A
tavalyi nagy sikerű turné után idén újfent kis hazánkba látogatott a
Kaukázusi Grúz Nemzeti Táncszínház – ezúttal volt szerencsénk részt
venni az egyik budapesti előadáson (melyet a napokban számos vidéki is
követ), és mondhatom, a Georgian Storm
című előadás nevéhez méltón viharként söpört át nem csupán a
színpadon, de a közönségen is. Ilyen energikus, kirobbanó táncshow-t
ritkán látni, nem hiába tartják számon a grúz „repülő táncosokat” a
világ legjobbjai közt, és aratnak sikereket, bárhol járnak.
Az
évtizedes hagyományokra visszatekintő Kaukázusi Grúz Nemzeti
Táncszínház a tradicionális grúz népitáncot vegyíti akrobatikus
elemekkel, és modernizálja – csak épp annyira, hogy befogadható legyen,
hogy történetet meséljen, de ne vesszen el semmi az ősi tradíciók
lényegéből. A „Grúz vihar” a grúz történelem különböző korszakait
eleveníti fel, és mesél: háborúkról, szerelmekről, hódításról. Nem egy
konkrét történetet, inkább szimbolikus történetek sorát – a motívumok
azonban felismerhetően, mindig ugyanazok.
A
férfi, aki harcol, hódít, kakaskodik, és a nő, aki csendesít, lágyan
körülölel, az otthon melegét nyújtja – egészen másfajta tradíció, más
világfelfogás, mint amit az európai kultúrában megszoktunk, ám szép és
néhol megható. Ez az eltérő hagyomány tükröződik a táncban éppúgy, mint a
kosztümökben, a „játékban”. A férfi táncosok valóban a világ legjobb
akrobatáival vetekedő manővereket hajtanak végre – egyszerűen elképesztő
ugrások, pörgések, követhetetlen gyorsaság, „test test elleni küzdelem”
jellemzi táncukat, igazi macsó öntudatparádé némelyik „jelenet”. Ezzel
szemben a női táncok lágyak, lassúak, apró lépések és lekerekített
mozdulatok jellemzik őket, érzékenyen és visszafogottan mesélik a maguk
történeteit.
Ugyanez
a kulturális eltérés tetten érhető a páros táncokban is: szinte
semmilyen testi kontaktus nincs a két nem között, leginkább tán a
francia négyeshez hasonlítható módon kerülgetik egymást a táncosok –
tanulságos, hogy a zene és a mozdulatok kifinomultsága okán így is
képesek érzéki hatást elérni. Sok szempontból egyébként határterületen
helyezkedik el Grúzia: az orosz néptánc és kultúra épp úgy hatott rá,
mint a török tánchagyomány – táncukban ez jól nyomon követhető. Első
ránézésre persze az orosz hatás a szembetűnő, annak is egyfajta
eltúlzott, karikírozott változatának tűnik a grúzok „ugrálása”, ám
idővel egyre több rétege bomlik ki az előadásnak.
A
lenyűgöző kosztümök és a modernizált grúz népzene remekül egészíti ki a
táncosok ügyességét: együtt fantasztikus hatást érnek el. Mintha igazi
energiabomba robbanna a színpadon, ráadásul a technikai tudás mellett
ezek a fiatal táncosok olyan lelkesen, mosolyogva, beleéléssel adják elő
a show-t, hogy elhisszük: a tánc nekik elsősorban és leginkább
szenvedély. S hogy valóban repülnek-e? Ezt meg kell nézni, úgyis csak
akkor hiszi el az ember, ha a saját szemével látja!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése