Verslavina - A nő meg a férfi

Szabó T. Anna néhány éve írt Lackfi Jánosnak egy verset kerek negyvenedik születésnapjára. A vers valójában akkor robbant a köztudatba, mikor kikerült a szerző oldalára – lám, olykor milyen jól jön a közösségi háló adta hozzászólás könnyed és azonnali lehetősége… Lackfi János játékos hajlamú költő lévén azon melegében válaszolt is a versre, arra megint Szabó T. Anna, aztán bekapcsolódtak még sokan mások is, egyre másra születtek a versek.

Az alaptéma: Mi történik az emberrel negyven éves korára? Mit művel vele, eléri-e, nem-e a kerek számok szaporodásának rémülete? Felhagy-e a felesleges dolgokkal? Meglátja-e a lényeget? Elege van-e már sallangokból? Elég fáradt-e már, hogy csak a lényegre figyeljen, avagy már arra se bír? Mit veszít, mit nyer; milyen és milyennek látszik a nő, a férfi, ha negyven… Költőtársak és boldog amatőrök fejtették ki a véleményük versben, méltatlan társtól magányfélelmeken át a nemi szerepekig nagyon sok minden szóba került, ha csak oldalvágások erejéig is: a dolog túlnőtt két rendkívül könnyen, színesen - mindazonáltal súllyal - verselő, tehetséges kortárs költő beszélgetésén. Tényleg lavina lett belőle…

S aztán kötet is. Jó ezeket a verseket így együtt látni, stílszerűen: negyven verset a negyvenes szám körül… Jó, hogy a klasszikus papírformátumon sem súlytalanodik el, ami a lájkolható, osztogatható digitáliában súllyal bírt – s hogy így is működik ami játék; a Balassira hangszerelt, Weöres Bóbitáját popsin paskoló könnyed látszatok mögött így is felszökik a tartalomból, aminek fel kell… Végül az látszik, mindegy, milyen formátum a hordozó. Mindegy, mennyire volt alkalmi játék a lavinaindító ajándékvers - tényleg mindegy: Szabó T. Annánál jobban senki nem veszi az ilyen alkalmakat komolyan -  nem számít, ki hogyan vette a játékot komolyan (akár szinte komoran, mint Jónás Tamás…). Ízelítőül idemásolom az egyik kedvencem, Kiss Judit Ágnes versét, amelyben Petőfi (s a magyar irodalom) talán leghíresebb szerelmes versével játszik el – azzal a nyers, szépelgés-mentes komolysággal, amivel a költőkön kívül talán tényleg csak a játékba feledkező gyerekek bírnak:

Kiss Judit Ágnes: Szingli

Még néznek utánad a téren a srácok,
még hamvas a bőr, feszes, izmos a far,
de lásd, nyakadon gyülekeznek a ráncok,
(de legjobban egy új anyajegy, mi zavar).

Még melled alatt nem akad meg a cerka,
és lábdagadást a cipőd nem okoz,
de íme alattomosan derekadra
felkúszik a háj, s belepotrohosodsz.

Mész nap nap után szarakodni a céghez,
helytállsz magadért, noha durva a harc,
s megrándul a szád, ha a tántika kérdez:
szép, hogy hivatás, de babát nem akarsz?

Ha elhagyod egyszer a harmadik ikszet,
nem kellesz a munkaerőpiacon -
ezt dobta a gép. Igazítod a sminked.
Kérőddzön a sok fasz a szingliadón!

Nagyon élveztem ezt a kis kötetet – egyetlen gondolat azért mindvégig ott motoszkált bennem, hiszen miközben online követtem a #verslavinát, számos lelkes, versbarát amatőr hozzáfűzését is élvezettel olvastam… Az ő verseiket hiányolom innen picit, azokét, akiknek egy ilyen antológia hatalmas ugródeszka, akár egy életre szóló büszkeség lehetett volna. Hiszen hol máshol sodródhatnának a sikerbe az ismeretlenek, ha nem egy ilyen lavinában? Kedves olvasó – lapozz bele. Hátha téged is magával sodor…

Kiadó: Athenaeum