Köztudott, hogy Karinthy állandó
pénzgondjai közepette hajszolta a munkát – gyakran vállalva olyasmit is, amihez
voltaképp nem konyított. A külhoni irodalmak kincseiből válogatott
műfordításait – a Micimackót is, amely a magyar címét épp Karinthy Emília után
„nyerte” – rendre Mici nővére nyersfordításaiból formálta ki, leggyakrabban
elképesztő tempóban; szinte csoda, hogy ennyire ihletetten. Persze segítette
ebben, hogy jól ismerte az átültetett művek irodalmi környezetét – hisz író
létére kora tán legszenvedélyesebb olvasója is. Elképzelni se tudom, hogy lelt
időt hajszolt életmódja mellett az olvasásra, de az irodalmi paródiáiból egy
alapos, figyelmes olvasó személyisége is kirajzolódik. A meglehetősen vagabund
életmód mellett hallatlan szakmai igényesség jellemezte munkáit, a mindenféle
élethelyzetben, rohanvást papírra vetett vélemények, recenziók, krokik és
paródiák kazlában nemigen akad helyesbítésre szoruló, mai szemmel
vállalhatatlan elem – legalábbis nem lelünk ilyet, ha kézbe vesszük az Így írtok ti külföldi prózának és
drámának szentelt kötetét.
A parodizáltak névsora mai
szemmel nézve igen vegyes. Természetesen akadnak illusztris „vendégek” a
listán: Dickens, Oscar Wilde, Emile Zola, Defoe; vagy a drámaírók közül
Shakespeare, Ibsen, G. B. Shaw, és Pirandello. Vannak, akiket nem elsősorban az
itt bemutatott „oldalukról” ismerünk ma, mint például William Somerset Maugham.
Vannak a kihagyhatatlan „iparosok”, mint Arthur Conan Doyle, vagy Verne, s
olyanok is, kik alaposan megkopott egykori dicsfényük árnyékában azért még a
köztudatban vannak, mint például Edgar Wallace, H. G. Wells, Sinclair Lewis –
de hogy kicsoda például Arcübasev, azt szerintem e gyűjtemény nélkül nemigen
akarná tudni senki – holott a kor egyik zajos sikerét szállító botrányszerzője.
Szanin című művét bírói határozattal vonatták vissza a kiadóval s tették
ezáltal a pult alól terjedő, kívánatos tiltott gyümölccsé… A mellesleg igen
hullámzó színvonalú könyv kegyetlen tükröt kap Karinthy által, kegyetlen és
meglepően kevéssé „görbe” tükröt – itt alig kell tovább sarkítani az írói
valőrt, hogy önmagát tegye nevetségessé.
Meglehetősen széles eszköztárral
operál hát az író, amikor a kiszemelt áldozatait tollhegyre tűzi; hiszen
legtöbbjére a kifigurázottak mesélés-módja, írói modora képezi a paródiák
alapját – s e modor felvétele és játékos „önvetkőztetése” közben mintegy
magától tárul fel valódi sűrűségében-hígságában az ábrázolt tartalom. Ahogy
Verne 80 nap alatti földkerülése kap görbe távlatot A Csömöri úttól egészen a Filatori-gátig paródiájában, az
tanítanivaló. Mint ahogy példaszerű a teljesen más eszköztár használata Wells
világtörténetének megsemmisítő erejű „körömvonalra írható” változatában.
Karinthy asszociációs képessége elképesztő. A szerzőkre jellemző jegyek,
kiforgatott „embléma-mondatok” mindig helyénvaló módon illeszkednek a szövegbe
– és mindig humorforrásként. S a névadásai (például Rézverő fia Mór: a
visszafelé-darabok Otellója) kegyetlen pontossággal találják meg az
asszociálható együtthangzást; a kedvencem sajnos nem ebbe a kötetbe került:
Raszkolnyikov, aki Rosszkornyifog…
S nagyon gyakran többfenekűek a
paródiák. Aktuálpolitikai ügyek, közéleti események, botrányok és divatok
kapják meg a magukét oldalvágólag. S van, hogy a görbe tükör valójában nem az
eredeti szerző modoráé, nem a darabé: A
King Press, Shakespeare hátrahagyott és most felfedezett műve legkevésbé
fontos rétege a Lear-paródia – a vitriolt a szerző az aktuálpolitikai utalásaiba,
Apponyi Albert, gróf Andrássy Gyula, Bokányi Dezső darabba illesztésével az
elszerencsétlenkedett „királyság-visszaállítás” tömör összefoglalásába
csöpögteti. A Hat szerep keres egy
szerzőt, avagy: Hat szerző keres egy témát, avagy: Hat néző keres egy értelmet,
avagy: Hat színigazgató keres egy slágert, csak én nem keresek az egészen
semmit című Pirandello-paródia voltaképp az egész modern színi megújulás (valahol
a saját, a Karinthy-drámák) valőrjének is tömör összefoglalása: …Mindig így van ez, mikor nem rendes
szerzőtől játszanak darabot – panaszolja a Második Takarítónő, panaszolja
(voltaképp) Karinthy, annyi szertehullás, „nem rendes szerző” korának gyermeke.
Aki azért mindezen végül is elég jól keresett – még ha képtelen volt is a maga
és családja szertelen életmódját finanszírozni, akármilyen jó keresetből.
Szeretem ezt az életműkiadást.
Szurkolok neki, hogy annyi mostoha sorsú elődje után beteljesüljön, az utolsó
kiadásra szánt kötettel. Még akkor is, ha tudom, mindmáig kerülnek elő a könnyű
kézzel szórt kéziratokból, szövegvariációkból a kor mindenféle, fizetőképes
sajtótermékébe, mindenféle álnév alatt szerkesztett szövegek. Hogy az életmű – amelyhez
képest Augiász istállója rendezett, meghitt és otthonos zugocska – talán soha
nem lesz teljes; következésképpen soha nem lehet összegyűjteni: Karinthy
esetében az utolsó kötet soha nem lesz az utolsó. Talán ez az író utolsó
tréfája, velünk és nekünk.
Kiadó: Kossuth
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése