv, egyszerű lány, beleszeret a királyba, és azt hiszi, a király is szereti őt. Mikor Mary a második gyermekével várandós, és a király figyelme elfordul tőle, a család nővérét és örök riválisát, Annát utasítja, hogy keltse fel a király figyelmét, és szórakoztassa, míg húga meg nem szüli gyermekét. Anna vonzerejét és éles eszét felhasználva a saját javára fordítja a helyzetet, magába bolondítja a királyt, és eléri, hogy a király szakítva a római katolikus egyházzal, elváljon feleségétől, és elvegye őt. Anna törtetésében mindenkin átgázol, méltó párja Henriknek, de túl magasra tör, ahonnan hatalmasat lehet zuhanni. A nép gyűlöli, szajhának tartják, és boszorkánynak, amiért vallásháborúba taszította az országot. Lánya, Erzsébet születése után nem tud több gyermeket kihordani, sorozatos vetélései, végül egy torzszülött gyermek születése után Henrik boszorkányság és hűtlenség vádjával perbe fogja, és kivégezteti. Mary, a másik Boleyn lány eközben megtalálja az igaz szerelmet, és képes elszakadni a romlott királyi udvartól, és vidéken, boldog egyszerűségben neveli fel gyermekeit.

A könyv fantasztikusan jól van megírva, nagyon érdekes, olvasmányos, letehetetlen. Elsőre nyálas romantikus regényre számítottam, és nagyon pozitív meglepetésként ért, hogy nem azt kaptam. A szerelmi csatározásoknál itt fontosabbak a hatalmi játszmák, intrikák, cselszövések. Alapos történelmi kutatások előzhették meg a könyv megírását, elég pontos és részletes képet kapunk a korabeli Anglia mindennapjairól. Azokról a mindennapokról, ahol a lányok csak eszközként szolgáltak családjuk előrejutásához. Annát és Mary-t törtető családjuk és kiváltképp hataloméhes nagybátyjuk kvázi szajhákként kezelve mindennemű erkölcsi aggály nélkül fektetik be a király ágyába. Elképesztő olvasni, mennyire nem számított az ő boldogságuk semmit, mindent alá kellett rendelni a családjuk érdekeinek. A két lány különbözőképpen lázad a sorsa ellen, Anna saját kezébe veszi az irányítást, és ahelyett, hogy beérné az egyszerű szerető státusszal, elveteti magát a királlyal, saját vagyont kap, és nemesi címet. Mary pedig, annyi boldogtalan év után elmenekül és egy családja számára elfogadhatatlan, alacsonyabb származású férfi mellett találja meg a boldogságot. A legnagyobb poénja ennek az egész történetnek az, hogy míg Boleyn Annát és nővérét a férfiközpontú társadalom valóban csak ágymelegítőnek, vagy értékes befektetési tárgynak tekintette, Anna lánya, Erzsébet Anglia legnagyobb uralkodója lett. Messze túlszárnyalva apját, aki annyira monomániásan vágyott egy fiúörökösre, hogy semmibe vette lányait, és sorban áldozta fel feleségeit a cél érdekében.

A hatalmi játszmák mellett a könyv középpontjában a két lánytestvér örök rivalizálása áll. Tökéletes ellentétei egymásnak, Mary kedves, szelíd, érzelmes, romantikus lélek, aki az anyaságban talál rá végül önmagára és teljesedik ki, míg Anna okos, a korhoz képest szokatlanul művelt, ravasz, számító, aki mindent alárendel a saját előrejutásának. A történetet végig Mary szemszögéből látjuk, ő az abszolút főszereplő, vele kéne azonosulni, de nekem kezdettől Anna tetszett jobban. Még bukásában is lenyűgöző karakter, míg Mary megmarad az örökké megalkuvó, mindent elfogadó, engedelmes lánynak. Anna a mindent felemésztő tűz, Mary épp csak parázslik. Noha ők ketten örökké vetélkednek -már Henrik felbukkanása előtt is- a lelkük mélyén mindennél erősebb összetartás van köztük. Számtalanszor elárulják egymást, de mindig újra meg újra visszatérnek egymáshoz, ahogy Mary mondja a könyv végén, ők ketten alkotnak egy egészet. Apróság, és csak a könyv végére tűnik fel, hogy bátyjuk, George, következetesen Annamaria-nak szólítja Annát, és Marianne-nak Mary-t. A két lány, mint egy érem két oldala, elválaszthatatlan egymástól.

A filmváltozat óriási helyzeti előnnyel indult nálam, mert két kedvenc fiatal színésznőm, Natalie Portman és Scarlett Johansson játssza a két főszerepet. Eszményi párosítás, tökéletesen testesítik meg azt a kettősséget, amit Anna és Mary karaktere hordoz. Jól játszanak, mint ahogy a szereplőgárda többi tagja is, nem rajtuk múlik, hogy a film közelébe sem ér a regénynek. A történetet durván leegyszerűsítették, ez érthető, hiszen egy 700 oldalas könyvet nem lehet egy az egyben adaptálni, viszont a kétórás játékidőben nagyon sok az üresjárat, ami számomra abszolút érthetetlenné teszi, miért kellett ennyi mindent kihagyni. Ami ennél sokkal súlyosabb hiba, az néhány karakter teljes megváltozatása.

A legdurvább változáson George, a báty karaktere esett át, ami a történet egész kifutását befolyásolja. A filmben George alig kap szerepet, egy kedves, léha fiatalember, akit a végén Anna szemét módon bele akar rángatni egy házasságtörésbe, és ezért kivégzik. Egy szánalmas áldozatfigurának ábrázolják, miközben a könyvben a két nővér és Henrik után talán neki van a legnagyobb szerepe. A regényben George mindig ott lebzsel a nővérei körül az udvarban, ő a királyné egyik kedvenc udvaronca, nem egy utalás esik feltételezett biszexualitására, valamint a hedonista baráti körével folytatott szentségtörő mulatozásokra. És ebben bizony említésre kerül az is, hogy George és udvaronc barátai valóban folytattak házasságtörő viszonyt a királynéval, aki ily módon kereste a megoldást arra, hogyan biztosítson fiúörököst a királynak.

A másik durva változtatáson az anya karaktere ment keresztül. Ő a filmben rendkívüli módon szívén viseli gyermekei boldogságát, és mindvégig próbál szembemenni férje és bátyja akaratával, míg a könyvben ő is ugyanúgy csak sakkfigurának tekinti a lányait, ugyanolyan törtető, hatalommániás, mint a család férfitagjai.

A sok változtatás ellenére igazából tetszett a film. Egy nagyon szépen megcsinált, gyönyörűen fényképezett, színes-szagos történelmi drámát láthatunk, remek színészi alakításokkal. A regény azonban több ennél. Igazából lehet hogy ez az sajátos eset, amikor előbb a filmet ajánlom megnézésre, aztán a könyvet olvasásra, mert így a könyv csak hozzátehet az élményhez, míg ellenkező esetben a film csak csalódást okozhat.