Az előbb még itt sápítoztam hogy milyen
gyorsan eltelt már megint az év első három hónapja és mintha csak tegnap írtam
volna az év végi összegzést, máris itt a könyvfesztiváli készülődés – aztán visszaolvastam
és rájöttem, hogy már tavaly is ezt írtam. Úgy tűnik, nem elég, hogy öregszem
és egyre többször kapom azon magam „hogy repül az idő” még ráadásul feledékeny
is vagyok. Remek. Szóval megint itt az április, szeszélyes idővel, lobogó
loknikkal, virágültetéssel és a Millenáris zöldellő gyepét ellepő könyvmolyokkal.
Idén sem sikerült mostanra a végére
jutnom az év végi megjelenés-hullámban bezsákmányolt könyveknek, de már le is
tettem a szezonális olvasás-ritmusról. Pláne, mert idén a kiadók sem aludtak téli álmot, az amúgy inkább holtszezonnak
számító február-március is bőven tartogatott érdekességeket. Kíváncsiság van,
idő és hely kevesebb, lelkesedés hullámzóan – mindez persze egyáltalán nem
jelenti azt hogy ne vánszorognánk haza teli putonnyal a fesztről. Aztán majd
jövő ilyenkorra talán el is olvassuk őket…
Lássuk
első körben mely könyvek kerülnek be nagyon jó eséllyel abba a bizonyos
puttonyba:
Jonathan
Franzen: Tisztaság
„Korunk egyik
legjelentősebb írójának régóta várt új regénye nagy ívű, kontinenseken és
évtizedeken átnyúló többgenerációs történet. Főszereplője egy Pip Tyler nevű
fiatal nő, akinek a valódi neve Purity, azaz Tisztaság. Százharmincezer
dolláros diákhitellel a nyakában Oaklandben squattol anarchistákkal, kapcsolata
egyetlen családtagjával, az anyjával zűrös, és fogalma sincs róla, ki az apja.
Pip megismerkedik egy
karizmatikus német hackerrel, a kényes adatokat kiszivárogtató Andreas Wolffal,
s ahogy a cselekmény az USA-tól Bolíviáig és a berlini fal leomlása előtti
Kelet-Németországig ágazik szét, egyre több rejtélyt fed fel a családjáról. A
hét nagy részből álló, rafinált szerkezetű regény végére aztán a nagy kirakós
minden darabja a helyére kerül.
Sötét titkok,
manipulációk, hazugságok, ifjúkori idealizmus, végletes hűség, szülő-gyerek
kapcsolat, szerelem és család, a nemek közti harc, a mindenütt jelen lévő,
totalitárius internet - efféle nagy témákat vizsgál a szerző emlékezetes
karaktereket felvonultató, csupaszív, elbűvölően intelligens regényében.”
Egyértelműen kötelező, ki nem hagynám, ha
egy hétig száraz kenyéren és vízen kéne élni miatta, akkor is rohannék megvenni
– de aki a fülszöveget írta tuti nem olvasott még Franzent mert azt aztán el
nem tudom képzelni hogy valaha „csupaszív” regényt ír…
Eleanor
Catton: A fényességek
„Eleanor Catton
fordulatos, hömpölygő története kerek százötven évvel ezelőtt, az új-zélandi
aranyláz idején játszódik, a szigetek legtávolabbi csücskében, ahol szövevényes
bűnügyre derül fény. De vajon tisztában vannak-e azzal a tettesek és az
áldozatok, hogy mindez csak éppen ennél a csillagállásnál történhetett meg
éppen így?
Egy sötét ügy és egy
bravúros nyomozás Mars, Vénusz és a többi bolygó képviselői a kaotikus, világ
végi településen: miután elolvastuk ezt a csodálatos regényt, garantált, hogy a
saját horoszkópunkra is más szemmel nézünk!”
Eleanor Catton Booker-díjas regénye évek
óta közszájon forog könyvmoly-körökben, nagyjából biztosra vettük, hogy úgysem
jelenik meg magyarul, volt is nagy örömködés, amikor kiderült, mégis. Franzen
mellett talán a legjobban várt fesztiválos megjelenés részemről, igazi
kardigános bölcsészálom :) Mondjuk most picit elriasztott hogy ráadásul még
1000 oldal is, elleszünk egy darabig.
Kazuo
Ishiguro: Az eltemetett óriás
„Lélegzetelállítóan
szép történet arról, miért vágyunk feledni, és miért kell mégis emlékezni.
