Cseles
írónő ez a Richelle Mead. Úgy csűri-csavarja a Vámpírakadémia sorozat
szálait, hogy csak kapkodja a fejét az olvasó, és most, az ötödik rész
után, amikor már csak egy kötet van hátra, annyi lehetséges út
bontakozik ki a szereplők előtt, hogy még a legelvetemültebb rajongók is
csak találgathatnak. Egy olyan műfajban, ahol a legtöbb regény
sablonokból épül, és már az első oldalon tudni lehet, hogy kétezer oldal
múlva ki kivel jön össze és hányan halnak meg az ő halhatatlan
szerelmük kedvéért, ez már önmagában nagy teljesítmény.
Az
pedig, hogy részről részre egyre jobb könyvet ír, még a szőrös szívű
kritikusok szemében is elismerésre méltó kell legyen. A gyenge kezdés
után a harmadik részre igazán jó kis sorozat lett a Vámpírakadémia, és
az izgalmak csak fokozódnak, az ötödik, Örök kötelék című kötet
pedig az eddigi legjobban összerakott történettel szolgál, szerencsére
immáron üresjáratok nélkül, feszes tempóval, jó párbeszédekkel, maga
mögött hagyva az eddigiekre azért itt-ott jellemző iskolás stílust.
Ráadásul annyi történetszálat fog össze, és annyi újabb kérdést vet fel,
hogy az olvasóban óhatatlanul felmerül a kérdés, miért is kell ezt
befejezni a következő résszel?
Az előző részben
Rose Hathaway, a robbanékony dampyr testőrtanonc egész Szibérián át
tartó ámokfutása után sem tudta megölni volt tanárát és szerelmét, a
strigává lett Dmitrijt. Visszatérve a Szent Vlagyimir Akadémiára Rose
épp az érettségijére készül, miközben renegát terveket forgat a fejében:
egy, az előző kötet végén elpöttyintett félinformáció nyomán ki akarja
deríteni, valóban vissza lehet-e hozni egy strigát az élő halálból.
A
vizsgák után Rose és Lissa maguk mögött hagyják az iskolát, és a
királyi udvarba teszik át székhelyüket, ami kifejezetten jót tesz a
könyvnek – az iskolás stílust és a tanárokkal szembeni örökös lázadást
felváltja a főnemesi családok rivalizálása, a politika, a diplomáciai
kavarások. Lissa, mint egy uralkodó család utolsó leszármazottja rögtön
az események középpontjában találja magát, Rose pedig harcos
természetének hála a királynő és az uralkodócsaládok kiemelt figyelmét
„élvezi”. Hirtelen eltűnésük az udvarból sem maradhat észrevétlen – ám
arról senkinek sem lehet fogalma, hogy mit forgatnak a fejükben.
Teljesen
őrült módon a két lány Viktor Daskovnak, az első rész bebörtönzött
főgonoszának kiszabadítását tervezi, így akarván elérni, hogy Viktor
elvezesse őket testvéréhez, akiről az a hír járja, hogy az egyetlen a
világon, aki valaha visszaváltoztatott egy strigát. Aki ismeri a
sorozatot, annak nyilván nem lehet kétsége afelől, hogy sikerül-e
Rose-nak betörnie a morák legszigorúbban őrzött börtönébe, és
megszöktetni egy kiemelten őrzött foglyot, mint ahogy afelől sem lehet
kétségünk, hogy a terveibe egy ponton végzetes hiba csúszik. Az, hogy
végül sikerül-e visszaváltoztatni egy strigát (akiről nyilván mindenki
sejti, kicsoda), vagy sem, és hogy kinek, maradjon a könyv titka –
érdemes elolvasni.
Volt
egy határozottan érdekes és előremutató vonulata a sorozatnak – az,
ahogy a harmadik részt befejezte az írónő, egyszerre volt gonosz és
zseniális húzás, és ha abban a szellemben folytatja, a legjobb ifjúsági
fantasy sorozatok közé lőhette volna a Vámpírakadémiát. De nem tette –
bárhogy próbálom szépíteni, visszaesésként élem meg, hogy a szerelmi
szál arra kanyarodott, amerre, és hogy nagyon úgy fest, valamilyen
formában mégis csak rózsaszín véget kapunk. Ami viszont nagyon tetszett,
az a királyi udvar ábrázolása, és a politikai csatározások. Egyre
többet tudunk meg erről a világról, egyre több szereplő kap játékteret,
különösen izgalmas, hogy olyan, korábbi kötetekből megismert
mellékszereplők térnek vissza, akik anno eltörpültek a Rose-Lissa páros
mellett, pedig jóval érdekesebbek náluk.
A
kötet befejezésétől megint csak leeshet az állunk, váratlan, izgalmas,
igazságtalan, ahogy azt kell – az egyetlen, ami gyengíti a hatást, hogy
az előző részek fényében úgyis tudjuk, hogy Rose ebből a galibából is ki
fog mászni. Különben nem lehetne elvarrni azt a rengeteg szálat,
amiknek ő áll a középpontjában – és amik valószínűleg nagyobb szerepet
kapnak majd a befejező kötetben, mint a mora társadalom életében
bekövetkező változások, pedig lehet, hogy utóbbiak izgalmasabbak
lennének.
Kiadó: Agave
Fordította: Farkas Veronika