Beköltöztünk...

Ha ez most váratlanul ért, nem vagy vele egyedül. Engem is. Sokáig el sem tudtam képzelni, hogy elköltözzünk a freeblogról. Hogy otthagyjam az én kis blogomat, amit évek óta építgettem-szeretgettem? Soha! Még a nagy őszi freeblog-halál után is kitartottam (bár ha nincs Zoli, aki halált megvető bátorsággal visszapakolgatta a bejegyzéseket a helyükre, lehet, hogy feladom). Néhányszor persze én is berágtam, úgy istenesen, volt, hogy hisztiztem és elküldtem mindenkit melegebb éghajlatra, amikor posztolni akartam, de nem tudtam, amikor elveszett ez, arrébbmászott az, szétesett a sablon, elérhetetlen volt az oldal. De mindig enyhe értetlenséggel néztem azokra, akik elköltöztek – már csak azért is, mert én amolyan igazi drasztikus alkat vagyok, előbb fordult meg a fejemben, hogy mindent törlök és meg is szűnök az interneten létezni, minthogy elcuccoljak máshova.

Aztán egy vasárnap reggel, majdnem napra pontosan egy hónapja arra ébredtem, hogy márpedig én át akarok költözni a blogspotra… Máig nem tudom megmondani, miért pont akkor, miért pont így, és egyébként is… Egyszer csak jött az érzés, és jönni kellett.

Persze oldalakon át tudnám sorolni, mi mindennek volt kisebb-nagyobb szerepe ebben. A freeblog az elmúlt hónapokban tényleg egyre kiábrándítóbb volt – és nem csak arról az egy szerverleállásról van szó, hanem arról, hogy hónapok óta nem működik a statisztika, hol működik, hol nem működik a kereső, egyre lassabb a szerkesztő, egyre több a hiba. Ami ezeknél lényegesen jobban bosszant, hogy nagyon nehézkes (már ha egyáltalán van…) a kommunikáció a felhasználókkal. Én az elmúlt években nagy átlagban minden ötödik levelemre kaptam választ tőlük, ezek legtöbbször a „tudjuk, hogy gond van, dolgozunk rajta” nyomvonalon haladtak – aztán jól nem történt semmi. És lehet mentegetni, hogy kicsi, hogy magyar, hogy kevés pénzből, emberrel, erőforrással működnek, de van egy szint, ahol már ez a sok kifogás nem tolerálható – akár ingyenes, akár nem, ha valaki szolgáltatást nyújt, akkor nyújtson jó szolgáltatást, vagy ne nyújtson semmilyet.

Amellett, hogy a régi lak kezdett egyre kényelmetlenebbé válni, és nem voltam megelégedve a komforttal sem, szerepet játszott a költözésben, hogy beleszerettem a blogspotos blogok egy-két olyan elemébe, amiket ha megfeszülök, se tudtam volna magamnak megcsinálni odaát – márpedig, mivel nem csak drasztikus vagyok, hanem makacs is, ha én valamire ráharapok, akkor nehezen mondok le róla. Aztán elkezdtem berendezni az új helyet, és mint valami isteni felismerés ért, hogy jééé… ez milyen egyszerű és könnyen kezelhető, és felhasználóbarát! Komolyan, ezt a felületet a hozzám hasonló kutyaütőknek találták ki, akik a html-lel hajnalig tartó meccseket vívnak – itt ehhez képest az egy mozdulattal tologatható moduloknak hála, elsőre azt érzem, csak a képzelet szab határt… Persze ez azért nyilván változni fog, itt is vannak korlátok, és nem is én lennék, ha nem futottam volna bele egy héten belül egy olyan hibába, amit eddig senki nem tudott megoldani, de túlléptem rajta, egyszer majd csak megoldódik.

Az, hogy milyen külsőt szeretnék a blognak, elég hamar kialakult – legyen egyszerű, ami illik hozzánk, elvégre itt mindig a tartalom volt a lényeg, és nem a csicsa, de legyen könnyen változtatható/alakítható, hogy ha kedvem szottyan, néhány mozdulattal hangulatot válthassak. Az is első perctől egyértelmű volt, hogy ha költözünk, úgy költözünk, hogy mindent viszünk. Hát… Nem gondoltam én ezt végig, nagyon nagy és (főleg) idegtépő meló 500 cikket átpakolni, de ha már elhatároztam, végigcsinálom. Most kb. az anyagok fele van átmentve, a többit fokozatosan csinálom, addig a régi blog is elérhető lesz, aztán előbb-utóbb megszűnik. Igen, végleg. Említettem már, hogy a drasztikus megoldások híve vagyok? Nekem elképzelhetetlen, hogy „kétlaki” életet éljek, hogy a cikkeim egy része ne legyen meg itt, mert akkor hiába a költözés, arra is figyelni kéne, ott is „jelen kéne lenni” – akkor meg soha nem érezném azt, hogy végleg elköltöztem.

Érdekes egyébként, hogy az utóbbi hónapok költözés-hullámában szinte mindenki azt írta, hogy megújulásra vágyott, akart valami „mást”, valami frisset – én ezt nem éreztem. Nagyjából azért már elégedett vagyok azzal, amit csinálunk, ezt akarom folytatni, így, ebben a stílusban, hosszban, hangnemben – remélhetőleg minőségben folyamatosan fejlődve. Aztán, szinte észrevétlen, ahogy az új lakás gyakran életmódváltást hoz, az új blog meghozta a maga kis változásait – felmerült bennem néhány ego-bejegyzés ötlete, pedig régen mereven elzárkóztam a „töltelékposztoktól”, ihletet kaptam, hogy néhány körbeposztba beszálljak, mindenféle új ötletet dédelgetek Zolival együtt – aztán vagy lesz ezekből valami, vagy nem.

Ami viszont biztos, és lényeges változás, hogy a posztokat ezentúl két blogger ID-vel írjuk. Ez adta magát: mindig is kétszerzős blog voltunk, csak amikor anno elindultunk, nem tudtam, hogy kell megcsinálni hogy két külön profillal írjunk. Eztán viszont jól elkülöníthetőek lesznek a posztjaink (bár szerintem rendszeres olvasóink úgyis megismerik a stílusunkat) – Zoli shizoo néven ír, én (azaz Timi) maradok Ilweran.

Remélem, itt is legalább annyian (sőt…) olvastok majd, mint ott, várunk szeretettel mindenkit, igyekszünk minél több jó és érdekes poszttal jelen lenni, és várjuk nagyon az építő kommenteket :) És olvassatok minél többet!

Ui: Annyit kérnék, hogy aki eddig volt olyan kedves, és ajánlott minket, cserélje le a linket. Az oldal alján pedig fel lehet iratkozni gugli-követőnek, meg persze van rendes e-mailes követés  is oldalt (ez itt a reklám helye). Köszi!