Nagyregényt tart a
kezében az Olvasó, a szó legnemesebb értelmében. Kazuo Ishiguro, a japán
származású brit regényíró Az eltemetett óriással szimbolikus történetet
ajándékozott a világirodalomnak, ami, mint minden nagy elődje, az élet és halál
mérlegén megmért emberi sorskalandról mesél, helytállásról vagy elbukásról a
hűség és árulás, háború és béke, szerelem és barátság próbáiban.
Az idő és a helyszín
az Arthur király halála utáni Britannia: a britonok és szászok közt még
fennálló törékeny arthuri béke utolsó pillanatai. Axl és Beatrice, az idős
házaspár nagy utazásra indul halványan derengő emlékei nyomába hogy végül
sorsuk beteljesedhessék. Vándorútjukon sorra összetalálkoznak a többi
kulcsfigurával: a kizökkent időt helyreütni született szász harcossal,
Wistannal és tanítványával, Edwinnel, majd az arthuri béke sötét titkát őrző
Gawain lovaggal. Ők együtt, ki-ki a maga okaival és céljaival, alakítják ki a
cselekményt, melynek végkifejletében végre tisztán láthatóvá lesz múlt és jövő.
A tájak és helyszínek
a csodás japán animációs filmek festményszerű háttereire emlékeztetnek, a
történet lassú kibontása és végig fenntartott izgalma a számítógépes
kalandjátékok világát idézi. Ishiguro mesterfokon fűzi össze a legnemesebb
lírai egyszerűséggel elbeszélt történet szálait. Itt semmi nincs véletlen
helyen vagy időben, ám ebben a kristálytiszta szerkezetben mégis minden
mindvégig, a regény legutolsó mondatáig megőrzi a maga titkos jelentőségét.”
Ishiguro úgy tíz évvel ezelőtt maga volt a
nagybetűs csoda számomra, aztán valahogy elmaradtak mellőlem a regényei –
meglepve tapasztaltam, hogy a blogon például egy könyvéről sem írtam. Minimum
fura és feltétlen orvosolandó helyzet – a nemrégiben újra kiadott Napok romjai (csak az a borító, csak azt
tudnám feledni…) mellett ez is kihagyhatatlannak tűnik.
Herman
Koch: Nyaraló úszómedencével
„Amikor egy
félresikerült orvosi beavatkozás következtében meghal Ralph Meier, a híres
színész, háziorvosának, dr. Marc Schlossernek színt kell vallania. Hiszen a
szakmai becsülete forog kockán. Nem mintha lesújtaná Ralph halála, ám a
filmcsillagok menő háziorvosaként nem rejtegetheti az igazságot.
Minden az előző nyáron kezdődött, amikor Marc a feleségével
és két kamasz lányával meglátogatta Meieréket egy tengerparti nyaralóban.
Kellemesen berendezkedtek, élvezték Meierék és filmes barátaik ingerlő
társaságát, de egy szörnyű tragédia váratlanul közbeszólt, és megmutatta, hogy
senkiben sem lehet megbízni. Ahogy a nyaralás lassan rémálomba fordul, Ralph
későbbi halálának körülményei is értelmet nyernek, és feltárul a nyári tragédia
mögött rejlő, zavarba ejtő valóság.”
Herman Koch két éve megdöbbentő vacsorára látott vendégül – tipikusan olyan házigazda
ő, akinél szép volt, jó volt, de lehet, hogy nem mennék vissza többet, inkább
eszem valami ipari hulladékot egy gyorsétteremben. Persze a könyvmoly (túl
azon, hogy hisztis, ugyebár…) mazochista lény és szereti, ha kicsit megtépik,
úgyhogy jó eséllyel belekóstolok ebbe az újabb, a jóléti társadalmak mocskában
hempergőző fogásba. Csak nehogy megártson…
Grecsó
Krisztián: Jelmezbál
„Két lányt holtan
találnak a faluban valamikor az 1960-as években. A harmadik még él, amikor
rábukkannak, de mire odaér az orvos, a sebesült lány eltűnik. Szerelme, a
fiatal rendőr évtizedek múlva, Budapesten, egy különös találkozás után jön rá
az igazságra. E talányos bűnügyi történetből bomlanak ki egy családregény
mozaikjai.
A Jelmezbál
napjainkig nyúló történetének szereplői unokák, nagymamák, asszonyok - nők.
Élik az életüket, keresik egymást, önmagukat vagy épp a vér szerinti anyjukat.
Elköltöznek, visszatérnek, szerelem, árulás, alakoskodás, hit és féltékenység
van az életükben. Sok elmaradt ölelés, és szerencsére még több olyan, amelyik
nem maradt el.
Grecsó Krisztián új
könyvének fejezetei önmagukban is kiadnak egy-egy képet, mintha mindegyik
történet más családtag vagy szomszéd élete lenne. Az utak keresztezik egymást,
és végül, bármennyire is összekeveredtek térben és időben a darabkák, összeáll
a nagy, drámai egész.”
Először elcsodálkoztam, hogy „jé, Grecsó
és krimi, mifene…” aztán továbbolvasva rájöttem, hogy lesznek itt lányok,
családtagok, ölelések, útkeresések. Szóval csak úgy Grecsósan. Nem nagyon tud
hibázni, naná, hogy ott a helye a többi mellett!
Lev
Grossman: A varázsló birodalma
„Quentin Coldwatert
száműzték Filloryból, a mesés világból, amiben hitt és amit egész életében
keresett. Vesztenivaló híján most visszatér varázslatos utazásainak
kiindulópontjába, a Varázskapu Egyetemre, ám nem telik el sok idő, és a múlt
kísérteni kezdi. Egy ragyogó elméjű fiatal egyetemistával együtt hamarosan útra
kel, előbb az Antarktiszra, ahol régi barátokkal találkozik, majd egy szürke
mágiával és elkeseredett, kétes alakokkal teli világba. Eközben Fillory mágikus
határai gyengülni kezdenek, és északról egy barbár sereg támadást indít ellene.
Eliotnak és Janetnek - Fillory királyának és királynőjének - hajóra kell szállniuk,
hogy elvégezzenek egy veszélyes, utolsó küldetést.
Kisvártatva olyan
események sora veszi kezdetét, ami nem csak Filloryt és minden varázslatosat,
hanem az egész Földet is pusztulásba taszíthatja. Quentinnek pedig mindent
kockára kell tennie, ezúttal azonban a tét már nem csak a saját boldogsága.”
Alaposan belehúzott az Agave Lev Grossman
sorozatával, nagyon helyesen, ami ennyire jó azt nem is szabad elhúzni (még
a végén elolvasnám angolul). Bár a második rész nem volt maradéktalan
(legalábbis nem ütött akkorát mint az első…) baromi kíváncsi vagyok a harmadik
részre és rettentően örülök a gyönyörű borítónak, állati jól fog mutatni ez a
trilógia egyben. (És visszamegyünk az Antarktiszra,
juhééé!)
Gail
Carriger: Heartless – Szívtelen
„A lélektelen Lady
Alexia Maccon ismét alaposan benne van... ezúttal azonban a baj nem a saját
hibájából szakadt rá. Amikor egy őrült kísértet megfenyegeti a királynőt,
Alexia veszi kezébe az ügyet -- és a nyomok a férje sötét múltjába vezetnek.
Mindezt megtetézi a húga (döbbenetes!) csatlakozása a szüfrazsett-mozgalomhoz,
Madame Lefoux legújabb találmánya és tarajos zombisülök áradata -- Alexiának
arra sem marad ideje, hogy saját előrehaladott terhességével foglalkozzék.
Sikerül rájönnie, ki
akarja megölni Viktória királynőt, mielőtt túl késő lenne? Megint a vámpírok
szervezkednek, vagy az áruló ezúttal farkasbundát visel? És egészen pontosan
micsoda fészkelte meg magát Lord Akeldama második legjobb szekrényébe?”
Carriger Napernyő Protekturátusának első három részét eléggé szerettem,
morcos is voltam sokáig, amiért nem folytatja a KMK a sorozatot, aztán
elengedtem a dolgot azzal, hogy úgyis kinőttem már a könyveikből. Teljesen
véletlenül találtam rá a megjelenésre, úgy tűnik, már a reklámjaik is más csatornákon
hódítanak mint ahol én mozgok… Van bennem egy jó adag nosztalgia, de furcsa mód
azért nem epedek el a folytatásért. Majd egyszer elolvasom.
Fredrik
Backman: Itt járt Britt-Marie
„Britt-Marie hivatása
negyven éven át az volt, hogy makulátlan rendet és tisztaságot tartson sűrűn
utazgató és gyakran túlórázó férje körül. Ám útjaik elválnak, s ő, akinek
lánykorában volt utoljára munkahelye, mindenáron dolgozni akar. Mivel nem
válogathat, elfogadja az egyetlen állást, amelyet a munkaközvetítőben ajánlanak
neki, és Borgba utazik, ebbe a válság sújtotta községbe. Egy hallatlanul
koszos, felszámolás előtt álló ifjúsági otthont kell rendben tartania, éppen
neki, aki nem tűr meg semmiféle piszkot és rendetlenséget. Ráadásul, ki tudja,
hogyan, hamarosan az ifjúsági focicsapat vezetőjének szerepében találja magát.
Pedig nem sok minden áll tőle a focinál távolabb. De Britt-Marie-t nem olyan
fából faragták, hogy megijedjen a feladattól: intézkedni kezd, engedélyeket kér
be, nyilvántartásokat vezet, rendet csinál és rendet tart. Az egyedülálló,
messziről érkezett nőből akaratlanul a közösség egyik kulcsembere lesz. És
felfigyel rá egy magányos férfi is Sven, a helyi rendőr. Kérdés, hogy mindez
elegendő-e ahhoz, hogy Britt-Marie újra otthonra találjon. Különös tekintettel
arra, hogy volt férje is felbukkan a színen...”
Backman sem tudott eddig hibázni… Ove és a
bocsánatkérő nagymama után naná, hogy kötelező – ha csak megközelítőleg olyan
jó mint az előző kettő, borítékolom a helyét az év végi összegzésekben is :)
Lionel
Shriver: Nagytestvér
„Amikor Pandora
kimegy a bátyja, Edison elé az iowai belföldi reptérre, szó szerint nem ismeri
meg őt. A négy év alatt, amióta a testvérek utoljára találkoztak, az egykoron
karcsú, menő New-York-i jazz zongorista elképesztő módon elhízott. Mi
történhetett?
És nem is csak a
testsúlyról van itt szó. A magát Pandora világára rászabadító Edison összetöri
az asszony férjének, Fletchernek egyik saját kezűleg készített bútorát,
irgalmatlan mennyiségű reggelit készít a családnak, és nem csupán arra veszi rá
Pandora mostohafiát, hogy ejtse a főiskolát, de arra is, hogy maradjon ki a
középiskolából.
Miután a sógora már
enyhén szólva túl sokáig élt vissza a vendégszeretetével, Fletcher ultimátumot
intéz a feleségéhez: vagy ő, vagy én. Pandora a házasságát és fogadott
családját is kockára téve a bátyját választja – aki az ő fogyás terén nyújtott
segítsége nélkül holtbiztosan a korai sírba enné magát.
A Shriverre jellemző szellemességekben és dühödt energiában
gazdag Nagytestvér a kövérségről – erről az össztársadalmi, ugyanakkor
gyötrelmesen személyes problémáról – szól. Felteszi a kérdést, hogy mennyi
áldozatot vagyunk hajlandóak hozni azért, hogy egy-egy családtagunkat
megmentsük, és hogy vajon a szeretteinket lehetséges-e egyáltalán megóvni
önmaguktól.”
Bahhh, ennyire undorító borítót ilyen
(várhatóan) jó könyvön én már rég láttam. Nem szokott ennyire mellényúlni a
Gabo, de ez most nagyon nem jön be. Egyébiránt nyilván kihagyhatatlan, a
védőborítót meg úgyis levesszük, szóval no para. Shriver a Születésnap utánnal nagyot rúgott belém, megyek is egy-két
repetáért. Pláne, hogyújra kiadják a Beszélnünk
kell Kevinről-t is…
Emily
St. John Mandel: Tizenegyes állomás
„A Lear király
bemutatóján a címszereplőt játszó színész, Arthur Leander szívinfarktust kap,
de halála szinte senkinek sem tűnik fel: ez az éjszaka ugyanis arról lesz
híres, hogy ekkor szabadult el a világ legpusztítóbb járványa. Élete és
elmúlása azonban láthatatlan szálakkal köti össze képregényrajzoló exfeleségét,
Mirandát, a mentősnek tanuló Jeevant és a halálát végignéző gyerekszínész
Kirstent, aki húsz évvel később az Utazó Szimfónia nevű vándortársulattal
együtt próbál fényt vinni az egymástól elvágott, túlélésért küzdő közösségek
életébe.
„Mert életben maradni
nem elég.”
Ez a társulat, és
egyben a könyv mottója is. A halott színészhez kötődő alakok egymásba szövődő
múltján és jelenén keresztül látjuk a végzetes éjszakát, a civilizáció törékeny
szépségét, és az új világot, ahol mindig van, aki tovább vigye a fáklyát.”
Ha csak fele olyan költői a regény mint a
szerző neve, már nyert ügye van. Na de félre a tréfát, egy posztapokaliptikus
világban is a kultúra fontosságáról regélő regény azt hiszem, minden könyvmoly
szívét megmelengeti kissé – műfajokról és kötődésektől függetlenül.
Naomi
Novik: Rengeteg
„Agnyeska szereti
csendes faluját a völgyben, az erdőket és a csillogó folyót. Kis világának
peremén túl azonban a gonosz varázslattól sötétlő Rengeteg burjánzik, melynek
árnyéka a lány életére is rávetül.
Népét egy szigorú varázsló oltalmazza a Rengeteg hatalmától,
a Sárkányként ismert mágus azonban szörnyű árat követel a segítségéért:
tízévente egy hajadont. Ahogy közeleg a kiválasztás ideje, Agnyeska félelme
egyre nő, mert tudja, hogy legjobb barátnőjére, a szépséges és bátor Kasjára
fog esni a Sárkány választása, és senki sem mentheti meg a rá váró rettenetes
sorstól.
Amikor azonban a
Sárkány eljön, nem Kasja lesz az, akit elragad.”
Na ez tipikus esete annak, mit tesz egy
remek borító – Novik könyvétől igencsak húzódoztam, valahogy a sárkányok + szépséges
és bátor kislányok + gonosz varázslatok épp nem érdekelnek (pedig anno
szerettem az Őfelsége sárkányát, nem
is tudnám hirtelen megmagyarázni, miért nem olvastam tovább a sorozatot), aztán
megláttam a borítótervet és elvesztem. Ez egyszerűen gyönyörű. (Azért lehet,
megvárok pár véleményt a regényről mielőtt beruházok egy szép borítóra :)
Adam-Troy
Castro: A holtak küldöttei
„Két gyilkosságra is
sor kerül az Egy Egy Egyen, az ökoszisztémában, amelyet az univerzumot uraló
mesterséges intelligenciák hoztak létre. A henger alakú bolygón a függeszkedők
erőszakos faja mellett emberek is élnek, magasan a légkör mérgező gázokkal teli
rétege fölött, Andrea Cortnak itt kell megtalálnia a tettest.
A borotvaéles eszű,
szarkasztikus humorú nő különösen traumatikus múltat tudhat magáénak, így nincs
veszítenivalója, és egy pillanatra sem retten meg a rá bízott feladattól. A
dolgát azonban alaposan megnehezíti, hogy semmivel sem vádolhatja meg a
mesterséges intelligenciákat, akiknek hatalmában áll egy pillanat alatt
eltörölni az emberiséget.”
Épp megint nyakig benne vagyok a sci-fi
olvasásban és mindig valami újabb különlegességre vágyom. A holtak küldötteiről hallottam hideget is, meleget is, lehet,
ezzel is meg kéne várni néhány véleményt, de úgyis kiszámíthatatlan, mi tetszik
és mi nem, meg aztán egy tökös nyomozó hősnőt kb Anita Blake óta várok, szóval
lehet, érdemes próbát tenni…
A
fentieken túl lássunk pár abszolút kötelező megjelenést, melyek egyelőre magyar
borító és fülszöveg nélkül állnak (ejnyebejnye, tessék belehúzni!):
Robert
Galbraith: Career of Evil – Én nem tudom, mi van velem, de egyszerűen remegek
Rowling álnéven írt krimijeiért. Jobban tetszenek, mint Harry Potter :) Nagyon
beígérték Könyvfesztre, ha nem jön ki mégsem (még címe sincs, brühühü…) tuti
hisztirohamot kapok.
J.
R. R. Tolkien: Kullervo története – Franzen és Catton mellett természetesen ő is kötelező,
mert hát az aztán egy percig sem lehet kérdés, hogy Professzortól bármi jelenik meg, bérelt helye
kell legyen a Gyűjteményben :)
Cixin
Liu: A háromtest-probléma – Ha már sci-fi mánia, nem mehetek el én sem emellett
a kínai versenyző mellett. Tegye fel a kezét, aki olvasott már kínai sci-fit!
Na ugye. Egy próbát minimum megér.
Lauren
Beukes: Torzók
– Beukes eddig nem okozott csalódást, bár nekem speciel legjobban a Moxyland tetszett tőle, úgy tűnik, ő egy
időre a thrillerek felé fordult. Hát, lelke rajta, ha van olyan jó mint a Tündöklő lányok, jöhet akár thriller is.
Csak jöjjön.
És
ti mit szemeltetek ki a fesztiváli kínálatból?